Lexikális tudás, mint a magas intelligencia egyedüli mértéke? Miért azonosítják egyesek (az általánosítást elkerülve) ezt a kettőt?

Sokszor tapasztaltam már azt, hogy néhányan kifejezetten okosnak és hasznosnak kívánnak tűnni azzal, hogy bemagolnak többszáz oldalnyi szöveget a tankönyvekből, majd ettől számos témában szakértőnek érzik magukat, de igazán egyben sem mélyítik el a tudásukat. Olyankor is nyeregben érzik magukat, amikor nincs igazuk, mert adott témában egy náluk ténylegesen hozzáértőbb, tapasztaltabb ember logikusabb és jobban összefoglalt magyarázatot ad.

Nyilvánvalóan, akadnak olyan témák, amelyekben egyáltalán nem vagyok jártas, ahogy olyanok is, amelyek kifejezetten a szakterületemhez kapcsolódnak. És megjelenik egy ember, akinek a mondanivalójából érződik és látszik, hogy nem igyekszik átlátni a logikát két bizonyos, általa felvázolt dolog között, de mégis porig kíván alázni másokat; megsértődik, ha nem ad mindenki igazat neki. Büszkeség, semmi alázat, a többieket egyöntetűen nézi tudatlan pórnépnek.

Engem, többek között, például soha nem foglalkoztatott olyan mértékben az irodalom és a történelem, hogy kiselőadást tartsak írók és a történelmet alakító emberek életéről ott is, ahol abszolúte nem releváns. Természetesen, tanultam róluk, sosem voltam rossz tanuló, de mégsem fogok fél oldalt körítésként hozzáfűzni pl. egy amatőr irodalmi műről alkotott véleményemhez.

Félre ne értsetek, a lexikális tudás is szükséges és igenis becsülendő, de ritkán tapasztalom, hogy mellé valódi logikus gondolkodóképesség és legalább elfogadható érzelmi intelligencia társulna.

Eszem ágában sincs magamat bármivel többnek vagy kevesebbnek gondolni másoknál, csupán szeretnék ezzel kapcsolatban véleményeket hallani. Nem szeretnék elfogultnak vagy sértőnek hangzani sem, akinek mégis ez jön le, utólagos elnézését kérem.