Miért van az, hogy csak akkor tudjuk mink van, ha elveszítjük?

Mert nem tudatosítjuk. A magyar ember negatív, és csak a negatív dolgokra koncentrál.

Például hogy ne vegyünk át semmit az amerikaiaktól, mert az milyen már. Pedig van egy nagyszerű ötletük: a hálaadás.

Én esténként, lefekvés után (már ha nem vagyok olyan hullafáradt, hogy rögtön bealudjak) át szoktam gondolni ezeket a dolgokat. Például hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy szuper albérletünk van, amit a piaci ár alatt sikerült kivenni. Pedig lassan egy éve itt vagyunk, szóval természetes lehetne. Vagy hogy annak ellenére, hogy lemaradtam a munkában délelőtt, délután ráhajtottam és sikerült úgy befejeznem a feladataim, hogy egy percet se kellett túlóráznom. Vagy hogy kihajtott az ablakban a bazsalikom, amit vetettünk.

Az emberek rengeteg időt és energiát szánnak a panaszkodásra, a negatív dolgokra és a sérelmekre. Ha csak feleennyit szánna mindenki a pozitív dolgokra is, már sokkal előrébb lennénk. De ez végül is nem érdekel. Mindenki a saját gondolatait tudja befolyásolni, az a lényeg, hogy mások folyamatos morgását és panaszkodását ki kell zárni és a pozitív dolgokra koncentrálni, azokkal foglalkozni. Ezt viszont mindenki csak magának intézheti el.