Komolyan ennyire kevés a különleges ember? De a normális is?!? Miért látok rosszul mindent? Hogy van ez? :/

Igen meleg témakör, ugyanis jómagam is az vagyok, de talán nem is igazán ez a lényeg, csak szeretnék hasonló gondolkodású embereket megismerni, és legnagyobb valószínűséggel azt csak toleránsok között vagy melegek közt találom meg, ezért írtam ide. :)

<<ELÉG HOSSZÚ LESZ, SZÓVAL CSAK HA ÉRDEKEL OLVASD EL>>

Lehet kicsit zavaros maga a leírásom, talán még a kérdésem is, hiszen nem vagyok túlságosan a "toppon" lelkileg.

Összességében megvan mindenem, amire a legtöbben elvárnak ilyen korban és ilyen orientációval. Elfogadó, szerető és támogató családom,jó eredmények, biztos anyagi helyet és szerető barátok, osztálytársak, akik szintén elfogadóak meg elég sok "szerető" akik azonban sajnos szóba sem jöhetnek kapcsolat terén.Igazából nem is kapcsolatra vágyom talán, hanem egy társra, aki inkább mondható a lelki társamnak. Nagyon távol érzem magam a legtöbb embertől, és a hétköznapi gondolkodástól, hiába borzasztóan tudok hasonulni a "szürkeséghez".

Teljes egyszerűséggel magányos vagyok, ahogyan megannyian, de egyben motiválatlan és céltalan is. Ha tehetségem is van bármihez, egyszerűen nem látom értelmét senkinek. Ha írok, ha rajzolok, ha megosztok valamit másokkal, vagy csak éppen magamnak örökítek meg pillanatokat, gondolatokat, érzéseket, egyszerűen elgondolkozom és egy dolog jut eszembe: " miért kell ez?" Nem... Mindig próbálok újat, de nem. Keresem a boldogságot, de ezt szerintem nem képes megadni némi hobbi vagy könyv, film, vagy alkotás, még ha eddig enyhítették is ezt a negatív érzést...

Hiába fogalmazódik meg bennem annyi minden és annyi érzés, ha egyszerűen nincs kivel megosztani, mert hiába próbálom a körülöttem lévőket kicsit beavatni a "világomba" egyszerűen nem értik a "nyelvem". A hétköznapi dolgok iránt már teljesen közömbös lettem, így hajlamos vagyok depresszióba esni. A kapcsolataimmal is ez volt a legnagyobb gond...Sosem tudtam igazán szeretni, mert a társamból mindig hiányzott ez a "más" amit bennem sosem értettek.

Nem, félreértés ne essek. nem tartom magam különlegesnek, és én mindenkit elfogadok, próbálom a szépet látni az emberekben, azonban jó lenne kissé "kiteljesednem". ((Ezen szövegem ellenére vallójában 0 önbizalmam van, szóval ismét csak színlelem magam :D))

Szeretnék új embereket megismerni, és kicsit visszakapni a hitem az emberiségben, ugyanis képtelen vagyok így élni,hogy nem is adhatom át magam igazán senkinek.

Nem várok semmit ettől a kérdéstől, csak próbáltam leírni a hitetlenkedésem alapjait :D És nem kell gyógyszer, hobbi, pszichológus! :) Jártam már ezeket, de nem juttattak előre. Nem érzem magam betegnek, hisz képes vagyok a boldogságra, csak a tartós céljaim és a "köreim" nem alakultak ki. "Annyira szeretnék nyitni a világra, és annyira szeretnék többet, csak nem tudom hogyan..."

Rosszabb esetben sajnálom, hogy feleslegesen ezzel kellett töltened az időd :(

17/F Debrecen