Ki mikortól érezte azt, hogy felnőtt?
Mert én még mindig nem érzem. 23 éves vagyok, de sose éreztem azt, hogy férfi lennék. Sose értettem, amikor a tévében 18 éves korig "fiatalember"-t mondanak, aztán 18 fölött "férfi"-t. "Az elkövető egy 22 éves férfi"... mintha 18 felett történne valami varázslat, ami mindent megváltoztatna. Számomra semmi nem változott. Ugyanúgy a szüleimmel élek, ugyanúgy függök tőlük. Rosszul választottam szakot, csak azért fogom befejezni, hogy a szüleim megnyugodjanak, de egyébként úgy érzem, újra kell kezdenem mindent, hogy valami értelmesebbet tanuljak...
Soha nem estem át semmilyen próbatételen, ami úgy érzem, felnőtté tenne. Nagyon sokáig kezeltek gyerekként a kinézetem miatt. Most is inkább gyereknek (kamasznak) érzem magam még, mint felnőttnek. Tudom, hogy ez szánalmas, én is annak tartom. Azonban úgy érzem, nem csak az én hibám ez a helyzet, hanem a társadalomé is. Úgy élünk itt, a nyugati világban, hogy teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Senki nem lát minket el használati utasítással, nincsenek hagyományok, amik a fiúból férfit csinálnának, mindenki úgy kell, hogy boldoguljon, ahogy tud. Úgy érzem, de persze lehet, hogy ez csak a személyes élményem, hogy túl tágak a keretek, és szétfolyik a személyiségem. A szüleim pl. sikeres vállalkozók, így nem gond nekik, hogy még évekig támogassanak. Viszont így nem vagyok rákényszerülve arra, hogy kemény döntéseket hozzak, márpedig azt már most megtanultam, hogy a fejlődés a kényszerből ered. Mindig az jut el a legmesszebb, aki valami hiányosságot kompenzálva a végsőkig tökéletesít magában valamit.
19
De sajnos nem vagyok olyan "felnőtt" amilyennek látni szeretném magam.
Párszor voltmár :D
De később mindig rájöttem, hogy mikor előzőnek hittem, hogy felnőtt vagyok, akkor még túl hülye voltam ahoz, hogy az legyek :D
Felnőttség egy gondolkodásmódi állapot.
Én nem éreztem, 17 éves korom közepe óta vagyok "felnőtt".
Az "abszolút" felnőttséget gondolkodással és olyan próbák sikeres megoldásával lehet elérni, melyek felelősségvállalással járnak. Nálam kb 17 éves korom óta megy, nem mondom hogy felnőtt vagyok, de megéltem már ezt- azt.
Szóval gomdolkodás, önálló életre kényszerülés na meg idő dolga.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!