Ti mit mondanátok, hogyha valaki a kocsijával vágna fel előttetek, amit egyébként a szülei vettek neki "csak úgy"?
Tényleg az a jó, ha jól látható közömbösséget tanúsítasz egy kis cukkolással karöltve: "Ha már BMW, miért nem egy M3-as, ha már egy M3-as miért nem egy M6-os". Ha mégis olyan sok pénze van a kis köcsögnek, akkor: "De ugye azt tudod, hogy az az igazi, ha nyúzod, mint az állat, elmész pályanapokra, meg ugye faterod nem felejtette ki a feláras kínálatból a....meg úgy mégsem az igazi." kissé sarkítva, de ugye érted? :D
Egyébként az én esetemben nem is lenne lehetőség felvágni, mert alapvetően nem is állok szóba ilyen emberekkel.
Na ezt csak azért írtam, mert szerintem irtó szánalmas dolog egy vagyontárggyal menőzni, de ez is, mint sok más dolog, az ilyen balkáni mentalitású nemzetekre jellemző, mint a magyar. Én sosem fordulok meg egy autó után, legyen az bármilyen drága és hangos. Menj el egy nyugati/amerikai autós találkozóra és látni fogod, hogy azok az emberek azért tartanak Chevi-t/Cadillac-t/AMG Mercit vagy BMW-t, mert az a SZENVEDÉLYÜK és nem azért, mert a hülye szomszéd Pistikét (aki még asszisztál is ehhez) lehet idegesíteni.
Semmit, leszarnám. Az én családom igen gazdag, így előttem aztán próbálkozhatnak ezzel. Egy kocsi amúgy sem olyan nagy cucc. Rólam egyébként meg nem mondják, hogy milyen az anyagi helyzetem, mert nincs kedvem felvágni, inkább éttermekre, minőségi kajákra, utazásokra költök. Egyébként sztem nem gáz, ha valakinek az ölébe hullik minden, elvégre nem tehet róla, inkább az a ciki, ha ezzel felvág. Mondjuk én azokat végképp értem, akik a 0-ról küzdik fel magukat és aztán nagyon jó karriert futnak be és ezzel akarnak menőzni mások előtt. Ez valami kisebbségi komplexus lehet, vagy valami egyéb pszichés probléma, hogy mindenáron másoktól akarnak megerősítést.
Egyszer egy frissen doktorált PhD-ssal kellett együtt dolgoznom egy egyetemi kísérlet során, én akkor még csak szaros BSc-s voltam és valamiért mindenáron azt akarta hangoztatni, hogy ő milyen gazdag mert PhD mellett már elkezdett dolgozni egy cégnél ahol hiper szuperül keres, elkezdte sorolni, hogy hol vett házat, meg hogy mekkorát, erre én lazán benyögtem ,hogy azon környéken nekünk is van két házunk, de csak nyaralónak használjuk. Aztán elkezdte mondani, hogy a Balatonnál milyen nyaralót tervez venni, erre benyögtem, hogy ja ott nekünk is van 2 nyaralónk az egyik az északi, a másik a déli parton. Láttam hogy egyre jobban vörösödik a feje, de csak nem hagyta abba, rögtön elkezdte , hogy de most majd a Francia Riviérára megy nyaralni 5*-os szállodába, erre én mondtam, ja én meg Dubai-ba megyek, aztán meg Abu-Dhabi-ba szintén 5*-os szállodákba, itt láttam az arcán, hogy teljesen kész van és feladta, többet egy szót nem szólt ezzel a témával kapcsolatban.
#7 Nyugi, nem orvostanhallgató vagyok:D.
Amúgy meg én nem nagyon szoktam szóba hozni, hogy milyen jól állok, mert a nagy részét nem is magamnak köszönhetem, hanem a szüleimnek. Viszont ha valaki elkezd előttem menőzni ,vagy felvágni, akkor élvezettel törlöm le az önelégültséget a képéről egy két ilyen visszavágással, nagyon mulatságos tud lenni:D.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!