Hogy lehet a felgyülemlett dühöt bizonyos emberek iránt feldolgozni?

Folyamatos szédüléses, majdnem ájulásos rosszullétekkel kezdődött a dolog. Nem tudtam, mitől lehet, akkor költöztünk el messzire a családjainktól a párommal, az új helyen hónapok óta nem találom a helyem (külföld, nem akartam kijönni, de a párom itt talált jó állást, így vele tartottam). Közben az otthoniakkal, bármennyire is nem akartuk, leépült az amúgy sem jó kapcsolatunk, most már leszorítkozott a kapcsolat kb. heti egy beszélgetésre, de akkor is csak a veszekedés meg a cseszegetés megy, hogy miért mentünk ki és miért nem jó nekünk otthon. Közben a párom elég sikeres lett, kinti viszonylatban is kezd igen jól keresni (IT terület), de ezt sem ismerik el, szerintük több helye lenne egy gyárban, engem meg a munkanélküliségemmel cseszeget mindenki (mintha közük lenne hozzá). Korábban diplomával elég alja munkát végeztem itt kint, de nagyon kikészített fizikailag és lelkileg is, akkor is lenéztek engem, amiért képes vagyok alja munkát vállalni annyi tanulás után. Soha semmi nem jó nekik, ha dolgozom, miért ott, ahol, ha nem dolgozom, miért nem.

Otthon pszichológushoz járok (sajnos csak ritkán tudok menni), mivel már végjártam mindenféle orvost a szédülésemmel, végül úgy tűnik, pszichés eredetű lesz. Rájöttem a pszichológus segítségével, hogy borzasztó mennyiségű dühöt tartogatok magamban a családom és a párom családja iránt (ők sosem fogadtak el engem, most munka nélkül meg folyamatosan beszólogatnak, illetve mindig lenéztek engem azért, mert jobbmódú családból származom, mint ők). A családommal is gondok vannak, a testvérem a szüleim nyakán élősködik a gyerekével együtt, ami miatt a folyton panaszkodást meg veszekedést hallgatom otthonról. Rájuk bíztam a háziállatomat, akit nem tudtam kihozni, de őt sem gondozzák megfelelően (pl nagyon lefogyott, nem etetik) és nem tudok mit tenni, mert a lakást szerződés miatt nem hagyhatom itt, az állatot meg nem engedik ide. Elegem van abból, hogy mindenki csak a lábát törli belém, hogy mindenkinek ki vagyok szolgáltatva, a családomnak a háziállatom miatt (képesek lennének bántani is talán), a párom szüleinek illemből nem szólhatok vissza, mert az háborút eredményezne a párom szerint, mindkettőnk testvére is csak a szülőkön élősködik (persze ők a szentek mindenki szemében, mert ők anyuci szoknyája mellett maradtak), ebből is elegünk van, de ezért sem szólhatunk. Engem meg mindenki csak egy szánalmas, nevetséges "túlképzett" senkiházinak tart, aki kitörölheti a diplomájával. Érzem a viselkedésükből a lenézést, megvetést, de ez nem a munkanélküliség óta van így, sokkal régebb óta. Egyedül a párom van rám tekintettel, de úgy érzem, ő is tehet a helyzetemről, mert miatta jöttem ide ki és nem segít megoldani a konfliktusokat a családjainkkal, mindenkitől mindent eltűr, ami nekem már sok.

Hatalmas mennyiségű düh van bennem főleg a szüleim, a testvérem és a párom szülei iránt. Hogy lehet ezt feldolgozni, ha még a pszichológus sem elég? Ő azt hiszi, hogy ezt egyből el lehet engedni, de sok éves sérelmekkel ez nem így megy. Ráadásul mindig csak egyre több van a számlájukon, a mai napig csak halmozódnak a sérelmek. Hogy tudok ebből kimászni szerintetek? Nem tudok nem tudomást venni róluk, mert "kötelező" velük tartanom a kapcsolatot.