Miért nem merem felvállalni a vágyaimat és az érdeklődési körömet?
A legnagyobb vágyam az életben az, hogy saját gyerekeim legyenek és egész életemben gondoskodjak róluk, illetve szeretnék nevelőszülő is lenni. Tudatosan olyan 12 éves korom óta gondolkodom ezen, de mesélték, hogy már egészen kicsi koromban is azt mondogattam, hogy örökbe akarok fogadni és emlékszem volt olyan időszakom is gyerekként, hogy sajátot nem akartam de most már el sem tudom képzelni, hogy ne legyen. Gyakran olvasok terhességről, gyerekekről, nevelésről szóló cikkeket de titokban. Szoktam videókat is nézni. A múltkor olvasgattam a boltban egy gyermek utónevekről szóló könyvet és egy osztálytársam megszólított, de rögtön kimagyaráztam, hogy csak a nevemet néztem benne pedig nem. A kedvenc fiúnevemet olvastam. Ha valaki megkérdezi, hogy mi a célom akkor is azt mondom, hogy nem tudom, pedig pontosan tudom. A családomnak végképp nem merek róla beszélni de nem tudom miért. Azt tudják, hogy akarok majd gyereket meg a nevelőszülőséget is mondtam de nem nagyon díjazták és nem tudják, hogy ennyire megszállott vagyok. Szerencsére a párom is legalább annyira szeretné ezt az egészet mint én. Egyedül vele tudom megbeszélni ezt, mindenki másnak "félek" elmondani, hogy már jövőre gyereket akarok szülni. Emlékszem, hogy már 14 évesen arról álmodoztam, hogy kisbabám legyen.
Szeretném ha bárki előtt fel tudnám vállalni hiszen ez nem szégyen szerintem. Sosem volt álom karrierem mint másoknak és nem is vágyom semmi másra a fent leírtakon kívül.
Mit gondoltok, mi lehet a probléma amiért félek mások véleményétől? Ti mit gondoltok erről a célról/vágyról (vagy nevezzétek aminek akarjátok)?
21 éves lány vagyok.
Én is olvasom a gyerekvállalás kategóriát gyakran, sőt a neveket is sokszor. Érdekel a téma, a nevelés, a pszichológia.
Ééés nincs gyerekem. Sőt nem is igazán szeretnék. Szóval ezek nem feltétlenül függnek össze.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!