Kedves szülők! Ti normálisnak tartanátok azt, ha a sérült/fogyatékkal élő gyermeketeket zavarja az, ha valaki sajnáltatja magát?

Szomorúan látom, hogy az ilyen gyerekeket nevelő szülők többsége sem tudja, hogyan kezeljék ezt a helyzetet, és a többség ott rontja el, hogy a gyerek problémája miatt mindent elnéz neki, meg mindent megcsinál helyette. Úgy gondolom, hogy az ilyen gyerekeket, már kicsi kortól kezdve önállóságra kell nevelni, különben nem akar változtatni a saját helyzetén és megszokja, hogy kiszolgálják, és némelyik még azt is elvárja, hogy a tetteinek ne legyen következménye.

Sajnos gyakran látom az utcán és egyéb nyilvános helyeken, hogy a sérült emberek (tisztelet a kivételnek) pénzt kéregetnek, vagy mások előtt azt hangoztatják, hogy a helyzetük milyen rossz, meg milyen nehéz az életük.

Én is sérült vagyok, de bármilyen szokatlanul hangzik is, csak bizalmas légkörben vállalom fel a többségi társadalom előítéletei miatt. Szeretném megemlíteni, hogy a suliban mindig jól tanultam diplomával, nyelvvizsgával rendelkezem, igyekeztem az iskola kulturális és egyéb rendezvényein részt venni, főiskolán töltött éveim alatt rendszeres diákmunkában vettem részt, ösztöndíjakat nyertem.Volt olyan is, hogy egy hátrányos helyzetű embereket segítő alapítvány mondta nekem, hogy százalékoltassam le magam, mondtam, hogy én ebbe nem egyezek bele, mert ugyanolyan teljes értékű ember vagyok mint bárki más. Véleményem szerint a problémám miatt nem vagyok semmivel se több se kevesebb, mint az átlagemberek többsége. Sajnos azt is tapasztaltam, hogy a szülők egy része nem motiválja a fogyatékkal élő, de értelmileg ép gyerekét a tanulásra, amely kitörési lehetőség is lehet. Siralmasnak tartom, hogy a többi sérült ember miatt általánosítanak az átlagemberek, és egy kalap alá veszik azokat, akik igyekeznek normálisan élni és viselkedni azokkal, akik a társadalom nyakán élősködnek. Ha valaki tud értelmes választ írni, azt nagyon megköszönném. Üdv.