Mit gondoltok mennyire egészséges, ha valaki a hétköznapi idióták és stressz elől elmenekül a saját fantáziavilágába, és írogatja a saját kis történeteit?

Ahogy előttem is írták; mértékkel, tudatosan cselekedve nem tud ártani, sokkal inkább használni. Én is hasonlóan hozzád, folyton történeteket és verseket írok. Visszaolvasva nagyon sok addig előlem elrejtett, tudattalan tartalmat ismerek meg. Mindez segít, ugyanakkor egyfajta átok is, mintsem áldás. Mivel képtelen vagyok beilleszkedni akár egyetlen osztályba is. Folyton kilógok a sorból. Ezért sorozatos támadások, majd csapások érnek, amiket egyre kevésbé tudok helyén kezelni. Többször osztályt, iskolát illetve munkahelyet kellett váltanom. Persze az okok komlexek, mégis többnyire a másságom; más életszemléletem, gondolkodásmódom, attitűdöm okozta, hogy ki lettem taszítva a közösségekből. Az emberek nem viselik el, ha valaki eltér tőlük. Különcnek kiáltják ki, kirekesztik, megbélyegzik, s akár rágalmazzák is. Mígnem az egyén úgy dönt, nincs más megoldás, mint a menekülés. Menekülni pedig tulajdonképpen bárhogyan és bármibe lehet. Én már nagyon régen átestem a ló túloldalára: egészségtelen módon ragaszkodom a fantáziálgatáshoz és az íráshoz. Emellett önpusztító életmódot folytatok, így valamivel elviselhetőbbé teszem a napjaim. Egyetlen mentsváram maradt, mégpedig az ábránd és az alkotás. Viszont mindig ez sem nyújthat vigaszt. Az emberek közösségben többnyire ostobák, tudatlanok és birkák. A mindennapokat pedig ilyen közösségekben a legszörnyűbb elviselni. Ezért minél hamarabb változtatni kell! Ha valahol nem érzed jól magad, az nem feltétlenül a te hibád. Sokkal inkább a közösségnek titulált csoporté! Addig menj, amíg megtalálod a magad közösségét!

17/L