24 évesen értéktelennek érzem az életem. Mennyire változhatok még meg? Lesz még így belőlem kiegyensúlyozott, sikeres ember?
Kezdem azzal, hogy a tanulmányi eredményeim és a környezetem visszajelzései alapján intelligensebb vagyok az átlagnál. Az iskoláimat jól teljesítettem, sok versenyen vettem részt, semmiből se kellett megerőltetnem magam. Remek hazai és külföldi egyetemekre nyertem felvételt.
Mindezek ellenére úgy érzem, kb. nem értem el semmit, és ezen remek adottságaimat és a szintén nagyon jó családi hátteremet eddig tökéletesen elpazaroltam. Ugyanis lelkileg régóta nem vagyok rendben. Kamaszkorom óta azt érzem, hogy nem vagyok érzelmileg stabil: egyszer, még általános végén többen kiutáltak az akkori osztályból (tény, hogy én is rosszul reagáltam), és azóta fóbiámmá vált a közösségi utálattól való félelem, elképesztően sokat szorongtam ettől, kb. az egész középiskola erről szólt, és ez általában abban nyilvánult meg, hogy a háttérbe vonultam és nem vállaltam közösségi szerepet. Azt hiszem, anyámtól tanultam meg ezt a bármilyen hülyeségen való aggódást. Anyám mindig a legjobbat akarta nekem, de ahogy haladok az életemben, egyre inkább az az érzésem, hogy jobb minél kevesebbet hallgatni rá. Úgy érzem, mintha a személyisége rám telepedett volna (sokszor nekem kellett az érzelmi támaszának lennem), és elvette volna a fiatalságomat, lendületemet, fiús merészségemet. Ezen kívül a legtöbbször egyedül votlam, mert nem laktak a közelemben korombeliek, s az általános iskolás tapasztalat után valahogy nem is igazán kerestem a társaságukat. Frusztrált lettem, és azóta is az vagyok. Azért írom le ezt a sok unalmasnak tűnő dolgot, mert végülis ezért vagyok most holtponton. Nem alakult ki saját identitásom, nem lázadtam, kvázi átugrottam a kamaszkort. Semmit nem csináltam. Csak szorongtam rengeteget. És mire eljött a gimi vége, azzal szembesültem, hogy nem tudom, ki vagyok, mit akarok pontosan, és nem tudok szakot se választani, mert ahhoz, hogy aktívan érdeklődjek valami iránt, ahhoz lelkesedés kell, az meg nekem már egy ideje nincs. Végül megcsináltam egy semmire se jó szakot, de ez teljesen lényegtelen, mert gyakorlatilag ugyanabban a se hideg, se meleg állapotban vagyok középsulis korom óta. És nem változik semmi. Érzem, hogy sok tehetség és nagy potenciál van bennem, de egyszerűen nem tudom, hogy hívjam elő. Arra vágyom, hogy megjelenjen az életemben egy bölcs személy, aki a szárnyai alá vesz, aki megismer és utat mutat, de ilyet nem találok. Apám lehetne ilyen, de ő szinte csak a munkájának él, és nem koncentrál ránk. Csak ránkhagy mindig mindent, mintha nem is érdekelné. Pszichológusoktól se kapom ezt meg, mert nekik sem ez a dolguk. Figyelemre és elismerésre vágyom, arra, hogy elfogadjanak és tiszteljenek azért, ami vagyok. Egy jó közösségre, akikben megbìzhatok. És persze egy barátnőre. És nem tudom, miért, de ezen élmények híján egyszerűen a világon semmihez nincs kedvem és erőm. Elképesztő lehetőségeket hagytam ki már ezért, pl otthagytam egy rangos külföldi egyetemet, mert egyszerűen azt éreztem, hiányzik valami, amit csak itthon kaphatok meg. És hiányzik azóta is. Tudom, hogy zavaros, és főleg hosszú, amit ide leírtam, de szeretném tudni, van-e olyan, aki érti, mit érzek. Úgy érzem, mintha várna rám egy csapat, amit nekem kéne irányitanom, de be lennék zárva egy ketrecbe, amiből nem tudok kijutni, és ez a ketrec szorongásból van. Feleslegesnek érzem magam, mert számomra mindennél rosszabb a tudat, hogy senkinek nincs rám szüksége. Sokat gondolok arra, hogy véget vetek az életemnek, mert ezen a vágányon, lehetséges önmagam árnyékaként, úgy, hogy mások valósítják meg az egykori álmaimat, nem kívánok egy egész életet leélni.
válasza:Angolul feltételezem értesz, nézz utána: emotional incest
Én azt mondom, keress megfelelő pszichológust, továbbá szakadj el anyádtól, mert nekem az jön le, hogy minden terhét rádaggatja és nem hagy élni. Ha külön költözöl, legalább lesz miért harcolnod. Ki fog nyílni a világ, ha már nem kell állandóan mások vackán aggódni. És tényleg olvass utána annak amit írtam. Kitartás.
válasza:Nagy butaság, hogy értéktelen lennél, egyáltalán nem vagy az!!! Már az, hogy normálisan leírtad, jó helyesírással azt, ahogy érzed magad, hogy mi a helyzet, messze kiemel ebből a nyomi gyakorikérdések mezőnyből! :) Tényleg, kész felüdülés olvasni annyi sok primitív ember után a te kérdésed!!
Szerintem első és legfontosabb: lehetőleg azonnal hagyd abba a szorongást, félelmet, fóbiát, parát, stb-t! (Tudom, könnyű azt mondani...) Talán a SW-ban volt, hogy a harag rossz tanácsadó - hát a félelem még rosszabb! Szerintem minden rossz forrása a félelem, mert végül minden negatív érzés oda vezethető vissza. Szóval tudatosan meg kell próbálni hátat fordítani ennek a hülye érzésnek. Mindig. Amikor nem megy, akkor is, sőt akkor különösen!! Ez ilyen elmetrükk vagy játék kell, hogy legyen, egy pozitív set of mind-ra kell ráállni, erősebbnek kell lenned, mint a félelmeid! Ezek ilyen hülye béklyók amiket le kell ráznod magadról, mert csak lehúznak, saját magad gáncsolod el vele. Ami nekem segített, az a sport. Nem kell nagy dolgokra gondolni, futás esténként, húzódzkodás, fekvőtámasz stb vannak appok is amik a 0-ról felkészítenek akár 100 fekvőtámaszra is idővel! A sport csomó endorfint termel, tényleg, és ahogy haladsz a célod felé, egyre jobban fogod magad érezni, úgyhogy ajánlom!
Apropó célok, egyrészt el kell engedned a múltat, a múlt sikertelenségeit, vedd úgy, hogy az pusztán a visszapillantó tükör. Tanulj belőle, vond le a következményeit, aztán lépj tovább és sz.rj bele! Szemedet a biztató jövő felé vessed :) Ehhez pedig kellenek jó célok, hogy mit szeretnél elérni az életben, akármi, ami motivál, egy munka, egy életstílus, egy eredmény, egy yacht, nők, egy nobel díj, nem tudom, amivel boldog lennél. Érdemes időt szánni erre és elmerengeni, hogy ha csettintésre elérhetővé válna neked BÁRMI, amit szeretnél és nem számítana se pénz, se semmi, akkor egy ideális világban milyen élet lenne neked a legboldogabb. Tényleg nem érdemes a múlton rágódni, itt rontottam el vagy ott... senkit nem érdekel! Megtörtént, kész, most már tudom, hogy legközelebb ilyet nem teszek. Amúgyis no para, például Morgan Freeman is már tök öreg volt, amikor befutott, más meg még több, szóval nem kell az idő miatt presszionálnod magad. Ha rátalálsz a saját utadra, csak mosolyogni fogsz a mai helyzeteden :) Viszont ilyen segítő bölcset nem tudom fogsz-e találni, mint amit elképzelsz, de biztosíthatlak, hogy olyan jól nem fog senki megismerni, mint ahogy te magadat, szóval előbb utóbb rá fogsz te jönni, hogy merre indulj el. Illetve azt látom, hogy kicsit "függsz" mások véleményétől, pl. anyud... hát keressen magának másik kampót amin függeszkedik! Ez szabályos energia elszívás, amit tudatosan vagy tudat alatt tesz, nem szabad hagynod senkinek, hogy ilyet tegyen veled. A határok felállítása mindig nehéz, de ahogy ország sincs határok nélkül, úgy emberi kapcsolatok se :) Sz.ard le, hogy mit mondanak rólad!
Amúgy én is eléggé hasonló cipőben jártam, mint te, szóval abszolút nem vagy egyedül a problémáddal, emiatt sem érdemes rosszul érezned magad. Én kb az elmúlt 10 évemet szó szerint elb.sztam, padlóra kerültem minden téren, nem tudott nekem senki segíteni, hosszú történet, a fordulópont az volt, hogy végiggondoltam, ha ezt az irányt folytatom, mint eddig, az sehova se vezet, és ha egy ideális világban lennénk és nem lenne senki, akinek meg kell felelni (család, rokon, barátok, stb) hanem tényleg azt csinálnám, amit ÉN szeretek és ott és úgy, ahol, és mindegy, hogy eddig mit tanultam, meg mit nem, az milyen jó lenne már... Aztán rájöttem, hogy ez igenis lehetséges és eldöntöttem, hogy meg is fogom tenni! Persze nagy bátorság kell a változáshoz, csomó munka, munka és munka, mire odáig eljutok, de már haladok és azóta mintha az univerzum is nekem lejtene :)
Szeretned és elfogadnod kell magad, így, ahogy vagy, és hidd el, sokan szeretnek, még ha ezt most nem is így látod. Fontos és értékes vagy! Sokan sodródnak mostanság a fiatalok közül, szóval nem egyedi dolog, ez ilyen népbetegség féle, ilyen a világunk, a modern civilizáció ezt hozza ki az emberekből. Mindenesetre nekünk a legjobbat kell kihoznunk magunkból! Amúgy meg tök fiatal vagy még, mit akarsz, simán tudsz bulizni akár 30+ korodig is vagy tovább :)
Bármi kérdés üzenetbe mehet!
Hajrá és kitartás!!!
válasza:Lehet énis hasonló irányba indultam el. Én még csak 20 vagyok, de ijesztő számomra amit itt leírtál.
Szerintem csak sodródjunk tovább, mint eddig.
válasza:Hiába tartod magad intelligensnek, ha nincs annyi eszed hogy átlásd a saját problémádat. Gondolkozz már el komolyan, mire vársz...:D Kire vársz? Mit vársz ettől az oldaltól? Szerinted a sok agyhalott majd tudni fogja mit tegyél, a sablon dumákon kívül tud majd nyújtani valamit? Keress egy jó pszichológust, kezdj el sportolni, keress hobbit, ismerkedj stb. Ennyi. Ennél sokkal többet nem igazán tud mondani senki.
Te ismered magadat. De ahogy látom mégsem eléggé. Nem fog a semmiből megjelenni egy személy aki a szárnyai alá vesz és megtanít élni. Az élet egy folyamatos küzdelem, amikor úgy érzed hogy minden jóra fordult, akkor sincs vége. Soha sincs vége.
Bocsi ha bunkónak tűnök, de tényleg nem értem ha annyira ,,átlagnál intelligensebb" vagy akkor mit vársz ettől az oldaltól?
,,Figyelemre és elismerésre vágyom, arra, hogy elfogadjanak és tiszteljenek azért, ami vagyok."
Inkább előbb békülj ki magaddal, és tedd rendbe magadat mert senki sem fogja kitalálni hogy ki vagy és mi rejlik benned. Ha van tehetséged az meg fog nyilvánulni, és nem erőlködés által, akiben van tehetség és egy kicsit figyeli magát, van önkritikája tehát felismeri, az előbb utóbb valahogy megnyilvánul.
Én két dolgot tudnék ajánlani: 1. Ne az életedet akard rendbe tenni.
2. Magaddal foglalkozzál, a személyeddel, az éneddel.
válasza: válasza: válasza:#2
Nem értetted pontosan a problémát, ezért leírtad ömlesztve az összes életviteli tanácsot a zsebkönyvedből.
Én értem, hogy segíteni akarsz, és a szándékot is nagyon értékeljük, de átesni a holtponton ez nem tud segíteni. Minden passzív ember tudja, hogy mi van a túloldalt. Céltudatosság, kiegyensúlyozottság stb. Ezt nem kell nekünk felvázolni.
#4
Az érzéseit írta le szerintem, mivel marha magányos, úgyhogy máshol nem nagyon teheti meg ezt, ha nem lett volna világos. Valószínűleg tisztában van a realitással, hogy nem toppan be egy jézus, hogy kisegítse, megveregesse a vállát.
válasza: válasza: válasza:Sokmindenben hasonlítunk.
Megértem az érzéseid.
Én tálaltam egy nagyon jó párt, de ő is csak egy ideig tudott kizökkenteni ebből az állapotból.
Most diplomával és nyelvvizsgával eladóként dolgozom kevés fizetésért. Engem rengeteg dolog érdekel, annyi mindent tanulnék még, de mindenhez pénz kell és idő, az még hogy anyagilag megtérül-e sosem látható előre.
Anyám szinte ugyanilyen, sokat őrlődtem a szüleim nevelési bakijain, de olvastam a témában szakirodalmat, ami végre engem igazolt. Ez azért megnyugvást hozott.
Ne add fel, még fiatalok vagyunk. Előttünk az élet. Egyszer biztosan meglesz az ami kikívánkozik belülről.
24l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!