Ki mit gondol, vajon az szeretet, ha a másiknak minden tettére boldog örömmel bólogatunk, és örülünk neki, bármit tesz?

nyilvan ha szeretek valakit, akkor feltem is, es ha ugy erzem hulyeseget csinal annak nem fogok orulni, igyekszem megvedeni.

A problema ott van, hogy az erosen szubjektiv mi a hulyeseg, mi az artalmas es mi nem.

Nem éppen szeretet az, ami először eszembe jut arról, ha valaki egy másik ember minden tettének örül. Ez más, ez valami egészen fura dolog, mármint szerintem nincs ilyen ember. Aki egy bizonyos ember összes döntését boldogan figyeli. Furcsán fogalmaztad meg szerintem ezt. :D

Viszont érdekes a kérdésfelvetés, úgyis filozofálós hangulatomban vagyok. :)

A szeretet már alapvetően az elfogadásból ered, mármint persze az igazi, tiszta szeretet. Mert lehet szeretni az ember dolgokért... szeretni, mert szép, vagy szépen nevet, szeretni, mert jókat mond vagy gazdag, vagy izgalmasan mesél. Sokan ezt csinálják: szeretnek egy emberben valamit, ami talán belőlük, vagy az életükből vagy a körülöttük levő többi emberből hiányzik; aztán, ha megtalálják valakiben, ragaszkodni kezdenek az emberhez, hogy minél több ilyen hiányzó élményhez jussanak. És közben nem is az embert szeretik.

Szóval ahhoz, hogy valaki igazán szeressen egy EMBERT, már alapvetően el kell fogadja teljes egészében. Viszont ezt a kétféle szeretetet elég nehéz megkülönböztetni szerintem.

Aki nem szereti magát az embert (egy bizonyos embert és nem az emberiséget :D), az nem foglalkozik behatóan olyasmivel, hogy annak az illetőnek a döntései milyen következménnyel járnak.

De, ha én belegondolok, hogy egy ember, akit szeretek, rossz döntést hoz, vagy tévúton jár és nem veszi észre, hogy ez a döntés akkor talán jónak tűnhet, a későbbieket tekintve rettenetes következménnyel járhat önmaga számára, mindenképpen megpróbálkozom jobb belátásra téríteni. Nem megakadályozni, csak visszaterelni a helyes meglátásra. Mert, ha csak bólogatnék boldogan, hogy igen, fogadd el ezt az ajánlatot, amibe talán belerokkansz 2 év múlva, de most félévig még boldogan élhetsz, az vajon azért lenne, mert szeretem? Nem, inkább azért, mert nem is törődöm vele igazán. Az ilyen "boldog örömmel való bólogatás" (milyen érdekes szóhasználat ez is :D) inkább csak rajongás, de iszonyú elvakult rajongás, amikor mi magunk sem látunk tisztán.

Ha szeretek valakit, akkor igyekszem közel kerülni hozzá, de úgy, hogy teljes mértékben meghagyjam az eredeti mivoltában, és nem fogom megváltoztatni a jelenségemmel (az emberek formálják egymást tudtukon kívül is, már csak azzal is, ha egyszerűen léteznek és kisugárzanak). Szerintem ezt jelenti a szeretet: kötődni valakihez, miközben hagyni teljesen szabadon élni. Mint a kutyák is, ők is, ha szeretik egymást, sosem erőszakolnak egymásra semmit, ha kell tovább állnak, de amíg jó, addig együtt vannak. Ha már szeretet és kutyák, van Jack Londonnak egy nagyon jó könyve, pontosabban több jó is, és rögvest két nagyon jó is, ami ideillik, tökéletes példája annak, amit eddig írtam, az Mihály és Jeromos története (A beszélő- és Az éneklő kutya). Az igazi szeretet, amit ők képviselnek egymás iránt. :) Egy igazi csoda.

Piriii: ez a két mondatod első látásra nem, de valójában üti egymást:

„mindenképpen megpróbálkozom jobb belátásra téríteni. Nem megakadályozni, csak visszaterelni a helyes meglátásra.”

„teljes mértékben meghagyjam az eredeti mivoltában, és nem fogom megváltoztatni a jelenségemmel”

Azzal, hogy jobb belátásra akarod téríteni máris hatottál rá, tehát nem hagytad meg teljes mértékben az eredetit… bár ez már igazán filozófia…

Természetesen én sem tudom megállni, hogy ne szóljak annak aki a környezetemben hülyeséget csinál. Egyszer elmondom és felajánlom a segítségemet, de csakis akkor segítek, ha kéri. Magamtól soha többet senkinek, mert egy barátság már ráment.

Kérdező: Azt gondolom, hogy van az a fajta rajongás, amit Piriii is írt. Amikor minden jó, bármit tesz az ember. Ez szerintem sem szeretet. És van az, amikor hagyod a másikat, hogy végigjárja az útját. Tudod, hogy nem szólhatsz bele, mert úgysem érti. Ilyenkor vársz és ott vagy mellette, amikor eljön a már legtöbb külső szemlélő által látott rossz vég. És ilyenkor nem dörgölöd az orra alá: lám, lám megmondtam neked előre.

Az embereknek hibázniuk kell, mert abból lehet tanulni. Abból lehet fejlődni. Én rengeteg mindent veszítettem az életben. Barátokat, családtagokat, pénzt, időt. Visszatekintve ezek nagy részét –az idő kivételével- nem bánom. Mert közben a valódi, igaz kapcsolataim megerősödtek, én is erősebb lettem: fura módon jóval kevesebbet kesergek és sokkal többet nézek előre, sokkal inkább megvalósítom azokat a dolgokat amiket szeretnék.

Ebben igazad van. :)

Azt, hogy adok szabadságot az általam szeretett embernek, úgy értettem, hogy nem fojtom meg a létemmel.

Ha valaki kapcsolatba kerül velem, szeret engem, már úgyis hatottam rá, akkor már megpróbálom a lehető leghelyesebben csinálni a dolgokat.

Hogy megpróbálom a helyes útra téríteni, jobb belátásra vinni, azt pedig irányadásként értem. Hogy én mit tennék a helyében. Amit vagy elfogad, vagy nem fogad el. Nem tudom, ez mennyire számít a jellem megváltoztatásának... szerintem ez az adott embertől függ, hogy mennyire befogadó és mennyire formálható személy.

De ez a "szabadon hagyás" és manipulálás kettősség már tényleg eléggé filozófia-téma.

Igen, ez már inkább az elmélkedés szintje. Végülis a Szamszara c. filmben is a szerzetesek először megpróbálják eltéríteni a főszereplőt, de aztán hagyják. Azt gondolom, hogy egy átlag ember életébe annyi befolyásolás belefér, hogy elmondja szerinte mi a jó és mi nem, milyen következményeket lát és felajánlja a segítségét.

A beleszólás a rátukmálás és a mindennapos "agymosás" szintjén, a helyette döntés, a háta mögötti "csak segíteni akartam" intézkedés már olyan játszma, amivel a tehetetlen gyerek kategóriába degradáljuk a másik embert. Ez pedig valóban nem szeretet.

Nem gondolom, hogy örülni kellene. Tudni, látni, nem (le)sajnálni, nem beleszólni, de ha kell ott lenni, hogy a végén együtt sírjunk-nevessünk-tanuljunk egymás hülyeségein.

Nahát, milyen filmet nézel. :)

Így jobban belegondolva még inkább hülyeség, amit írtam.

Valahol mégis jó, ha hagyjuk az embert beleesni minden hibájába és hagyni rossz döntéseket hozni. Viszont szerintem az groteszk, ha ennek valaki örül. Nem, tényleg nem ez a szeretet, hanem az, hogy hagyjuk az embert az egyértelműen rossz döntéseit meghozni. Félve figyelni a lépéseit, de visszatartani magunkat, hogy beleszóljunk, és annak örülni, ha tanul ebből. Ha nem tanul, akkor hagyni, hogy újra és újra beleessen a hibába. És ott lenni vele, támaszként. És nagyon boldognak lenni, ha fejlődik a sorozatos rossz döntések megtapasztalásából.

Nem vagyok egy egész nap semmittevő tibeti bölcs, hogy ráérjek mindenkit figyelni, hogy tanul-e a hibáiból.

Bele kell szólni. Nyilván nem paraszt módon, és nem parancsolgatósan. A testvérem nagyon sokszor megkérdezi a véleményemet. Ilyenkor elmondom, mit tennék, mi lenne jó, mi lenne rossz, ő meghallgat, és tényleg figyel, nem csak "aha, aha". Ilyenkor annak örülök, hogy bármilyen döntést is hoz, segíthettem benne, és elmondhattam minden érzésemet ezekkel kapcsolatban.

És van a másik ember, aki nem hallja meg a tanácsot, mert rögtön beleszólásnak veszi. Ő általában csak azért is a rosszat csinálja.

Kérdező, szerintem alapvetően három féle szeretet létezik. Egyik, amit úgy emlegetnek, hogy"lekvárszeretet". Mondjuk szereted a lekvárt, illetve azt mondod. De ez hülyeség, mert magadat szereted, és a lekvár jólesik neked, azért eszed. Ha a lekvárt szeretnéd, akkor pl nem ennéd meg, vigyáznál rá, stb. Tehát ez max önmagad szeretete, nem igazi szeretet. Sokan az ember iránt érzett szeretetet is így használják: unatkozom, áthívom hülyülni a haveromat és együtt röhögünk. Szüli/névnapom van, kérek ilyen-olyan ajándékot, de jaaa, hogy közben neki is kétszer volt és én csak egy tábla csokit adtam neki? Unatkozom, írjon már rám valaki, de jaaa, hogy én soha nem írok az osztálytársamnak, akinek még annyi társasága sincs mint nekem? Félre ne értsétek, nem azt mondom, hohy ez tudatos és hogy mindenki kihasználja egymást, nem baj ha ez csináljuk csak éppen nem szeretet. Hiszen magadnak akartál jót, nem a másiknak.

Aztán van az általad leírt rajongós szeretet, de azt én nem isnagyon nevezném szeretetnek, mert köze nincs hozzá.

Végül meg az igazi, őszinte szeretet, amikor tényleg a másik embert szereted, érzéseid rá irányulnak és nem magad felé. Amikor azt akarod, hogy neki legyen jó, nem neked. Ha pl a barátod beteg, meglátogatod (akkor is ha épp a kedvenc műsorod megy a TVben), vizsgázik kikérdezed, te megbuksz ő átmegy vele ünnepelsz, ha áthív mert unatkozik akkor átmész akkor is, ha épp semmi kedved hozzá, és a legfőbb, Krisztus kereszthalála, stb. Amikor a másiknak akarsz jót, magadnak csak másodsorban.

Tudom, nagyon szélsőséges példákat írtam le, direkt azért, hogy látsszon a különbség. Szerintem minden kapcsolat a lekvárszeretet és az őszinte szeretet között helyezkedik el, és mindnyájunknak az igazi szeretetre és elfogadásra kell törekedni. Szeretet az, ha pl adok a koldus néninek egy darab csokit, odamegyek az egyedül ücsörgő osztálytárshoz, egyszóval kilépek önmagamból.

Vannak árnyaltabb helyzetek is. Pl barátnőm allergiás a csokira, ha azt eszik hány. De szereti, ezért eszi. Aztán megvan a napi rutin, suliba megérkezik, csokit zabál amit út kőzben vett, két óra múlva széthányja a termet. Mentő, telefon, orvos, szülő, aztán meg persze a takarítás ránk vár. Persze, ha egyszer-egyszer véletlenül előfordul, akkor természetes hogy segítünk, de amikor ez neki alap, hogy egyen csak rendszeresen csokit, majd a többiek úgyis megoldják, akkor az már elég idegesítő. Ha van egy ilyen helyzet, akkor első, hogy kikapjuk a kezéből a csokit és kivágjuk a kukába, második meg hogy elmondjuk neki, hogy az ilyennel nem szokás visszaélni és neki se tesz jót. A rajongó szeretet azt mondaná, hogy persze, egyél csak csokit, az finom, leszrom hogy belehalsz, legyen csak jó neked két percig. A lekvárszeretet kihívná a mentőt aztán kész, mission complete. Az őszinte szeretet meg reálisan látja a helyzetet, elmondaná, hogy hülye vagy drágám, ne csinálj ebből szokást, természetesen segítek ha kell, de talán ne egyél csokit, ha tudod, hogy hánysz tőle, mert az én türelmem is véges.

Szóval ez kissé arnyalt kérdés, nem lehet csakúgy válaszlni rá:D