Hogy lehet egy milliárdos ennyire normális?
Emberi, ez talàn mèg jobb szó rá.
Külföldön vendéglàtóztam a nyáron. Imádtam az egészet, a munkát, a légkört, az embereket...Világot láttam, és az eddigi körülményeimhez képest egy halom pénzt kerestem. Elképesztö gazdagnak éreztem magam, hogy anyukàm 4 havi fizetését egy hónap alatt megkerestem szinte játszva. (Aztán a keresetemböl felújítottam a ruhatáram télre-új, saját ruhák életemben elöször)
Dolgozott velem egy korombeli lány, barna, mosolygós. Azt hittem, ö is ugyanolyan pultoslány, mint én. Mindig görkorcsolyával járt dolgozni, és megfigyeltem egyszer, ugyanolyan márkájú cipöje van, mint nekem. Egyszer kérdeztem, hogy került ide, mondta, hogy ö itt született, és elég régóta dolgozik már a cègnél.
Egyszer mondtam, albit keresek, azonnal ajánlott egy ismeröst, aki meg bérlöt keres. Szóval, elképesztö rendes volt. Késöbb átment a vàros másik rèszére dolgozni a cég egy másik kávézójába. Egy hónappal késöbb tudtam meg, a kedves lány, akivel együtt dolgoztam, nem más, mint a kávéházlánc örököse, söt, most már egyetlen tulajdonosa (ráíratták a szülei a céget). Euró-milliomos, azaz forintban már milliárdos lenne. Férjnél van, a férje magán fogorvos, nemrég nyitotta meg a praxisát(egyszer láttam öt is, 25 körüli sràc).
Soha egyetlen ruháján sem láttam márkajelzést, és sminkelni sem szokott. 22 éves lány.
Hogy a fenébe lehet valaki ilyen?
" Miért ne lehetne rendes egy milliárdos ember?"
Mert ilyenkor jön a sok proli hogy összecsalta a pénzt, sokat nyalt, mindenki átvert, maffiózó mind, stb..
4-es ezt most mire véljem?
Normális ember ilyet nem mond és nem kiván másnak!Légy szives nézz magadba. :(
Nézd, ő beleszületett a gazdagságba, valószínűleg egyáltalán nem érdekli maga a pénz, pl. hogy hivalkodjon vele. Ami meglep a sztoriban, csak az, hogy maga is dolgozik, mint felszolgáló. Ennek érdekelne a háttere.
A többi, hogy nem sminkel, vagy az, hogy segítőkész, kizárólag személyiség kérdése, semmi köze a pénzhez.
A márkajelzés amiket az igazi milliárdosok hordanak, azokon nem éktelenkedik márkajelzés, sokszor varratják, vagy ha veszik, akkor se Bershka, meg zara, meg ahol átlag jómódú gazdagnak hiszi magát.
És miért ne lehetne egy milliárdos kedves?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!