Hogyan vegyem jobb belátásra a fiamat? Ott akarja hagyni a középiskolát 10-es ként.

Na, itt vagyok megint, és folytatom a "szapulásodat". Sietek azonban leszögezni, hogy nem bántó, sokkal inkább jobbító szándékkal teszem ezt.

Ott hagytam abba, hogy nem vagy jó apa. A szándékod jó, de amit teszel, az nem. Ez nem a te hibád! Senki sem szülőként születik, mindenki a saját gyerekein tanulja meg a szülőség mibenlétét. Nincs máshol mód megtanulni, saját gyerekeink a tanítóink, és egyben ítészeink. Mint ahogy a mi szüleink is rajtunk, a mi kárunkra tanulták a "szakma" rejtelmeit. S mint ahogy mi is haragszunk rájuk, ha valamit nem jól csináltak. Pedig honnét tudták volna, hogyan kell?

Teljesen természetes tehát, hogy igyekszel a fiadnak mindent megadni, és igyekszel minden akadályt elhárítani az útjából. Természetes, de nem okos dolog. Fogd fel az életet egy bokszmeccsként. Noha kesztyűs kézzel de szaporán osztogatja az élet a jobbegyeneseit. Neked szülőként nem az a dolgod, hogy védőpajzsot tarts a gyereked arca elé, hanem az, hogy rávezesd, hogyan tudja elhajolva, vagy a saját kesztyűjével kivédeni a pofonokat. (Vagy, urambocsá' visszaadni azokat.)

Bántják a többiek? A világ ilyen! S a világon sem te, sem ő nem tud változtatni. Ha változást akar, neki kell változnia.

Én sem voltam egyébként jobb, mint te. Három gyermekem van, túl a harmincon mindahány, de unokám sohasem lesz. Nem azért, mert nem engedhetnék meg maguknak. Befutott egzisztenciával, biztonságos anyagi háttérrel rendelkeznek. Hanem azért, mert a gyerek lemondással jár, és ők nem tanultak meg lemondani.

" Nagyon rosszul esik neki hogy csak felszínes, szexen alapuló üres kapcsolatokat lát. Mondja, hogy amikor lát valakit csókolózni, arra gondol hogy ez neki sosem adatott meg, másnak meg mindennapos dolog... "

Látod, egy apának itt is van felelőssége. Rá kell világítania, hogy ez senkinek sem "adatott meg". Akinek megvan, az ilyen, vagy olyan formában tett érte, hogy meglegyen. A csajozást is tanulni kell. Talán emlékszel rá. És hogyan tanul az ember? A kudarcaiból. Pontosan a kudarcok azok, amik előrevisznek. A siker nem jó tanítómester. A sikerbe beletesped az ember, és nem akar változni. Nem akar fejlődni. Az, hogy piszkálják tesiórán, az is egyfajta kudarc.

És most néhány szó az írásról.

Látni kell, hogy a mai ember gyalázatosan keveset olvas. A könyv ugyanis elmélyedést kíván, és sokkal egyszerűbb (kényelmesebb) szörfözni a hálón, felszínes ismeretekre szert tenni vele. Tudják ezt a kiadók is. Ráadásul egy könyv kiadása nem kevés ráfordítással jár. S mivel a kiadók profitorientált vállalkozások, nagyon meg kell nézniük, hogy kinek az írásával foglalkoznak. Szinte kizárt, hogy egy ismeretlen név kockázatát bevállalják. Természetesen előfordulnak Tolkienek, előfordulnak Diana Gabaldonok, de ők jószerivel a "jókor voltak jó helyen" csapatot erősítik, és velük milliónyi (esetleg nagyobb tehetséggel megáldott) próbálkozó tűnik el a süllyesztőben, akiknek nincs ilyen szerencséjük.

Azt is meg kellene érteni a fiaddal, hogy az író felelőssége az, hogy tanítsa az olvasót. Tanítani viszont csak az tud, aki maga is birtokában van a tudásnak.

Nem otthagyni kell tehát az iskolát, hanem előkaparni a versenyszellemet, és tanulni.

Szerintem meg kell értetni a gyerekeddel, hogy ilyen fiatalon még nem állhat a talpára. Muszáj lesz szereznie valamilyen képesítést, ha nem tovább tanuláson gondolkozik.

Én azonban azt ajánlanám, hogy jusson el az egyetemig.

Még ha nagy darab is maradna, olyan közösséggel ismerkedhet meg, amiknek a létezéséről nem is tudott. Hihetetlenül jól érezné magát, alkotói szabadságát, és kontaktokat szerezhetne. Ezért én Pestet ajánlanám, pláne ha szeretne néha publikálni.

Nem azt ígérem, hogy biztos jövője lesz, de elég jó esélyt kínál, ráadásul biztos vagyok benne, hogy jól is érezné magát ott.

És ne hagyd neki, hogy egy makacs gondolatával egyet kell értened, próbáld meggyőzni a tovább tanulás szépségeivel.

Én se szerettem a gimit, pedig még ilyen gondjaim se voltak. De amint tovább tanultam, örültem hogy nem hagytam abba, és eljutottam valamerre.