Hogy vagytok azzal, ha idegen emberek sírnak előttetek?

Nem foglalkozom vele, mivel magamból indulok ki. Ha nekem sírhatnékom van, megtelik a szemem könnyel, néhány le is csordul az arcomon, a fejem kipirosodik, akkor engem hagyjanak békén, ha egy mód van rá, próbálom a fejemet takargatni, de ne jöjjön oda senki, mert akkor még jobban kiborulok...

Sarkon fordulok és azonnal otthagyom. Sajnálom, de nem bírom látni sem mások fájdalmát, most nekem is nagyon sok van (gyászolok).

Szerintem egy ideig csak ülnék mellette, de magamat ismerve előbb-utóbb mondanék valamit, vagy megkérdezném, hogy szeretne-e beszélgetni. Ha látom, hogy ez neki kellemetlen, békén hagyom. Egyszer egy versfelolvasáson egy nő elsírta magát közben, nem tudta felolvasni, erre én is alig tudtam megállni, pedig nem tudhattam, hogy ez miért olyan fájdalmas neki. A versnek sem volt akkora hatása rám, inkább csak annak, ahogyan sírt. Azért ez sem a legjobb, túl empatikus vagyok, vagy nem tudom.

Nem tudom. Szerintem félnék megszólítani. Talán attól hogy utána olyat hallok amire nem tudom hogy kéne reagálni.