Mi van akkor, ha nekem nincsenek céljaim, vágyaim, nem köt le hosszútávon semmi, nem akarok gyereket szülni, stb?

Ó, ez nagyon izgalmas/vicces. Mintha egy anonim klubot alkotnánk, amihez a tagok több hónap/év késéssel szólnak hozzá - és általában akkor se kapnak választ.

Na, üdv. a klubban! Új vagyok itt. 36 múltam nyáron, sem párkapcsolat, sem olyan jövőkép, ami felvillanyozna, és amitől azt érezném, ettől értem nyert az életem, van miért küzdeni. Ellenben van: folyamatos szorongás, főképp szüleim miatt (nehogy elveszítsem őket, hiszen ők sem fiatalok már, és még ha tök jól tartják is magukat - lekopogom - akkor is bármikor bármi megtörténhet: szóval hihetetlen szorongást élek meg már akkor is, amikor pl. egy szimpla fogászati kezelésre mennek), évek óta tartó plátói szerelem, amit egy igazi kapcsolat - aminek a második felvonása pár hónapja ért véget - se tudott feledtetni, állandó bizonytalanság, félelem, hullámzó kedélyállapot, és a rémület, hogy mindjárt öreg leszek, és még csak nem is éltem eddig.

Dióhéjban ennyi. Egy nagy, beteljesült szerelemtől várom a megváltást, de mivel az igényeim borzasztóan nagyok, nem remélhetem, hogy (egyhamar) találok olyat, aki betölti az űrt a szívemben. Mindeközben sok önfejlesztő könyvet olvasok, így azt is pontosan jól tudom, hogy tévúton járok, amikor mástól várom a boldogságot. Úgy érzem, teljesen legyűr és megbénít a szorongás, és már abban se tudok igazán bízni, hogy van ebből számomra kiút. Gyereket, a kérdezőhöz hasonlóan, én sem szeretnék, bár végül is ez mindegy is perpillanat, hiszen úgysincs hozzá társam. Hogy a helyzet még rózsásabb legyen: olykor összefutok a plátói szerelmem barátnőjével, és ez napokra földhöz vág, mert a folyamatos összehasonlítgatásból mindig én jövök ki vesztesként, és mindig úgy érzem, életképes férfiaknál nincs is esélyem...

Lehet, hogy hamarosan megint jobban leszek (és akkor a barátnő se érdekel majd annyira), de most nagyon rossz. A rossz periódusaimban a szenvedés nagy mélységeit járom meg, és ebbe már kezdek belefáradni.