15 éves lány vagyok, és meg akarok halni. Igazából nem tudom mit mondhatnék még, mit gondoltok? Bővebben lent.

1. Cobain előtte olyanokat alkotott,amiket az egész világ megismert és még 21 év után is rajonganak érte.

2. Millió korodbeli átment ezen. És ez még nem is a legdurvább depresszió,nem is olyan,amikor okkal jön. Remélem,hogy olyannak a közelébe se kerülsz.

Nincs aki elterelje a figyelmedet,igazi barátnők,vagy egy barát. De majd fog jönni,úgyhogy kár lenne.

"fiatalon meghalni gyönyörű dolog"

Szerintem nem az. Ha van valami, amiben hiszel (nem vallásra, hanem értékrendre gondolok), és kiállsz mellette akkor is, ha egyedül maradsz, ha ellenszél fúj, ha harcolsz érte, az már tényleg felemelő. 13 éve én is azt gondoltam, hogy gyönyörű fiatalon meghalni. Azóta se tettem meg. Nem gyávaságból, hanem mindig találtam valami érdekes dolgot az életben, ami továbbvitt. Megbántam-e, hogy életben maradtam? Őszinte leszek, nem tudom. Az biztos, hogy néhány embernek, akiket szeretek, szürkébb lenne az élete nélkülem. Ha meghaltam volna, akkor ma már csak néhány családtag és barát emlékezne rám, más senki.

Kurt Kobain és Amy Winehouse. Mindkettőt kedveltem, mint személyeket, Kurtnak a zenéjét is. Ők fiatalok és lázadók voltak, magasról tettek az emberek véleményére. Hittek valamiben, ezt a valamit mindig vállalták, képviselték. Valamint őket jól ismered, de távolról. Ezért magasztosul fel a szemedben a haláluk, de ha egy közeli ismerősöd, például a testvéred lenne öngyilkos, azt nem találnád gyönyörűnek. Szerintem Kurt lánya se tartja annak. Biztosan büszke az apjára, de az öngyilkosságot rossz döntésnek tarthatja.

Eléggé életuntnak tűnsz, ez így is marad, amíg nem találsz valamit, ami motivál (nem az öngyilkosságra!). Nézz körül a világban, van jó pár ember, akiket csodálni tudsz, aki követendő példa, belőlük erőt meríthetsz. Ne csak mindig magadra gondolj, hanem arra is, hogyan tudnád jobbá tenni a világot. Ha véget vetsz az életednek, akkor nem maradsz örökké fiatal, csak nem lesz lehetőséged megtapasztalni az idősebb kort. Ezért érez szimpátiát szinte mindenki az olyan fiatalok iránt, akik meghaltak.

[link]

A legtöbb "öngyilkos" valójában nem gondolja komolyan, csupán fel akarja hívni magára a világ figyelmét. Ezért van annyi "sikertelen" öngyilkosság, -- meg ezért másznak fel a turulmadárra, majd hagyják magukat „megmenteni”. Az ilyenek a legnagyobb önámítók, és nem lehet komolyan venni a "szándékukat" -- az öngyilkossági kísérletük inkább egy szánalmas próbálkozás arra, hogy a világ majd jól észreveszi őket, szánalmas életüket, hogy mennyire nem szereti őket senki, és majd jól elszégyelli magát, látván a tragédiát. Büntetni akarják a világot. A bekövetkező "siker" esetén éppen ezért csak inkább szerencsétlen balesetről beszélhetnénk. Valójában az történik, hogy a választott halálnem biztosítja, hogy ne legyen visszaút, amikor -- az utolsó pillanatban -- öngyilkosunk mégis meggondolja majd magát. Mert tudat alatt vagy nem, de érzi, hogy az utolsó pillanatban vissza fog riadni, mert rá fog jönni, hogy nem gondolta a halált igazán komolyan. Én biztos vagyok benne, hogy az ablakból, hídról kiugrott ember, zuhanás közben már mégis csak szeretné visszakapni az életét: hát éppen ezért ugrik ki, hogy amikor még meggondolhatná magát, már egész biztosan késő legyen. Másrészt, aki jól átgondolta a döntést, és arra a következtetésre jutott, hogy elszámolt az életével, és lemondott a fizikai javakról és élvezetekről, annak csupán szép nemes egyszerűséggel fel kellene hagynia minden fizikai vágyának a kielégítésével, beleértve -- a madárcsicsergésen, a napfelkeltén, a virágillaton, a szivárványon stb kívül -- az élet fenntartásához szükségeseket is. Ha VALÓBAN kész lemondani például az evésről, (hiszen a fizikai halálával többek között ez is járul, természetesen), nos azt még a fizikai életben is megteheti, hogy soha többé nem eszik. Hiszen szembenézett a ténnyel, hogy a következő pillanattól (amikor meghúzza a ravaszt, felcsavarja a gázt, beveszi a tablettákat stb) SOHA TÖBBÉ nem fog még enni sem, UGYEBÁR? Tehát egyszerű: ehhez nem is kell már meghúzni a ravaszt, felcsavarni a gázt, vagy bevenni a tablettákat..... Pusztán úgy tenni, mintha megtörtént volna. A tényleges fizikai halál elvileg csak részletkérdés itt már. (Mármint természetesen akkor, ha az illető őszintén és végleg eldöntötte, hogy meg akar halni.) Tegyen úgy, mintha máris átment volna: ideát már semmi dolga. Természetesen mindezt elvonulva a világtól, és felhajtás nélkül tegye. Semmi, de semmi földi igényét ne elégítse ki többé. Így szépen türelmesen, meditációban várja be a valódi fizikai halált, -- ami természetes úton be is fog következni, akár szomj- éh- vagy fagyhalál lesz. Figyelje meg önmagát, hogy békében, és belenyugvással fogadja-e. Ha igen, valóban, akkor nincs miért sietnie, -- hiszen (ugyebár?) nem kell aggódnia, hogy közben meggondolja magát és visszariad a haláltól. Ennyivel, utolsó teszt gyanánt, csak a teljes bizonyosság kedvéért, tartozik önmagának.

( „Hogyan öljük meg magunkat?” margójára… )

FORDÍTÁS (magam követtem el)

Sose fogtam fel, miért akarnak emberek meghalni.

De ha már meg akarsz halni, az nyilvánvaló, hogy leszársz kábé mindenkit. Mert ha akad valaki, aki szeret, azt is leszárod, meg azt is hogy megbántod majd, ha meg nincs, akkor akkor leszárni sincs kit.

De akkor már ahelyett hogy kinyírnád magad, miért nem csak elhúzol a fr ancba? Költözz ki az alagsorból, a házból, sőt, az egész kórva országból! Menj kalandozni! Töltsd azzal az idődet, hogy valami döbbenetesen nagyot alkotsz! Pölö, vadássz le pár terroristát! Játssz James Bond-ot! Szigonyozz le egy cápát! Hogy veszélyes??? Szárj bele, hiszen már eleve 100%-os volt a halálozási arányod, nincs vesztenivalód! MINDENT leszárhatsz! Erre az egy napra tiéd lehet az egész világ.

Néha úgy érzem, bárcsak nekem is öngyilkossági hajlamaim lennének. Kihúznám a számból a pisztolycsövet, és inkább a levegőbe lövöldöznék! Forradalmat robbantanék ki! ÉLNÉK!

Költözz Barcelonába, kocsmázz, kórvázz! És a nemi betegségek??? Ki a fász nem szárja le???

És amikor mindezen túl vagyok, talán már nem is akarnám megölni magam, mert már láttam, milyen gyönyörű is a világ...

[link]

érdekes a gondolkodásmódod. nagyon érdekes. én is mostanában egyre többet gondolok effélékre. csak én kicsit fiatalabb vagyok, és a szeretteim miatt úgy érzem nem lenne fer ha megtenném.de nem értem miért kel léteznem, de lehet hogy ez csak kamaszkori depresszió.

Szerintem várj ezzel. Gondolj át mindent, próbálj meg kimozdulni, nem tudom. ez az én véleményem, de ezt csak egy orvos tudná megmondani. de ahhoz menni úgy érzem megalázó lenne.

Ha van kedved írj.