Miért gonosz az akivel jót teszünk?

Ez nem törvényszerűség, neked most így jött össze. De én biztos nem gondoznék olyat, aki velem gonosz.

Elmesélheted a történetet.

Azt hiszem hogy sokszor az ilyen ember saját élete értelme felől való kétségei, illetve annak értelmetlensége miatt érzett elkeseredettsége, frusztráltsága teszi még "nehezebb" emberré, az adott esetben a környezete számára már eleve nehéz embert. De az ilyen embernek a hosszebb szenvedés talán lehetőség, a szenvedésben való megtisztulásra, a "megmenekülésre", a törlesztésre... A környezetében élő embernek, aki esetleg a jó ellenében adott bántást elszenvedi, talán megint csak lehetőség, még ha hülyén is hangzik ez, a szeretet olyan fokú gyakorlására, a megszentel, és a türelemmel, alázattal elviselt bántásokban is felemel végső soron (talán a látszat ellenére is.

Nem hiszem hogy bűntetésként kapod. Inkább keresztként, amit ha elhordozol, hasonulsz valakihez, aki nagyon szeretett és aki mások terhét cipelte és így dicsőült meg és mentett meg másokat; feladatként, hogy ha helytállsz benne, azt a nagyobb jutalmat vehesd el, ami neked készült.

Miért a jók mennek el...? Azt hiszem azért, mert ők addigra megharcolták a jó harcot és megfutották amit kellett és készen voltak rá. Míg másoknak több időt kell hagyni talán, hogy változtathassanak, vagy szenvedhessenek, vagy mindkettő.. Hogy méltóbbak legyenek és készebbek arra, amire rendeltettek.

Lehet hogy ez szentimentális baromságnak tűnik, de csak annyira az, amennyire Jézus Krisztust a szentimentalizmus vitte mindarra amit tett. De nem az vitte rá, hanem a szeretet, és hogy tudta mi a dörgés...

Persze kemény dió szeretni valakit, aki "rossz", aki bánt, akiben gyűlölet van. De azt hiszem hogy nem is kell érte krokodil könnyeket hullatni. Te vagy én nem tudunk Jézus lenni, aki a Krisztus. De ember tudunk lenni. Annak kell lenni. És a szeretet tudatos döntés is. Hogy akkor is döntesz valaki mellett (pl abban amit teszel vele/érte), ha a szíved éppen mást diktálna.