Ti is neheztelnétek rám, hasonló esetben? - tesóm meleg!
Apám meghalt még kiskorunkban, anyánk meg nagyon ritkán van itthon, mert a munkája megköveteli az állandó utazást. A tesóm körülbelül fél éve vallotta be nekem, hogy meleg. Hát, mit ne mondjak? Kicsit meglepett, mert egyáltalán nem az a típus. Örültem neki, hogy eljutott odáig, hogy bevallja nekem meg anyumnak a dolgot, ő kicsit nehezebben fogadta, de ettől még szereti.
A helyzet az, hogy van egy barátja. A vallomás után egy-két héttel jöttek össze, legalábbis állításuk szerint. Szerintem már egy kicsit régebb óta együtt vannak, de ez lényegtelen. Amúgy az öcsém 17, a másik fiú 16 éves. Róla se mondaná meg senki. Ő négy napja vallotta be a szüleinek, hogy meleg és nagyon rosszul fogadták. A srác sírva jött át hozzánk, felrepedt szájjal. Nagyon felkaptam a vizet, mert az a srác is olyan nekem, mintha az öcsém lenne. A tesómmal szinte születésük óta sülve-főve együtt voltak és vannak, még nyaralni is eljött néha velünk. Meg anyum csak nagy ritkán volt otthon, részint én neveltem a kis tesómat, és így a barátját is - ha lehet nevelésnek mondani.
Szóval idegesen átmentem, az anyja sírt, az apja őrjöngött mint valami vadállat. Azonnal rám szegezte a kezét, hogy az én öcsém mérgezte meg az övét - mert az öcsém idősebb-.- - én is ideges voltam egy ideig üvöltöztünk egymással, ordibálta, hogy egy ilyen beteg gondolkodású perverz ember nem fog az ő házába lakni, szó szerint kiakarta dobni, de az anyuka nem engedte meg neki, hogy kirakja. Erre mérgemben odavágtam nekik, hogy "akkor a fiuk átköltözik hozzánk, lesz@rom"! Összeszedték a cuccait másnapra, és kivitték a garázsba. Mi meg átvittük hozzánk. Mivel egyetemista vagyok, nem vagyok gyakran otthon, odaadtam nekik a szobámat ami jóval nagyobb, mint az öcsémé. Viszont ők ketten szóba sem állnak velem, mondván, miért avatkoztam bele a dolgukba. Szégyellem is magam, mert hirtelen felindulásból, mondhatni idegből cselekedtem. A barátaim biztatnak, hogy jól tettem de nem tudom. Anyummal is beszéltem Skype-n, ő annyira nem örül neki, mert így gyakrabban lesz alkalmuk csinálni 'azt'. Szerintem ha ott maradt volna, akkor sokkal rosszabbul járt volna, így még a szülőknek is van idejük eldönteni, hogy most mi a helyzet. De tényleg nagyon neheztelnek rám, és nem tudom, hogy elszúrtam-e, vagy sem. A fiúnak esze ágában sincs visszaköltözni, igaz még az események hatása alatt van, de kicsit megkönnyebbültebbnek tűnik, de mégis én vagyok a szemükben az ördög. Ti mit tettetek volna a helyemben? Vagy mit gondoltok, tényleg nagy säggfej voltam/vagyok?
Ez mekkora kamu.
1 -A kis 16 évest rendőrséggel vitetnék haza a szülei.
2 -Pontosan ezért senki nem engedné meg a saját gyerekének, hogy random idegeneket odavigyen a házba lakni, ha a partnere, ha a barátja... ez nem így működik.
Hosszú a nyári szünet, unatkoztok, tele van már fantáziadús kamukkal a Gyakori. Arra azért figyelhetnétek, hogy ennyire bukta részleteket ne írjatok bele.
Szerintem jól cselekedtél.
Engem nem raktak ki a szüleim, de egyik családi barátunk fia is meleg, mikor megtudták a szülei (akik külföldön élnek) az első géppel hazaküldték, és a gyerek az egyik tanárnőnknél lakott, aki normális kedves fiatal hölgy.
Szóval nyugodj meg, jól cselekedtél.
Ennek már pár éve volt, jelenleg jóban van a szüleivel. Szerintem idő kell míg a szülők feldolgozzák ezt.
Én anyumnak 14 évesen mondtam el, baromi nehéz volt, de mára már feldolgozta. Apum 16 évesen tudta meg, ő is feldolgozta elég jól. Bár ő kiköltöztetett volna, csak szerencsére akkora volt a ház, hogy nem kellett egymást kerülgetni, ritkán találkoztunk.
Ha kérdésed van, írj privátban.
#7 Attól, hogy nem néz ki úgy, mint egy meleg, még lehet az. És attól, hogy tisztára melegnek néz ki, még nem biztos, hogy az. Nekem kifejezetten kisbabás, kisfiús arcom van (22 éves vagyok), vastag sötét szemöldököm, és ha mosolygok, 100-ból 90 ember azt tippelné, hogy meleg vagyok. Pedig nem. Persze nem is utálom őket, de én magam még attól a pornótól is irtózom, amiben látszódik a pasi pénisze. Szinte csak leszbikus pornót nézek, és egyáltalán nem vonzódom a férfiakhoz. Mégis, ha meglátnál, egy puhány kis b*z*inak titulálnál, fel sem fognád, hogy csupán irtózom az erőszaktól, és nem fogok csak azért keménynek látszódni, hogy egy agresszív csapat befogadjon. Nem érdekelnek a melegek, akár még csókolózhatnak is mellettem (talán pont azért vagyok visszafogottabb velük, mert engem is b*ziztak már le TÉVESEN), de én magam nem vagyok meleg.
Na... most már az se tudom miért is írtam ezt le.
"1 -A kis 16 évest rendőrséggel vitetnék haza a szülei."
Miért? Lehet, hogy a szomszédban laknak. nem véletlenül nőttek föl egymás mellett.
"2 -Pontosan ezért senki nem engedné meg a saját gyerekének, hogy random idegeneket odavigyen a házba lakni, ha a partnere, ha a barátja... ez nem így működik."
De hát nem random idegenekhez költözött oda. A gyerekkori barátjához költözött, akit már ismertek a szülei. Őt is, sőt még a testvérét is (a kérdezőt).
A tesóidnak hálásnak kéne lenniük neked, nem pedig neheztelni rád! Nem igazán értem a reakciójukat.
De mást nem tehetsz, minthogy leülsz velük beszélgetni és megkérdezed őket, hogy igazából ők hogy gondolták a továbbiakat, tehát hogy a srác maradjon veletek vagy menjen vissza a szüleihez vagy más rokonhoz lakni? Ha kikéred a véleményüket, akkor talán nem sértődnek meg annyira, amiért "helyettük döntesz". Persze azért bármit is mondanak, mérlegelni kell, hogy az megfelelő döntés-e, nem csak úgy beleegyezni rögtön. Mert ők maguknak nem biztos hogy tudják, mi a legjobb döntés ilyen helyzetben. Hallgasd meg, hogy ők mit akarnak mondani, aztán mondd el te is a véleményed, és aztán valahogy jussatok közös döntésre!
Igazából három utcával arrébb lakunk, körülbelül két perc gyalog. Régebben család barátai voltak a szülők, még apám halála előtt. Szóval nem idegenek.
Megbeszéltük a dolgot, bocsánatot kértem tőlük, aztán meg ők is tőlem. Úgy jött le, hogy haragudni akartak valakire a történtekért, és mivel részt vállaltam a konfliktus tetőzésében kézenfekvő voltam.
Ma átjött az anyja, megnézni a fiát. Nem tudja, hova tenni a dolgot de ettől függetlenül szereti, még zsebpénzt is adott neki, hogy legyen mit ennie - nem azért, mert nem lenne:D. Viszont mondta, hogy az apa nagyon nem akar engedni, ezért hálás is nekem. Nem akart belegondolni, a férje mit csinált volna ha a fiú ott marad náluk; igazi kőmívesKelemen forma. Hogy, miként lehetne észhez téríteni, az nagy rejtély. A srác addig marad, amíg az apja nem rendezi le a dolgokat önmagában. Én jövőhéten megyek vissza Szegedre, s meghagytam nekik, hogy minden nagyobb kérdésben kérjék ki vagy az én, vagy az anyum véleményét.
Úgy hiszem, óvszer miatt nem kell aggódniuk, mert eltűnt valamennyi a táskámból. Úgy, körülbelül az összesxD de odaakartam nekik adni, vagyis no-para.
#12 pont ezt akartam írni mire a kérdés végére értem. XD
De még most is mondja a hülyeségeit hogy arra még mit írnak.
Te írhatnál könyvet is elég gyorsan vág az agyad xDD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!