A tolvajkergetők vissza fognak valaha térni?
Mióta kis híján ellopták a kerékpáromat, azután kezdem el nézni a videóikat. És minden tiszteletem az ővék.
Tudom, hogy a rendőrség megfenyegette őket, hogy hagyjanak fel ezzel... (pár nagyfejes orgazda is van a kékeknél annyi szent)
De ha nem a tolvajkergetők akkor szinte senki nem segít.
És hol vannak Tomcat társai és követői?
Nem értem, hogy létezik az, hogy a tolvaj putris c.-k helyett a jó embereket zárják be..
Nem fogunk visszatérni. Amíg működtünk, addig is kaptunk hideget-meleget, hogy micsoda fasiszták meg barbárok vagyunk, és milyen közveszélyes, amit csinálunk. Még "konkurrenciát" is alapítottak valami majmok Pécsett, akik ugyan soha egyetlen tolvajt sem kaptak el, de siettek leszögezni az összes médiában, hogy ők nem lesznek olyan "szélsőségesek", mint mi. Aztán ránk szállt a Hit Gyülekezete, és hipp-hopp megalapozottan gyanúsíthatóak lettünk pont azzal a bűncselekménnyel, amit ők vélelmeztek rólunk.
Nem, Tolvajkergetők biztosan nem lesz többé. Sem én, sem a társaim nem fogjuk kockáztatni az életünket, a szabadságunkat, a vagyonunkat, a családunkat. A bűnözőktől nem féltünk, de az állam mindent megtesz, hogy tönkretegyen bennünket. Miért? Mert pár nyomorékagyú meg van róla győződve, hogy bármiféle civil szervezkedés csakis szélsőjobboldali puccskísérlet fedőtevékenysége lehet, és egy szép napon fekete egyenruhában fogunk menetelni az Andrássy úton, karóba húzott cigány csecsemők véres hulláiból falatozva. Ne keress logikai kapcsolatot a kettő között, éppen úgy nincs, mint amikor a hetvenes-nyolcvanas években a hosszú haj, a farmernadrág vagy a nyugati zene volt a társadalom megsemmisüléséhez vezető egyenes út kezdete.
Mindenesetre a tevékenységünk nyomán több száz bűnelkövető került elfogásra és állt bíróság elé, túlnyomó többségüket jogerősen el is ítélték. Számos településen, így pl. Debrecenben majdnem teljesen megszűntek a kerékpárlopások, máshol jelentősen csökkent a számuk. Erről ne keress statisztikát, mert amint népszerűek lettünk, az ORFK rögtön elkezdte kihagyni az éves bűnügyi statisztikákból a kerékpárlopásokat... A lényeg, hogy minket lenulláztak és felszámoltak, ezzel tisztán megüzenve a társadalomnak, hogy jaj annak, aki a bűnözőkre kezet emel, a bűnözőknek pedig azt, hogy nem kell félniük, megvédik őket a lebukástól.
Utolsó, nem védik meg őket a lebukástól.
A büntetéstől védik meg őket. Pont azért fordulhat elő, hogy a mocsok féreg a képedbe röhög, ha rajtakapod a lopáson, ha keménykedsz, még neked is ront, hogy miért korlátozod a szabadságában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!