Miért mindig azt hibáztatják aki nem tehet arról ami történt vele?

Én is szokam olyan helyzetben lenni, hogy úgy érzem bizonyos helyzetekben, hogy értelmetlenül engem hibáztatnak akármiért, egyszerűen rám kenik úgy, hogy hibásnak érzem magam, mikozben belesem tudok gondolni olyankor, hogy ez tényleg így van-e, csak az automatikus sajnálkozás. Ilyenkor, amikor nem tudom kezelni az ilyen helyzeteket, inkább elkerülöm, nem veszek róla tudomást. Jelen pillanatban is nem tudhatom, hogy mikor hol, ki beszélt ki, mert nem kezdek ilyen hülyeségek után nyomozni:))

Bár amúgy én is voltam elég rendes, helyes emberekkel szemben hibáztató néha, az igazat megvallva, bár nem a semmi miatt. De olyankor azt érzem, mintha a saját hibáimról akarnám elvonni a figyelmet azzal, hogy a másikat okolom, ez így szokott lenni.

Nem tudom, hogy az ismerősöd milyen viszonylatban állt a többiekkel, elég rém-storynak hangzik amit leírtál:(.

De ott is egy olyan helyzetet képzelek, amiben az ismerősöd nem barátkozott a többiekkel annyira, és talán ezt zokon vették, mintha az ismerősödnek "baja lenne velük", vagy ilyesmi. A szép külső, ilyesmik nem annyira mérvadó, pl. ha valakit barátságtalannak látok, akkor én is ellenszenvesnek tartom attól, hogy szép. Bár a tanárnődet egyáltalán nem értem, azt a részt.

Alapjábavéve úgy vagyok sokszor, hogy nem tudom teljes mértékben komolyan venni azt, ha valaki rettenet történeteket mesél, ha nem voltam ott. Szerintem mindig az van, hogy az emberek egymás között másképp élik meg az eseményeket, pl. mindenki a legőszintébb módon úgy gondolja, hogy neki van igaza. Bár biztos vagyok abban, hogy ezek a kiközösítő emberek sz*rok, de gondolom nekik is lehetett valami okuk, sértettségük, ami miatt ezt csinálták, nem a teljes rossz indulat.

Mindenki úgy adja elő a vele történteket, hogy magát állítja be tökéletesnek, és másokat elviselhetetlennek, vagy magát az abszolút méltatlan áldozatnak, ez úgyanúgy érvényes a kislányra is.

Pl. én is pontosan úgy éltem meg egy időszakot, hogy megbántottak, miközben én "az égvilágon semmit se" csináltam, szörnyen haragudtam. Később egy jobb akarom(családból) rávilágított arra, hogy flegmának tűnők, meg ilyen problémák.

Nehezen értettem meg, de legalább megváltozott a "nem tudom mi bajuk van" hozzáállásom, mostmár más társaságokban senkinek semmilyen baja nincs velem.