Miért ennyire gonosz? Már x éve keseríti az életemet. Miért kell egy embernek ilyennek lennie?

Hol is kezdjem... Mikor még kicsi voltam, elsős általánosban már ott tudtam, hogy imádni fogok tanulni, és ez máig megmaradt. Mindig osztályelső voltam, rengeteget olvastam de sose voltam olyan, aki naphosszat csak a könyvtárba ül vagy otthon tanul. Elkezdtem a sulit, és volt egy évfolyamtársam. Még elsőben békén hagyott, de másodikban elkezdett provokálni, megjegyzéseket tett rám, mindig lestréberezett holott ő is osztályelső volt. De próbáltam nem figyelni rá, ahogy a szüleim javasolták. Szóval ez ment negyedikig. 2 éven keresztül folyamatosan bántott, a barátaimat is. De sajnos nem mondhattam, hogy csak engem provokál mert kb az egész iskolával ezt csinálta. Aztán egyszer odáig fajult a dolog, hogy hatodikban megütöttem :D visszagondolva vicces, de persze azért is én voltam a hibás. Aztán egyre rosszabb volt a helyzet. Alig vártam, hogy vége legyen az egész sulinak. De nagy sajnálatomra szinte ugyanazokkal az emberekkel kezdtem el a gimit. Ráadásul a srác most már az osztálytársam volt. Azonnal az eslő nap sírva mentem haza, mert egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem komolyan megtörténik. Szóval minden folytatódott. Ugyanazok a sértések, bántások. Őt meg mindenki imádta..főleg a csajok. Nem tudom felfogni miért szerették annyira. Bunkó volt szinte minden létező emberrel. Aztán másodikba nekem lett egy elég komoly kapcsolatom. Akkor voltam először igazán szerelmes. Na akkor azt találta ki, hogy elkezd szédíteni. Jött a hülye dumájával, hogy megbánta hogy ennyit cseszekedett velem, meg ne haragudjak rá.

Elhívott vacsorázni!!! Azt hitte annyira hülye vagyok, hogy bedőlök neki, szóval szépen elküldtem melegebb éghajlatra és ezután kezdődött a pokol. Minden lehető módon be akart mocskolni. Hülyeségeket talált ki, olyan volt mint valami 11éves. Negyedeikre se változott semmi, aztán szerencsére elballagtunk. Szóval gyakorlatilag miatta utáltam a sulit tiszta szíbemből.

Azután szerencsére már nem találkoztam vele, mert mint gazdag család csemetéje külföldön tanult. Hál' Isten. Reméltem, hogy ott is marad. De sajnos nem maradt ott, mert összefutottam vele nemrég. A találkozásunkkor rámkacsintott és mivel a barátnőjével volt, nem hagyhatta ki, hogy ne alázzon meg, szóval perszehogy hozzám szólt és úgy mutatott be a barátnőjének, hogy az a lány akit 13 év alatt idegileg kikészítettem. Aztán megint elkezdtünk veszekedni, mert ugye már a gimiben nem hagytam magam, és nagyon durva veszekedéseink voltak. Szóval vitáztunk a semmin kb. 2 percet aztán mosolygott egyet és azt mondta, örül hogy látott. Szerencsére nem sokszor, de néha összefutok vele, olyankor sose hagyja ki, hogy ne tegyen valami megjegyzést. Igazából már nem is zavar, teljesen immunis vagyok rá, csak felfoghatatlan, hogy egy ember hogyan lehet ilyen. Nem is haragszom rá, inkább szeretném megérteni, hogy miért ilyen. Ti ismertek valaki ilyet? Akinek a gonoszkodás a boldogsága?