Normálisak ezek az érzések?

Egy nagyon jó gimibe járok, általánosban is jól tanultam, a gimi első éve is nagyon jól ment.

Azután 9. utáni nyáron elég rossz társaságba kerültem. Elkezdődött a 10., és a társaság miatt és különböző családi problémák miatt (nem részletezném, hiszen ez most nem fontos) elkezdtem gyakran eljárni suli után, ittam is (hétköznaponként), cigiztem, alig tanultam. Romlottak a jegyeim, de nem tűnt fel annyira senkinek semmi, átvészeltem az évet, a körülményekhez képest egész jól.

Azután eljött a 11., a mélypont. Rengeteget buliztam, szinte minden hétvégén hajnalig szórakoztam, nem tanultam. Otthon egyre rosszabb volt minden, elkezdtem magamat utálni, rengeteget sírtam, volt, hogy reggel fel se keltem, és nagyon sokat lógtam. (igazolásokat mindig szereztem, szóval igazolatlanjaim nem voltak). Az érettségi tantárgyakból azért egy 4-est 5-öst valahogy mindig összehoztam, de a többi tantárgyból csak kettesem volt szinte..

Azután 1-2 embernek és eseménynek hála nyár közepén átgondoltam a dolgokat.

Abbahagytam a hajnalig tartó lerészegedéseket, csak a normális barátaimra koncentráltam. Elkezdtem tanulni, felelősséget vállalni a tetteimért, és felnőttként viselkedni, figyelni másokra.

És most itt vagyok...

Azt az életet élem, amit mindenki szerint élnem kell. Rengeteget tanulok, mivel jó egyetemre szeretnék menni, rájöttem, hogy mi az álmom, de rengeteg pótolni valóm van. De néha lehetetlennek érzem.. Mindig feszült vagyok, és fáradt, és még mindig nem érzem azt, hogy elég jó lennék.. Rengeteget szorongok, és félek a jövő évtől, és félek, hogy kudarcot vallok, és egyszerűen nem fog sikerülni..

Mindenki azt látja, hogy mennyire megváltoztam, hogy az öcsémnek és a húgomnak (kicsik még), milyen jó testvére vagyok, hogy milyen jó barát vagyok, hogy milyen jó tanuló vagyok, stb..

De valójában még mindig ugyanolyan bizonytalan vagyok, mint régen, sőt...

EL fognak múlni valaha ezek az érzések? Vagy mit kéne mégis tennem?