Szia, én is így jártam, mint te, viszont nekem nagyon hamar feltűnt és szerencsére még ki tudtam szállni az "álomvilágból". A kapcsolatunk úgy indult mint egy álom, nagyon heves érzelmekkel, nagy szavakkal, baromi gyorsan, viszont nekem mindig fura volt valami. Aztán lejött, hogy ez az ember nem engem szeret, hanem azt szereti, hogy őt szeretik. Minden körülötte és a nagy szerelmünkön forgott, aztán ahogy elkezdtem "kritizálni" - de nem ez volt a célom, hanem hogy megbeszéljünk dolgokat, csak ő a legkisebb szóvátételt már véresen komolyan vette, onnantól kezdve éreztem, hogy "kiszeret" belőlem. Az első pitiáner szóváltásnál. Szóval a nagy szavak és nagy érzelmek mögött nem volt semmi, sem kitartás, sem őszinte érzés, hanem a sértett egója. Egy illúziót kerget és kergetett egész életében. A szerelembe, a mámorba szerelmes, nem emberekbe. Minden volt barátnőjénél azt érezte, hogy őt nem szeretik. Én meg meg is sajnáltam, be kell vallanom. Utólag nagyon sokat agyaltam, hogy én voltam a hibás, míg rájöttem, hogy lelkisérült, nárcisztikus, éretlen személyiség. Szerintem nem képes szeretni, de ez neki is rossz. Ő viszont nagyon sok szeretetre vágyik. Szerintem ha jönnek az akadályok, problémák, meg fogod látni, hogy mindent magára vesz-e, vagy kitart melletted és tényleg bizonyítja, hogy szeret. Próbálj nyitott szemmel lenni és a sorok között olvasni. Remélem segítettem. (Nálunk még az a szerencse, hogy nem lett gyerek, mert már azt is akart tőlem! :-O )