Melyik a rosszabb opció: ha egy tehetős ember lecsúszik, mindenét elveszti, vagy pedig örökké szegénynek maradni? Fontosak-e Nektek a külsőségek?

Egyik sem jó. Lehet mondani, hogy lecsúszni rosszabb, mert hozzászokott a jóhoz. De azt is lehet mondani, hogy a folytonos szegénység a rosszabb, mert nem is volt lehetősége mást megtapasztalni.

A külsőségek nem fontosak számomra, viszont fontos a pénz, a kényelem és a biztonság miatt.

Nem fontosak a külsőségek.

De a kérdésedre a válasz: Örökké szegénynek lenni a rosszabb.

Aki gazdag, de mindenét elveszíti ott számos dolog történhet.

Pl örökölt és elherdálta, na az a leggázabb

De ha valaki felépít valamit (pl beindit egy vállakozást) aztán elveszíti valami oknál fogva, az biztos rossz érzés, de ha egyszer sikerült, másodszor is sikerülni fog.

Nyilván egy megszokott életszínvonalról visszaesni kellemetlen.

A szegénység alatt meg mindenki mást ért. Mert nem mindegy hogy valaki éhezik, és nem tudja befizetni még a számlákat sem, vagy az hogy nem tud magának megvenni drágább (olykor fölösleges) dolgokat. A kettő között ugyanis óriási a különbség van.

Számomra a külsőség abban nyilvánul meg, hogy az ember a helyzetéhez mérten igényes legyen magára, ez alatt az alapvető higiéniát értem (fürdés, fogmosás stb.).

Gondolom,annak nehezebb,aki vesztett.

Nekem nem fontos,de biztos azért,mert sosem szagoltam a gazdagság közeléve se. A véleményem:

Bob Marley:Redemtion song

(Sosem ittam,sem nem füveztem,de igaza van,sztem)

Ez nem ilyen egyszerű. Annak rossz, aki nem tudja, hogyan mászhat ki a gödörből. Aki egyszer már megtette saját erejéből, újból talpra tud állni idővel, de aki meg sem próbálja, vagy csak hátszéllel volt jómódú (mert beleszületett, nyert, ismeretség révén jutott előre), annak nehezebb dolga van.

Ott van pl. apám, aki szegény körülmények között nőtt fel, aztán vezetői pozícióból ment nyugdíjba, szorgalom, tehetség, szakértelem. A családja a háborús időkben csúszott le, részvényes dolgozói réteg volt a család azelőtt, de nem kaptak a háború után kárpótlást. A munka érték volt a szemükben, apámnak meg volt tehetsége, és nem fogták vissza a tanulásban, viszont fiatalon kezdett dolgozni, nem diákmunkát, és munka mellett szerzett diplomát, tehát azt nem tehették meg, hogy csak tanul, de amikor úgy döntött, hogy ő képezni akarja magát, akkor nem voltak ellene.

Örökké szegénynek maradni rosszabb. Az aki egyszer lecsúszik és elveszti a talajt se jó, de neki van esélye (kapcsolatok, szülők, barátok stb.) által visszamászni, ha nem is gazdaggá de egy középosztály szintre mindenképp.

Az a stressz, hogy "úristen mi lesz hó végére velünk? kilakoltatnak vagy megszánnak?", vagy "a gyerekeknek mit mondunk ha éhesek?", senkinek nem kívánom.