A pénz valóban megváltoztatja az embert?
Valószínűleg nekem sosem lesz annyi pénzem, hogy ezt megtudjam, hiszen ha épp látástól vakulásig dolgozom is, akkor is annyi jut csak, hogy befizetem a számlákat, biztosítom az ételt, és nagy ritkán veszek valami ruhadarabot magamnak.
Viszont a gazdagságba belecsöppent ismerőseimen is csak az látszik, hogy megkeseredettek, elégedetlenek, szomorúak, vagy épp túl nagyravágyók.
Nem az lenne a logikus, ha boldogok lennének, hiszen nincsenek filléres gondjaik?
(Lehet mondani, hogy a pénz nem boldogít, de a gazdagoknak legalább nem kell a megélhetésen aggódni, még szerelmi bánata, betegsége, balesete a szegénynek is lehet, csak nekik még ott van az állandó bizonytalanság is mellé)
a tudattalan embereket nagyon,a tudatosakat kevésbé.
Egy eszköz, ami jó ha van és tudod használni, egy energia ami nagyon elvisz ha az ural téged és nem fordítva.
Pusztan attol nem leszel boldog hogy nincsennek filleres gondjaid. Ahhoz mas kell.
Egyebkent meg termeszetesen megvaltoztatja az embert a penz. Megvaltoznak a preferenciai, az erdeklodesi kore, a dontesei, ezer dolog. De ez normalis. Az ember alkalmazkodik a kornyezethez ami korulveszi.
megváltoztathat, de nem feltétlen igaz...
sajnos az emberek nagy része nagyon megváltozik a pénz hatására...
Én régen amikor nem kerestem pénzt, csak heti 2000 zsebpénzt kaptam, akkor is betudtam osztani és tudatosan költeni, minimálbér mellett szintén, most, hogy 3x annyit keresek szintén betudom osztani...
Tesóm kb minden pénzét elszórta, ő alapból ilyen volt, amióta ismerem...
Van olyan aki szegénységben betudja osztani, gazdagságban kifolyik a kezéből...
Tudom, hogy te nem a pénz költési szokásokról kérdeztél, vagy a takarékosságról, hanem az emberi gondolkodásról...
viszont van aki szegényen is ugyanúgy szórja a pénz, mindenét megmutatja másnak, gazdagon is megteszi ugyanezt...
és van aki gazdagon sem teregeti a vagyoni helyzetét...
sajnos sok ember kifordul önmagából a pénz hatására, de ha fokozatosan megtanulja kezelni a pénzt akkor nem fog vérszemet kapni...
pl az Indul a bakterházban a Bakter anyja is azért volt ennyire spórolós, mert szegények voltak...és a jobb létben sem húst hússal ettek...
22F
Sajnos a legtöbb embert igen. Egyébként kérdező, hidd el sokkal jobb úgy, hogy nem vagy gazdag, mintha gazdag lennél, és utána esnél vissza az említett életszínvonalra. Tapasztalat.
"de a gazdagoknak legalább nem kell a megélhetésen aggódni,"
Ó, dehogynem. Akkor meg azon agyalsz, mit csinálj, hogy fenntartsd a színvonalat, hogy nehogy elvesszen a pénz, mi lesz, ha egyszer csak bedől a vállalkozás, stb. Nincs az az összeg, amit ne lehetne elverni. Én például voltam szegénységbe és gazdagságba is (és tiszta lelkiismerettel mondhatom, hogy nem voltam gazdagként sem más ember). Most teljesen átlagos színvonalon élek, de most érzem azt, hogy már ha lenne mondjuk 100-200 millió forintom így hirtelen, akkor meg tudnám oldani, hogy ne verjem el, ne is dolgozzak látástól-vakulásig a megtartása vagy gyarapítása érdekében, hanem aggodalmaskodás nélkül tudnám megfelelően kezelni. Sajna egyenlőre nem fenyeget ez a "veszély" :D
Mindig van valami amit meg akar kapni az ember. Neked lehet hogy egy drágább ruhadarab az, a gazdagoknak lehet hogy egy új autó. Mindketten ugyanúgy élitek meg a helyzetet, csupán az életszínvonalatok más.
Ha úgy nősz fel hogy az ételre, a számlákra, és az öltözködésre nincs gondja a családodnak, teljesen mások lesznek a prioritásaid mint egy olyan embernek aki átlagos, vagy annál rosszabb körülmények között nőtt fel.
Az hogy a pénz megváltoztatja -e az embert személyiségfüggő. A szegények ugyanolyan emberek mint a gazdagok. Szerintem ha valakit negatív irányba megváltoztat a gazdagság, akkor egy szar emberről van szó. A pénz max. lehetőséget ad arra hogy megmutassa az igazi személyiségét, mert nem olyan kiszolgáltatott mások számára. Ha valaki jó fej veled szegényen, de szemét gazdagon, akkor max. érdek-kapcsolatról volt szó.
Én úgy gondolom, hogy - sajnos - igen, legtöbbször megváltoztatja az embereket a pénz.
Ilyenkor elfelejtik a lényeget. A pénz a hatalom érzésével is eltölt és sokan elfelejtik, hogy nem nem az az érték, ha hatalmam van a másik felett, hanem a kölcsönösség, az egymásra figyelés...
Nyilván megváltoztatja, hiszen egy merőben új élethelyzetet teremt az embernek, és minden ilyen katalizátorként hat a személyiség fejlődésére (ami amúgy is folyton-folyvást változik).
Hogy milyen mértékben és milyen irányban változik meg az ember, az egyénfüggő.
"Nem az lenne a logikus, ha boldogok lennének, hiszen nincsenek filléres gondjaik?"
Aki szerint a pénzfelhalmozás a földi lét egyetlen öröme, annak logikus következtetés volna; de tudjuk, hogy ez nem így van. Kevesebb dolgon aggódhatnak ugyan, bár sok gazdag szerintem tart az elszegényedéstől, a haragosoktól, az érdekbarátoktól, a felszínességtől, stb.
Van egy ilyen mondás, de nem jut eszembe... hogy az ember mindig kreál magának problémákat, amitől szenvedhet, vagy ami miatt aggódhat, tökmindegy, hogy szegény, vagy gazdag.
Az, hogy ki mennyire ilyen aggódós típus, az meg csak tőle függ, nem a pénzétől. Persze attól függetlenül megváltoztatja a pénz az embert, de a szegénység is megváltoztatja, csak más irányba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!