Hogy törődjek bele, hogy nem költekezhetek?
Sajnos a keresetemből ki kell fizetnem a lakbér felét, a rezsi felét, a bérletet, a maradékot pedig félre kell tenni közös célokra, havi 15 ezer marad magamra, amit szintén félre kéne tenni.
Szükségem lenne 2 nadrágra, 2 kabátra és 5 felsőre, de amikor mondtam a páromnak, majd leesett a székről, hogy ezt most nem engedhetjük meg magunknak.
8 órázok, emellett nem tudom, hogy tudnék még mellékállást vállalni.
Csak 10-15 éves ruháim vannak. Turi nincs a környéken.
21N
Önuralommal. Mindenki vágyik a jobbra, ez természetes. Én ugyan nem vagyok a te helyzetedben, de ha elfogadsz tőlem egy tanácsot.
Keress egy turit valahol 5-10 kilométeren belül a lakhelyedhez csak van egy. Turi mindenütt van. Én is szoktam turizni, bár nem vagyok rászorulva, rengeteg jó holmit szedtem már ki turiból. Egyszer még belém is kötöttek hogy hogy van képem turizni :) De ebben a helyzetben véleményem szerint ez csak fokozatosan megy.
Na mindegy. Ha mondjuk vegyük a havi 15K-t, abból félreteszel csak magadnak 5K-t havonta. 5-6 hónap alatt összejön anyi hogy kalandozhass egy jót a turiban, sőt.
A párod nem tud mellékálláat vállalni hogy jobban kijöjjetek anyagilag?
Mik ezek a közös célok,amik fontosabbak mint az alapvető dolgok pl:ruházkodás?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!