Ez normális? Ennyire nincsenek érzéseim? ( többi lent )

Mindenki máshogy dolgozza fel azt, hogy elveszti egy szerettét. Mikor én a nagymamámat veszítettem el sokat sírtam.

Az teljesen egyértelmű, hogy ezt az érzelmi ellaposodást az a trauma idézte elő nálad, amelyet apukád elvesztése jelentett számodra. Úgy gondolom ennek következtébe akkoriban akkora behatás érhetett, amelyre a szervezeted védekezésképpen jobbnak látta ha legalábbis egy ideig elfojtással reagál. Ez talán körülbelül azt jelenti, hogy mostanában kezded csak igazából tudomásul venni és elfogadni, hogy apukád elköltözött az élők közül egy másik világba, ahonnan már nincs lehetősége kapcsolatot teremteni az ittmaradottakkal. Tudod, egy halott elgyászolása az ember életében valami olyasmi, amit nem igazán lehet egyszerűen megúszni. Ez a legtöbb emberrel ugyanígy megtörténik és hidd el senkinek sem könnyű. Tologatni lehet magunk előtt, de azzal sokszor csak azt érjük el, hogy egyre hatalmasabbra tornyosul előttünk és később méginkább nem lesz könnyű vele megküzdeni. Amivel szerintem ebben az esetben segíthetsz magadon, az nem más minthogy gondosan ápolod apukád emlékét mindaddig, ameddig úgy nem érzed, hogy mostmár könnyebben el tudod fogadni, hogy Neki már elérkezett az ideje a végső megpihenésre. Egyáltalán nem tilos arra gondolni aki meghalt, nem tilos elsiratni sem, nem tilos virágot vinni a temetőbe a sírjára stb. Ezek mind–mind olyan dolgok, amelyek már évezredek óta részét képezik az emberi kultúrának és lehet, hogy a technika sokat fejlődött, de ebben nem igazán sok változás tapasztalható. Tehát ezzel azt akartam mondani, hogy az nem szerencsés, ha elfolytod magadban az apukád halálával kapcsolatos érzéseket. Az is jó, ha akár itt kiírod magadból, ahogyan azt már most is nagyon helyesen tetted! Én úgy látom, hogy mostmár lassan helyre fognak jönni a dolgok veled kapcsolatban, csak tényleg adj elég időt magadnak arra, hogy apukádtól nyugodtan, senkitől nem zavartatva legyen időd elbúcsuzkodni. Gondolj arra, hogy odafentről biztosan figyelemmel kíséri az életedet és drukkol Neked, hogy sikereket érj el idelent az emberek között. Ezt csak azért írtam, mert nekem is ez a gondolat volt ami sokat segített. Menni fog, már jó úton haladsz a siker felé, szerintem. Ha esetleg úgy érzed egyedül nem megy, keress meg egy pszichológust, akitől tanácsokat kaphatsz arra vonatkozóan, milyen irányba lenne érdemes megindulni ahhoz, hogy hamarabb kikeveredj ebből a kellemetlen állapotból. Tudod, semmi sem tart örökké, minden elmúlik egyszer csak türelmesen ki kell várni, utána már napról napra sokkal jobb lesz és ismét színesben fogod látni a világot.

Nézz meg egy olyan vígjátékot, amin régen mindig nevettél! Most nevetsz rajta? Ha nem, irány az orvos, depressziós vagy, erre van kezelés. Amúgy amiket leírtál aszerint az vagy és pont apukád halála miatt. Teszteld le magad a vígjátékkal aztán go körzeti orvos.