Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Ti is neheztelnétek rám,...

Ti is neheztelnétek rám, hasonló esetben? - tesóm meleg!

Figyelt kérdés

Apám meghalt még kiskorunkban, anyánk meg nagyon ritkán van itthon, mert a munkája megköveteli az állandó utazást. A tesóm körülbelül fél éve vallotta be nekem, hogy meleg. Hát, mit ne mondjak? Kicsit meglepett, mert egyáltalán nem az a típus. Örültem neki, hogy eljutott odáig, hogy bevallja nekem meg anyumnak a dolgot, ő kicsit nehezebben fogadta, de ettől még szereti.

A helyzet az, hogy van egy barátja. A vallomás után egy-két héttel jöttek össze, legalábbis állításuk szerint. Szerintem már egy kicsit régebb óta együtt vannak, de ez lényegtelen. Amúgy az öcsém 17, a másik fiú 16 éves. Róla se mondaná meg senki. Ő négy napja vallotta be a szüleinek, hogy meleg és nagyon rosszul fogadták. A srác sírva jött át hozzánk, felrepedt szájjal. Nagyon felkaptam a vizet, mert az a srác is olyan nekem, mintha az öcsém lenne. A tesómmal szinte születésük óta sülve-főve együtt voltak és vannak, még nyaralni is eljött néha velünk. Meg anyum csak nagy ritkán volt otthon, részint én neveltem a kis tesómat, és így a barátját is - ha lehet nevelésnek mondani.

Szóval idegesen átmentem, az anyja sírt, az apja őrjöngött mint valami vadállat. Azonnal rám szegezte a kezét, hogy az én öcsém mérgezte meg az övét - mert az öcsém idősebb-.- - én is ideges voltam egy ideig üvöltöztünk egymással, ordibálta, hogy egy ilyen beteg gondolkodású perverz ember nem fog az ő házába lakni, szó szerint kiakarta dobni, de az anyuka nem engedte meg neki, hogy kirakja. Erre mérgemben odavágtam nekik, hogy "akkor a fiuk átköltözik hozzánk, lesz@rom"! Összeszedték a cuccait másnapra, és kivitték a garázsba. Mi meg átvittük hozzánk. Mivel egyetemista vagyok, nem vagyok gyakran otthon, odaadtam nekik a szobámat ami jóval nagyobb, mint az öcsémé. Viszont ők ketten szóba sem állnak velem, mondván, miért avatkoztam bele a dolgukba. Szégyellem is magam, mert hirtelen felindulásból, mondhatni idegből cselekedtem. A barátaim biztatnak, hogy jól tettem de nem tudom. Anyummal is beszéltem Skype-n, ő annyira nem örül neki, mert így gyakrabban lesz alkalmuk csinálni 'azt'. Szerintem ha ott maradt volna, akkor sokkal rosszabbul járt volna, így még a szülőknek is van idejük eldönteni, hogy most mi a helyzet. De tényleg nagyon neheztelnek rám, és nem tudom, hogy elszúrtam-e, vagy sem. A fiúnak esze ágában sincs visszaköltözni, igaz még az események hatása alatt van, de kicsit megkönnyebbültebbnek tűnik, de mégis én vagyok a szemükben az ördög. Ti mit tettetek volna a helyemben? Vagy mit gondoltok, tényleg nagy säggfej voltam/vagyok?



2016. júl. 11. 04:32
1 2 3
 1/23 A kérdező kommentje:
ui.: 22/F
2016. júl. 11. 04:34
 2/23 anonim ***** válasza:
83%

Ugyanezt tettem volna a helyedben. Nem értem miért rád haragszanak a tesódék. A srác szülei homofóbok, az tiszta sor. De még lehet hogy sikerül feldolgozniuk és haza mehet majd a srác. Legalábbis az anyja csak hiányolni fogja.

Ne ostorozd magad. Szerintem le a kalappal előtted hogy ilyen bátran kiálltál mellettük.

23L

2016. júl. 11. 05:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
84%
Jól tetted, megmérgezni mást meg nem lehet, ez nem egy megszerzett tulajdonság, hanem az emberrel születik. Van aki már elég korán rájön vmi más nála mint a többinél, van aki később.
2016. júl. 11. 05:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
82%
Mivala csávó "hozátok" jött át a bajával, ezért innentől fogva rád is tartozik, erről őket se árt tájékoztatni alkalomadtán. Olyan nincs, hoyg egy családtagra nem tartozik ha egy másik családtagját megütik.
2016. júl. 11. 05:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
97%

Na igen az emberek alja gondolkodás... Te viszont jól tetted, hogy kiálltál mellette. Nálunk is a családba vannak "genetikai problémák". Azt kell felfogni nekünk heteróknak: Pl nekünk se tetszene ha elleneznék a kapcsolatainkat. Beteg perverz"- szavakat meg ne említse egy ember se, mindenkinek vannak dolgai ami kitudódna róla lehet el lenne ítélve. Amúgy a melegek is emberek, ugyanaz a személyisége, senkit nem akadályoz a másik ember szexuális élete, ami csak RÁ tartozik!

Nálunk pl apukámnak van egy öccse... s egymaga hordozta titkát s relytegette 35éven át "ki is ő valóban. Mindenkit meglepett, de furcsálották is, hogy nem igen volt kapcsolata s ez a magyarázata.

Mi elfogadtuk, hiszen a bácsikám az a szeretett bácsikám marad s ugyanúgy viselkedik mindenkivel mint eddig csak végre kiadhatja magából -boldog s van párja.

Nekem meg húgom "rossz testbe született fiú" ezt is elfogadta mindenki. Igaz, apám nehezen fogadta ezeket, de ez természetes, a pasik nagy része nem szereti a "kukiközelséget" xD sőt a tudattól rosszúl vannak.

De hányok az ilyen emberektől hogy saját gyermekét ennyire nem veszi emberszámba....s bántja is, bele tapos teste-lelkébe... Szánalmas és undorító. Szülőként megbukott s nem a gyermeke dolga miatt, hanem önmaga miatt, mekkora egy újabb fekete folt a társadalomban.

2016. júl. 11. 05:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
95%

Szerintem nagyon is helyesen cselekedtél. Ugyanakkor azt is meg tudom érteni, hogy nem értékelik, hogy az ő fejük felett hoztál egy ilyen fontos döntést. 16 évesen még nagyban zajlik a kamaszodás, ilyenkor külön érzékeny tud lenni az ember egy ilyen "autoriter" hozzáállásra. Hiába tettél jót velük, mégis nehezményezik, hogy a tudtuk és beleegyezésük nélkül tetted.


Én a helyedben azt mondanám, első a békesség. Bocsánatot kérnék tőlük, megígérném, hogy a továbbiakban nem fogok ilyen magánakciókba kezdeni, és hogy mindenben támogatni fogom őket.

2016. júl. 11. 06:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
7%

1. A srác nem költözhet csak úgy hozzátok, mert még kiskorú és a szülök felelösek érte.


2. Az meg, hogy odamégy hozzájuk balhézni, tényleg nem normális, ez nem a te dolgod. Ha a srácnak gond, akkor MEGKÉR, hogy segítsd lerendezni a dolgot, de egyébként neked nincs beleszólásod.


3. Egyébként az végképp nem világos, hogy mit értesz az alatt, hogy sem az öcséd, sem a barátja nem az a meleg tipus?!?!? Annyira nem vagy tisztában a témával, hogy nem tudod, a meleg-klisé nem igaz a legtöbbjükre?

2016. júl. 11. 07:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:

Utolsó:

1. - törvény szerint nem költözhet hozzánk, ez tény. De! amennyiben a szülők nem lépnek ellene semmit jogi úton, semmi sem akadályozza meg, hogy a fiú betegye a lábát a házunkba, és uramboccsá, nálunk is aludjon éjszakánként.

2. - jogos megközelítés.

3. - ez változtat a tényen, hogy meglepett minket arra való tekintettel, hogy nem felel meg a melegeket ábrázoló sztereotípiáknak?


Mindenki másnak, köszönöm a válaszokat!

Utolsó előtti, köszi a tanácsot, megfogadom.

2016. júl. 11. 07:33
 9/23 anonim ***** válasza:
95%

1. Jól cselekedtél.

2. A srác szüleinek is fel kell dolgozni, nekik kicsit nehezebben megy, de biztos nem fogják kitagadni.

3. Az öcsédnek és a barátjának is meg kell emészteni a különböző reakciókat. Szerintem nem te vagy a fekete bárány, csak elakarták kerülni a balhét, de mégis ez lett a "te jóvoltodból". Ez majd bennük is letisztul.

Biztosan könnyebben akartak kijönni a helyzetből a vallomásuk után, és most ezért vagy te a bűnös a szemükben.

2016. júl. 11. 07:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim válasza:
100%
Nem könnyű eset,idővel megbékélnek a szülők is. Azért mivel kiskorú a befogadott srác a gyámügy nem szól bele?
2016. júl. 11. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!