Nem kétszínűség amit, magát "nagymagyar"-nak tartó emberek csinálnak?
Ezekkel az emberekkel alapvetően az a baj, hogy végtelenül buták.
Gondoljunk csak bele, az általuk nagyon büszkén lobogtatott Nagy Magyarország térképre. Koránt sem úgy nézett ki azért, mint elképzelik. 1: Horvátország a büdös életben sem volt része Magyarországnak, csupán perszonálunióban éltünk velük (középiskola 2. osztály) 2: a lenygyel rész nem ért fel a tengerig, mivel ott azért voltak a német lovagrend területei, amit nem nagyon mertek még a magyarok sem piszkálni.
A trianoni kérdés. Lássuk be, hogy az I. v.h. egy nagy szar volt a magyaroknak, amibe elhamarkodottan, ám annál butábban ugrottak bele. Rossz volt az egész és elkönyvelhető volt a bukás. Mit tesz a győsztes fél a vesztessel egy háború után? Megbünteti. Ha a magyarok nyernek, akkor feltehetően terjeszkedni akartak volna nyugat felé. De vesztettek, megsarcolták őket. Pont. Emiatt ugrottunk bele a II. v.h.-ba is, ami szintén szar volt. Két vesztes háború után mit várunk?
Emellett, nagyon érdemes megnézni a 19. századi, nemzetiségekkel kapcsolatos törvényeket. Hát nem csoda, hogy leakartak szakadni, már bocsánat. Az pedig, hogy voltak ott magyarok is, sorry, vesztettünk a Nagy Háborúban.
Holokauszt: rengeteg írásos dokumentum van, olyan mennyiség, amit képtelenség meghamisítani. Ezt butaság lenne cáfolni is (lehet itt sakkozni a számokkal, de vitathatatlan, hogy ez az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiája), de azokat elrángatnám Auschwitz-ba és végigvinném az egész táboron. Megváltozna a véleménye. Sokan azt mondják, hogy ez nem a magyarok ügye. De igen. Majdnem 1 millió magyar ember halt ott meg. A zsidőkat és a cigányokat nem magyarnak tartani, ugyanaz a szint, mint amikor a zsidótörvényeket hoztuk (HAMARABB, MINT NÉMATORSZÁGBAN) és ennyi erővel én kijelenthetem, hogy a keresztények egy külön faj, nemzetiség és rohadtul nem magyarok. Kit érdekel, hogy ölik őket? Akkor kit érdekel, hogy mi volt Trianonnál? Nem kellene elvetni a súlykot, mert egy inteligens ember, aki egy kicsit is ismeri a történelmet, az nem mond ilyeneket.
A nagymagyarok példálóznak Hitlerrel, hogy milyen jó lett volna, ha még pár évig él. Van egy szomorú hírem: kiírtotta volna a magyarokat is. Útban voltunk, mivel elakarta foglalni a németek számára egész Kelet,- és Közép- Európát. Ez benen van a Mein Kampf-ban. Csak el kell olvasni. Sokat mond az is, hogy Mussolini gyakran hívott minket "magyar cigányoknak". Tényleg ilyen emberek seggét nyalják és az eszméiket vallják?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!