Csak szerintem kezd elkorcsosulni az emberi faj?
De most tényleg. Nézzétek a "mai generációt" . Komolyan, még gyerekek mikor szülnek, nevelni sem tudják a gyereket. Nem tanulnak, beveszik a média által közvetített szennyt- s mocskot. Nem beszélve arról, hogy a többsége életképtelen, tudatlan. (TISZTELET A KIVÉTELNEK)
Csak én kezdek undorodni az emberektől? :\
Egyáltalán nem új dolog, már egy ideje elkezdett. Nem most indult romlásnak, eddig is sz*r volt, az egy dolog, hogy te most vetted ezt észre.
Ha az vigasztal, egy nap, talán nincs is olyan messze, úgy is kipusztul/kipusztítja magát, semmi sem örök.
# 1
Lám egy újabb 20 éves aki szerint okosabb mint a többi, és intelligensnek hiszi magát. Ugye, hogy nem jó ha alaptalanul vádaskodunk.
Egyébként, mégsem volt gyakori példa a múltban ez a fajta viselkedés. Nem, nem 16 éves aki kiábrándult. Csak unom, hogy nem lehet úgy beülni egy kocsmába, hogy ne legyen ott egy csapat 14 éves (akit ki is szolgálnak), és ne hallgassam a meggyötört életük történetét, miszerint a köcsög tanár egyest adott mert nem tanult.
# 2 Lehet tovább görgetni, kérdést tettem fel, ha nem tudsz válaszolni, ne kommentelj. Elismerem emberi tulajdonság a lustaság, így meg sem fordult a fejemben visszakeresni, de látom emberi tulajdonságban te sem szenvedsz hiányt, hiszen inkább tárgytól eltérően ideokádsz egy sort, minthogy normálisan válaszolnál/ tovább görgetnél. :)
Köszönöm szépen a kedves hozzászólásokat de értelmezni kellene a kérdést mielőtt válaszoltok. :)
# 3, Te is csak általánosítasz. Honnan veszed, hogy beszűkült a világom? Ne ítélj el senkit míg nem ismered. Pff. Azt írtam amit tapasztalok, de nem mondtam, hogy nincs kivétel (Így nem általánosítottam, nem mellesleg ott van a tisztelet a kivételnek nagybetűvel de úgylátszik nem eléggé látható), ahogy azt sem.
Gyengébbek kedvéért íme a kérdésem, hogy TI is megértsétek:
Undorodik-e valaki még rajtam kívül az emberektől?
#4 Végre egy értelmesebb válasz. Az emberiség saját magát írtja, s az ilyenek mint az előző válaszadók, csak segítenek rajta.
Ó, ebben igazad van. Az a "tisztelet a kivételnek" nem bökte ki eléggé a szemem. Ezúton én kérek elnézést.
Ennek ellenére nem értek egyet a nézeteiddel (de nem is ítéllek el). Rengeteg normális ember van a világon, akikkel semmi probléma nincsen - csak éppen az irritáló jelenségek sokkal feltűnőbbek. Vegyünk egy példát. Tegyük fel, hogy a buszon fogod magad és beállsz a forgóba. Ha veled szemben ott egy ember teljesen átlagosan öltözve, kulturált kinézettel, az gyakorlatilag fel sem tűnik. Amennyiben viszont egy lila páwahajjal rendelkező srác áll be eléd, aki hangosan és trágár módon ordibálva társalog a mellette álló haverjával, esetleg három méterről fojtogat a görényszaga, az rögtön bökni kezdi a csőrödet. Szerintem annyi az egész, hogy nyitottnak kell lenni a világra, nem romlottnak elkönyvelni az emberiséget - még akkor se, ha akadnak szélsőséges esetek.
Ezt a nézetet én sem értem. Azért jobb az egyik 14 éves a másiknál mert nem csinál valamit? Mert nem iszik, mert nem hord páva hajat, mert nem szidja a tanárt? Én is így gondoltam, de aztán úgy éreztem ezzel csak magamat nyugtatom (lehet tévedtem).
Sajnos az egyéniségnek nagyon nincs szerepe mamár. Senkinek sem fontos, hogy legyen egy egyedi stílusa, öltözködjön másképp, hallgasson más zenét, hordjon más hajat. A filmekbe van különbség, mert ott az a cél, hogy minél színesebb karakterek legyenek, de a valóságban nem.
Szerintem is el volt mindig is korcsosulva, ezt minden politikai rendszer alátámasztja. Ahogy egyre okosodtak az emberek, úgy megtanulták rossz dolgokra is használni az eszüket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!