Talán depressziós lennék? Már nem tudom hogy mit tegyek.18F

Hát mit ne mondjak, most eléggé magam alatt vagyok. Az iskolában most érettségire próbálok készülni, de úgy érzem hogy semmi sem marad meg. Egyszerűen nem érdekel semmi,a tananyag felett elsiklok, ha 100x is átolvasom, alig marad meg pár mondat és legszívesebben kimennék a szabadba vagy csak bármi mást csinálnék a tanuláson kívül. Az osztályban teljesen elszigetelődtem, nem érdekel már senki, senkihez sem szólok szinte, csak ha kérdeznek vagy ha valamit nem értek a tananyagból.Inkább telón lógok suliidő alatt.Gyakran poénkodnak rajtam,sokszor elég keményen, mellettem senki sem áll ki, ez garantált,én próbálok vhogy visszafelelni, több-kevesebb sikerrel. Gondolatban ilyenkor eljutok odáig hogy bárcsak lenne egy fegyverem és lemészárolhatnám mindet, egytől-egyig, mert akkora gyűlöletet érzek. Pont úgy mint néhány hasonló témájú filmben. Persze idáig nem tudnék lesüllyedni,hála a normális szüleimnek és a nagyszülőknek. (rájuk mindíg számíthatok,bármi van)A csajozás pedig egyszerűen botrányos. Valahogy mindíg a "barát-zóna" árnyékában rekedek, annál közelebb nem tudok elmenni. Egy barátom van, vele is ritkán találkozok, nem velem jár egy osztályba. (sajnos, mert így simán túlélhető lenne a dolog) Szerintem játékfüggő is vagyok, mert telót-gépet naponta min. 4-5 órán keresztül tolom, ha összeadnánk. Akárhányszor próbálom javítani a helyzetemet, mindíg visszacsúszok a kiindulási állapotba. Szülők is furcsállják azt hogy semmi iránt nem érdeklődök, alig beszélek velük, bezárkózok a szobámba, nem nagyon mozdulok ki. Házimunkába abszolút nem kapcsolódok be,elhanyagoltam mindent. Legszívesebben asztalos lennék, mert imádok faragni, alkotni, barkácsolni. De sajnos ebből nem nagyon tudnék megélni, ezért villamosmérnöknek megyek valószínüleg. Mert megköveteli a rendszer, pedig asztalosként sokkal boldogabb lennék. El vagyok veszve, össze vagyok zavarodva. KÖSZI HOGY ELOLVASTAD!