Ki mikortól érezte azt, hogy felnőtt?

Mert én még mindig nem érzem. 23 éves vagyok, de sose éreztem azt, hogy férfi lennék. Sose értettem, amikor a tévében 18 éves korig "fiatalember"-t mondanak, aztán 18 fölött "férfi"-t. "Az elkövető egy 22 éves férfi"... mintha 18 felett történne valami varázslat, ami mindent megváltoztatna. Számomra semmi nem változott. Ugyanúgy a szüleimmel élek, ugyanúgy függök tőlük. Rosszul választottam szakot, csak azért fogom befejezni, hogy a szüleim megnyugodjanak, de egyébként úgy érzem, újra kell kezdenem mindent, hogy valami értelmesebbet tanuljak...

Soha nem estem át semmilyen próbatételen, ami úgy érzem, felnőtté tenne. Nagyon sokáig kezeltek gyerekként a kinézetem miatt. Most is inkább gyereknek (kamasznak) érzem magam még, mint felnőttnek. Tudom, hogy ez szánalmas, én is annak tartom. Azonban úgy érzem, nem csak az én hibám ez a helyzet, hanem a társadalomé is. Úgy élünk itt, a nyugati világban, hogy teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Senki nem lát minket el használati utasítással, nincsenek hagyományok, amik a fiúból férfit csinálnának, mindenki úgy kell, hogy boldoguljon, ahogy tud. Úgy érzem, de persze lehet, hogy ez csak a személyes élményem, hogy túl tágak a keretek, és szétfolyik a személyiségem. A szüleim pl. sikeres vállalkozók, így nem gond nekik, hogy még évekig támogassanak. Viszont így nem vagyok rákényszerülve arra, hogy kemény döntéseket hozzak, márpedig azt már most megtanultam, hogy a fejlődés a kényszerből ered. Mindig az jut el a legmesszebb, aki valami hiányosságot kompenzálva a végsőkig tökéletesít magában valamit.