Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Pánikrohamok és stressz. Hogy...

Pánikrohamok és stressz. Hogy hozhatnám helyre az életem?

Figyelt kérdés

Már gyerekként túl sok stressz ért, most 22 évesen meg ott tartok, hogy idősebbnek nézek ki a valódi koromnál (27-28nak), és teljesen tönkrement az egészségem (jó, erre rájátszott néhány született betegség is).

Igyekszem sokat aludni, fizikailag nem leterhelni magam, és amennyire megy, lelkileg se. Viszont még így is csak az árnyéka vagyok annak, amilyen lehetnék.

Az előző munkahelyem a pénz miatt vállaltam el, aztán sajnos ott használtak ki, ahol tudtak (heti 7 nap munka, napi 9 óra, és hasonlók), majd mikor már nem kellettem, mondvacsinált indokkal felmondtak.

A párom és a szüleim is egyszerre jelentették ki, hogy igazából örülnek, hogy most kicsit nem dolgozom.

Viszont ha sikerül munkát kapnom, akkor megint 8 óra munka, plusz mellé suli, máshogy nem megy.

Néha irigylem azokat a lányismerőseimet, akinek nem kell így hajtani. Sokkal kipihentebbek, szebbek, mivel nem dolgoznak, csak suliba járnak napi pár órát, és az anyagiakon sem kell aggódniuk.

Eddig kétszer voltam depressziós, és amióta már otthon vagyok, kicsit jobban festek, ahogy anyu fogalmazott, de reggelenként még így is állandóan rettegek és ok nélküli pánikrohamaim vannak.


Mit tehetnék?


22N


2015. dec. 31. 16:16
 1/2 anonim ***** válasza:
Miért nem keresel fel ezzel szakembert, aki tud neked segíteni a problémáid megoldásában?
2015. dec. 31. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
A szakember sem fog segíteni. Próbálj a családodból erőt meríteni. Neked minden adott a boldogsághoz! Nekem soha sem volt még barátnőm,és családom sincs. Egyedül vagyok a világban. Gondolj bele ez milyen depressziót okoz!
2016. jan. 1. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!