Komolyan ennyire kevés a különleges ember? De a normális is?!? Miért látok rosszul mindent? Hogy van ez? :/
Igen meleg témakör, ugyanis jómagam is az vagyok, de talán nem is igazán ez a lényeg, csak szeretnék hasonló gondolkodású embereket megismerni, és legnagyobb valószínűséggel azt csak toleránsok között vagy melegek közt találom meg, ezért írtam ide. :)
<<ELÉG HOSSZÚ LESZ, SZÓVAL CSAK HA ÉRDEKEL OLVASD EL>>
Lehet kicsit zavaros maga a leírásom, talán még a kérdésem is, hiszen nem vagyok túlságosan a "toppon" lelkileg.
Összességében megvan mindenem, amire a legtöbben elvárnak ilyen korban és ilyen orientációval. Elfogadó, szerető és támogató családom,jó eredmények, biztos anyagi helyet és szerető barátok, osztálytársak, akik szintén elfogadóak meg elég sok "szerető" akik azonban sajnos szóba sem jöhetnek kapcsolat terén.Igazából nem is kapcsolatra vágyom talán, hanem egy társra, aki inkább mondható a lelki társamnak. Nagyon távol érzem magam a legtöbb embertől, és a hétköznapi gondolkodástól, hiába borzasztóan tudok hasonulni a "szürkeséghez".
Teljes egyszerűséggel magányos vagyok, ahogyan megannyian, de egyben motiválatlan és céltalan is. Ha tehetségem is van bármihez, egyszerűen nem látom értelmét senkinek. Ha írok, ha rajzolok, ha megosztok valamit másokkal, vagy csak éppen magamnak örökítek meg pillanatokat, gondolatokat, érzéseket, egyszerűen elgondolkozom és egy dolog jut eszembe: " miért kell ez?" Nem... Mindig próbálok újat, de nem. Keresem a boldogságot, de ezt szerintem nem képes megadni némi hobbi vagy könyv, film, vagy alkotás, még ha eddig enyhítették is ezt a negatív érzést...
Hiába fogalmazódik meg bennem annyi minden és annyi érzés, ha egyszerűen nincs kivel megosztani, mert hiába próbálom a körülöttem lévőket kicsit beavatni a "világomba" egyszerűen nem értik a "nyelvem". A hétköznapi dolgok iránt már teljesen közömbös lettem, így hajlamos vagyok depresszióba esni. A kapcsolataimmal is ez volt a legnagyobb gond...Sosem tudtam igazán szeretni, mert a társamból mindig hiányzott ez a "más" amit bennem sosem értettek.
Nem, félreértés ne essek. nem tartom magam különlegesnek, és én mindenkit elfogadok, próbálom a szépet látni az emberekben, azonban jó lenne kissé "kiteljesednem". ((Ezen szövegem ellenére vallójában 0 önbizalmam van, szóval ismét csak színlelem magam :D))
Szeretnék új embereket megismerni, és kicsit visszakapni a hitem az emberiségben, ugyanis képtelen vagyok így élni,hogy nem is adhatom át magam igazán senkinek.
Nem várok semmit ettől a kérdéstől, csak próbáltam leírni a hitetlenkedésem alapjait :D És nem kell gyógyszer, hobbi, pszichológus! :) Jártam már ezeket, de nem juttattak előre. Nem érzem magam betegnek, hisz képes vagyok a boldogságra, csak a tartós céljaim és a "köreim" nem alakultak ki. "Annyira szeretnék nyitni a világra, és annyira szeretnék többet, csak nem tudom hogyan..."
Rosszabb esetben sajnálom, hogy feleslegesen ezzel kellett töltened az időd :(
17/F Debrecen
Csatlakozom az előttem szólókhoz, nagyon jó olvasni a kérdésed, és az élethez való hozzáállásod. Sokan megelégszenek középszerű élettel, középszerű dolgokkal.. de te ezek szerint nem. Ebben hasonlítunk. Nincs ezzel semmi baj, de ezzel azt is vállalni kell, hogy a saját környezetedet nem mindig érted meg, és fordítva.
Mondjuk ezt a különleges dolgot jobban körülírhattad volna, hogy mit értesz ezalatt, de gondolom megértésre és valami jóra vágysz..
A tehetségeket pedig, ha értelmetlenül is, de feltétlenül ki kell aknáznod, mert az élet a fejlődésről is szól.. a fejlődés állomásai pedig minden szempontból csak előrelépést jelentenek.
Na ezzel a válaszommal nem segítettem sokat (mondjuk leginkább te segíthetsz ezen), de sok szerencsét! :D
Egyszer voltam vidámparkban és baráti kör hatására felültem a legextrémebb gépekre is. A felszabaduló adrenalinlöket azt az "élet császára" érzést adta. Amikor felemlegettem az élményt másnál, akkor láttam a szemében, hogy nem érti miről beszélek, vagy ő nem így éli meg.
Akkor jöttem rá, hogy mi emberek nem vagyunk egyformák és mennyire máshogy élünk meg dolgokat.
A leírásodból úgy tűnik, hogy kiveszett belőled az ambíció, de ez normális, hiszen a világ próbál beskatulyázni és el kell döntened, hogy a te utad merre visz ezen belül.
"Ha írok, ha rajzolok, ha megosztok valamit másokkal, vagy csak éppen magamnak örökítek meg pillanatokat, gondolatokat, érzéseket, egyszerűen elgondolkozom és egy dolog jut eszembe: " miért kell ez?" Nem... Mindig próbálok újat, de nem. Keresem a boldogságot, de ezt szerintem nem képes megadni némi hobbi vagy könyv, film, vagy alkotás, még ha eddig enyhítették is ezt a negatív érzést... "
Ezen az életszakaszon mindenki átmegy. Ez csak ideiglenes, de normális. Az is normális ha apatikus érzéseid vannak.
Mindig emlékezz, hogy vannak emberek, akik nem élnek olyan kiváltságos életet, mint te. Nekik az életben maradás a cél, vagy az éhség leküzdése és rájuk való tekintettel is tartozol magadnak annyival, hogy nem pazarlod el a lehetőségeidet és hasznosan éled az életet.
Én azt ajánlom, hogy tanulj. Tanulj nyelveket, tanuld a természettudományokat. Számos kérdés van, amelyre még nem született válasz.
Olvass tanmeséket, nézz sorozatokat, amik tele vannak életleckékkel (akár született feleségek)
Előbb-utóbb pedig majd megtalálod magadat.
Valamint töltsd ki ezt a személyiségtesztet.
19 F/meleg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!