Azok az "ismerősök", akik nem hogy nem köszönnek, de a fejüket is elfordítják, mit éreznek?

Nekem vhogy az az érzésem h annyira kevés az önbizalmuk, h még a köszönéstől is zavarba jönnek. Én is nagyon sokszor járok így. Most h van egy kisfiunk, azt vettük észre, h szegénykém hiába mosolyog, integet mindenkinek, rengetegen úgy tesznek mintha nem is látnák. Pedig csak egy mosoly kéne. Szerintem ez is egy hasonló dolog. Annyi béna ember van, de ez legyen az ő bajuk.

Amúgy néha jó hangosan rájuk köszönök,ilyenkor úgy tesznek mintha akkor vennének észre.

És ha lehet, hogy szimplán tényleg nem vesznek észre?

Én is múltkor úgy el voltam foglalva az üléshuzatokkal a boltba, hogy nem vettem észre egy haveromat, ö köszönt rám :D

Lehet, hogy csak nem akarnak interakcióba keveredni veled, mert épp el vannak foglalva belül az ügyes-bajos dolgaikkal, vagy épp rohannak valahová. Nem tudni.

De az is lehet, hogy tényleg nem vesznek észre. Én is jártam már úgy, hogy a barátom felesége mellett kábé háromszor mentem el a boltban, de annyira lekötötte a böngészés, meg a másrafigyelés, hogy észre sem vett. Pedig ekkora embert egy méterről nehéz... :)

De engem is nevettek már ki azért, mert autóval elhúztak mellettem integetve, vagy út széléről kiabálva és csak tekertem, mint a vaklégy.

Sok oka lehet. Én pl. rövidlátó vagyok. Olyan munkám van, ahol ez nem zavar, nem kell messzire néznem. Nem is vezetek, ritkán gépezek, így nincs értelme szemüveget venni. Ebből már voltak sértődések, hogy 10-15 m-ről már nem látom tisztán az arcokat és nem vettem őket észre. De amióta tudják, már rámköszönnek.

Aztán: van amikor emberundorom van. Sok emberrel kell beszélnem 1 nap, erről szól a munkám és ha bejön egy nagyon bunkó, nagyon idegesítő ember, annak is mosolyogva kell a s...t nyalni, mert erről szól a melóm. Ez el tud fárasztani annyira, hogy ne legyen kedvem a nap végére senkivel se jópofizni, főleg, ha 3-4 ilyen tajparaszt betalál egymás után. Akkor, ha nem egy szívbéli jóbarát az illető, hanem titkon nem kedvelem, akkor inkább úgy teszek, mintha nem látnám (mert nem érdekel, megsértődik-e vagy sem).

Aztán: van a tényleges zavarbajövés. Van párom, de a hozzá hasonló típusú férfiak akaratlanul is tetszenek, vonzanak. Mivel sosem csalnám meg őt, így nem is merek szinte ránézni sem ezekre az ismerősökre. Így ha nem muszáj, nem veszem őket észre.

Aztán: félelemből. Idegen cigány/néger férfiaknak szokásuk errefelé, hogy belebújnak az ember fejébe. Ez az a szitu, hogy pl. bambulsz a buszon és ők addig bámulnak, amíg véletlenül arra nézel és ha mégegyszer visszanézel, akkor odajönnek és nyaggatnak, nem hagynak békén, mert felhívásnak, bátorításnak veszik (még úgy is, ha véletlen). Ha ez nem működik, akkor eljátszák hogy rád köszönnek. Ilyenkor nem szabad visszaköszönni, mert szintén nem lehet őket levakarni. ugyanez van néhány idősebb hölggyel is. Értem én, hogy nagyon magányosak, de egy hosszú munkanap után kinyúlva és alvást várva nem biztos, hogy az utcán velük akarok arról csevegni, hogy hol olcsóbb a paprika.

Ez csak néhány a lehetséges okok közül.

Olyan is volt, hogy volt egy csaj, aki féltékeny volt rám és csinált rólam egy oldalt, ahol végig engem csúfolt. A dolog viszont fordítva sült el, mert lettek fiú rajongóim és az egyik megtudta, ki készítette el az oldalt. A lány még ma sem tudja, hogy én tudom, hogy ő csinálta és ha meglát mosolyog(na) meg köszön(ne) ha ránéznék. De úgy teszek, mintha nem látnám, mert ha ránéznék, szerintem összeverném. Szóval ilyen is van, ha haragszol valakire és azért nem köszönsz.

A hatosról jutott még eszembe két dolog...

Az egyik, hogy én is rövidlátok kissé, és hát előfordult, hogy egy munkatársamat ötven-hatvan méterről már csak a mozgása alapján ismertem fel. Igaz, erősen néztem őt.

A másik, hogy emberkerülő lévén igen vacak az arcmemóriám: akivel csak összesen háromszor-ötször váltottam pár mondatot, vagy csak nagyon ritka alkalmakkor találkozunk, az mellett úgy megyek el az utcán, mint annak a rendje... egyszerűen fel sem ismerem!

(Ezt kábé mindenkinek el is szoktam mondani az elején, hogy meg ne sértődjenek, ha átnézek rajtuk - így működöm sajnos.)

Ja, mégvalami... amíg nincs szemkontaktus, addig sosem köszönök senkinek: oldalba-hátba én nem köszönök. Csakis SZEMBE.