Mit gondoltok a robotizációról?
Szerintem pont nem a pincért fogják lecserélni, mert ott a jó pincér nem csak kihozza a kaját és kész. Ott annál azért több van. de sok olyan hely van, veszélyes vagy monoton munkák, ahol egyszerűbb és olcsóbb gépeket alkalmazni.
Azért nem leszünk munkanélküliek, hiszen a robotokat is tervezni kell, programozni, kitalálni a folyamatokat, amiket majd a gépek megcsinálnak nekünk. Ez inkább arról szól, hogy a szellemi munka még inkább felértékelődik, a nehéz munkák (bányászat, gépgyártás) pedig marad a gépeknek.
De ez egy régóta tartó folyamat. Ezért is fontos a tanulás, az önképzés, kreativitás fejlesztése. Aki ezekre nem képes, az sajnos megy a levesbe.
Majd kiderül, hogy mi lesz a dolog vége.
Jelenleg nagyon messze állunk egy robotizált civilizációtól. Az olyan helyeken, amit írtál, nem azért alkalmaznak robotpincért és hasonlókat, mert az előremutató, hanem egyszerűen szenzációnak számít, ezért több vendég fog odamenni. Aztán majd lecseng a helyiek körében. Emlékszem, amikor a mi városunkban lett egy mozgólépcső, rengetegen mentek kipróbálni, mégsem lett mindenhol mozgólépcső.
Az új gépekkel pedig, új munkák is megjelennek.
Láttam egy 1980-90-es évekbeli reklámot, ami azt víziónizálta 2010-ra, hogy mindenhol robotok fognak dolgozni, az emberek munkaideje pedig napi 4 óra lett. Azóta sem történt meg... :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!