Irigylem a régi barátaimat, hogy velem ellentétben nekik bejött az élet. Ezért inkább kerülöm őket. Hogyan lehet ezen túllenni, megváltozni?

Gyerekkori barátaim közül mindenkinek bejött az élete. Nincsenek anyagi gondjaik, simán járnak Miamiba nyaralni, síelni. Ezzel szemben nekem az étkezés, fűtés, albérlet fizetése is nehézségeket okoz.

Elég lúzer voltam, többüknek segítettem az életükben, munkájukban. Én vittem be őket a szakmámba, segíttem őket. Volt akivel közös cég is volt, de ők máshogy képzelték el az üzletet és szétváltunk. Volt aki becsapott és új céget alapított mással, a tudást meg vitte magával. Én meg kerestem munkát, alkalmazott lettem. Aztán sajnos nem tudtam dolgozni tovább a szakmámban autóbaleset miatt. A régi barátaim már ott tartanak rég, hogy nekik nem is kell fizikailag dolgozni, valamelyiknek 20 alkalmazottja van. Én meg szépen csúsztam lejjebb és lejjebb.

Nagyon dühít és irigy vagyok hogy az egyikükkel láttam egy riportot ahol előadta hogy mindent a sok munkának és saját magának köszönhet. Közben meg pizzafutár volt meg munkanélküli amikor én felkaroltam.

Nincs nagy üzleti vénám, nekik úgylátszik van, ez az én hibám hogy hagytam magam, túl tisztességes voltam.

Irigylem amikor kiteszik a képeiket nyaralásról, a legújabb Mercedesről, modell barátnőkről.

Én meg szinte csövezek. Nem akarok már velül foglalkozni, mintha nem is ismertem volna őket. Nem akarom hogy lehangoljon más sikere. Nem akarok többet irigy lenni, a saját szintenem, a saját sikereimnek akarok örülni, nem másra vágyni, nem velük foglalkozni.

A legdühitőbb hogy a barátnőmnek meséltem hogy ezt az embert én vittem be az üzletbe, közös cégünk volt, stb. akkor bolondnak nézett, nem hitte el. Más se hiszi a családomon és egy-két baráton kívül akik ott voltak akkoriban. Bár megértem hogy nem túl hihető hogy egy panellakó egy 20 éves Suzukival valaha tudott bármit és ma sikeres emberekkel üzletelt, dolgozott.