Sértődékenység, túlérzékenység ellen van valami biztos, bevált módszer?

"Amik apróságok lényegében, de az egyéni élmények miatt nem tudja az ember olyan lazán venni őket."

Sarkalatos tévedés. Az egészből annyi igaz, hogy apróságok tényleg. Jelenleg persze a többi része is bizonyos értelemben igaz, míg őrizgeted az önkorlátozó hiedelmeidet ahelyett, hogy egyik pillanatról a másikra hátrahagynád őket, és ami maradna, az lenne a valódi önmagad. Aki már nem akar megfelelni, nem akar megmutatni semmit, nem vár változást senkitől, mert megérkezett, visszatért: magadhoz tértél végleg. Csak a képzeleted tesz a felszínen ilyenné.

Keménynek tűnő szavak, de csak a tények ilyenek. Ne képzelj semmilyen hangsúlyt nekik, akkor jobban érthetőek.

Igazság szerint túl egyszerű, egyedül ez a nehéz benne. El kell engedned mindent, amit önmagadnak hiszel (múltat, elmét), hogy az maradjon, aminek indultál az elején. Ami akkor is lenne, ha teljesen más a történeted és akár még a jellemed és a képességeid is. Ezért tanít Jézus arra, hogy figyeld a gyerekeket. Náluk szóba se került a világ félreértése, elmés felosztásba és kategorizálásba préselése. Ők a pillanatban teszik, amit tenniük kell, ami többé-kevésbé azonos azzal, amit épp akarnak. Ez nem egy csodás valami, hanem a legtermékenyebb kiindulópont, ahol érdemes "tartózkodni", "én"-ként azonosítva a "tiszta lap" önmagunkat természetes éleslátással választani a lehetőségeink közül. Tudom, messzire mentünk, de ez tényleg végleges, ráadásul nem megtudni kell valamit hozzá, hanem inkább képesnek lenni bármikor "elfelejteni" a rengeteg ismeretet, amik tényleg vagy igazak, vagy nem (elég sok esetben), és igazak is, vagy pontosak, vagy megtévesztőek (nagyon sok esetben). Eckhart Tolle úgy nevezi ezt: a kondícionálatlan. Az a részed, ami az ég adta világon semmit nem tanult, semmit nem akar, nem töpreng, csak él és éltet. Aztán persze töprengsz, tervezel meg minden, de már nem áldozata vagy az eseményeknek, hanem választott utadat járod minden pillanatban. Sokkal jobb így. Mosogattál már az élet csodájától meghatva?

Nyilván az is teljesen érvényes és könnyen járható opció, hogy minden egyes alkalommal emlékezteted magad, hogy ez egy szokásod, amiből nem kérsz, és inkább nem csinálod, és így idővel megszokod, hogy nem azt kell gépiesen végrehajtanod, ami régen olyan kellemetlenné tette ezeket a pillanatokat. Ehhez nem kell lélekben feladni gyakorlatilag mindent, nem kell a belső csendbe merülve meditálgatni (vagy horgászni, vagy autót vezetni, vagy embereket kiszolgálni egy étteremben csúcsidőben), és működőképes.