Miért taszítom el magamtól az embereket?

Nem lehet, hogy azért viselkedsz így, mert ez egy védekezési mód az ellen, hogy megbántsanak? Ugyanis ha közel engednéd magadhoz őket, akkor ott lenne a lehetőség erre nekik, és te nem tudatosan, de félsz ettől.

Hogyha elfogadod magad, elfogadod a hibáidat és a tetteidet, és fel mered vállalni szégyenérzet nélkül mások előtt, akkor nincs mitől félned, mert akkor nem tud bántani senki. (Persze tudom, ezt könnyű mondani.)

Van a világban a jó, meg van a világban a rossz dolgok.

Elmagyarázom mi a jó. Ha eltaknyolsz az utcán és ráesel valami élesre, és a kezeden felszakad a bőröd, és a húsod is átvágja az valószínűleg fájni fog, és ezt mint rosszat definiáljuk. De mi is történt? Ott a szép tested, frankón egyben van, és egyszer csak valami mechanikai behatás következményeként a sejtállomány folytonossága megszakadt, amit fájdalommal jelzett feléd a test, hogy "Héló! Léket kapott a csónak! Süllyedünk!". Ezzel átellenben szemben ha valami alacsony nyomású meleg külső hatás éri a tested az éppen csak serkenti a sejtek közti kohéziót , a működésük ezáltal fokozódik, és az a visszajelzés érkezik feléd, hogy ez jó, kérek még.

A sejtállomány egységét ami elősegíti, serkenti az jó, ami azt rombolja az rossz.

Alacsony külső ingerráhatás jó, a magas pedig már rossz. Persze tudom ott van az a tétel, hogy ha ér egy sérülés majd az begyógyul akkor ott sokkal ellenállóbb lesz a szervezet. Szóval a rossz igazából jó. A rossz az közvetve lesz jó, ha van gyógyulás. Igazából minden jó gondolhatnánk de akkor hol van a probléma? A probléma ami téged is érint az a jó és rossz között van. A semmi.

Ellenállás a hatásokkal szemben. Az életből totál kivonulás. Az élethez hozzátartozik akár tetszik akár nem a másik ember. Mert rajta keresztül próbálhatod meg magad, hogy jót vagy e képes cselekedni avagy rosszat. És akkor a semmit választod. Vajon miért? Talán csak nem azért mert bevetted a maszlagot, hogy a tested vagy, anyagból lettél, és a semmivé válsz ha meghalsz? Ezek az elültetett instrukciók aztán hatnak a viselkedésre, és nem tudod miért de csinálod, és rosszul érzed magad, mert az igazság ami benned él, hogy az élet mozgás, szeretet nem tud kifejeződésre jutni általad, mert elfojtod, az pedig küzd benned, és fáj. Persze ha felszabadítanád és xarnál bele mindenbe, a belső instrukciót követve, hogy amit csinálsz az legyen jó, úgy az erő amit az élethez kéne használni általad működve boldogítana.

A valóságról, az egységről.

Az ember ahogy felnő tanul sok okos dolgot, iskolában, otthon, médiából, és kialakul benne a jó és a rossz idealizált képe. Ahogyan megy az ember az életben és találkozik valamivel ami benne úgy él, hogy az jó akkor azt az információt szívesen fogja befogadni, és örülni fog, már-már boldog lesz. A rossznál ugyanígy fordítva. Amikor jó érzés éri az embert akkor a külső és belső valósága szinkronba áll, és ezt az egységet definiálja magának az egyén jónak. Amikor a külső és belső valóság nem összeegyeztethető, mert nem az az ideál amit látok akkor leszek bosszús, irigy, féltékeny, félelmes meg a kutyafüle tudja mik még, a negatív emóciók. Ez a valamihez való ragaszkodás, és a másikkal való megbékéléstelenség (szép szó) működik, de eléggé hajlamos a félresiklásokra az emberek általa. Lásd népirtások.

Ha azt megtudnád oldani, hogy a külső valóságot egyfolytában a belső valóságoddá tudod tenni, úgy beállna a egység, amit keleten meditatív állapotnak hívnak. Mert meditálni annyi mint jelen lenni, itt és most, azaz a jelen valóság töltse ki a tudatomat.

A valóság felfogása nem verbális minőség, hanem vizuális. El kell csöndesítened magadban magad. :P

Na még azt leírom, hogy egy élőlény vagy.

Az élőlények mint olyanok abban különböznek a nem élőlényektől, hogy képesek erőt kifejteni. Az erő kifejtés egy mókás dolog, mert a semmire erőt kifejteni nem lehet, illetve nincs értelme. Úgyhogy kell, hogy legyen az erőkifejtéssel szemben néminemű ellenállás.

A növénynek erejét a sejtszaporításba kell fektetnie, a gravitáció, szél, eső, taposás, megannyi nem gyenge külső inger éri ami edzi a növényt.

Az állatok már a vegetatív funkciókon kívül mozgásra, szaporodásra, táplálkozásra, menekülésre, játékra, harcra is kell, hogy felhasználják a rendelkezésükre álló erőiket.

Az ember pedig az okos agyába fekteti az erejét, hogy a világot átszűrje azon, és aszerint cselekedjék jót avagy rosszat. Éri az élőlényt egy inger, az inger hatására létrejön benne az erő, hogy reagálni kéne valamit, a növény, állat egyszerűen van, csak követik az ösztöneiket, de az ember követi az agyát, amivel nem lesz jobb a helyzet. :D Agyfax kielégülést érez maximum az ember ha sikerül a saját igazát beteljesítenie, de el is múlik huss.

Amikor ér egy inger, hogy cselekedj és megcselekeded azt ami jó (tök mindegy, hogy tényleg jó vagy rossz, a saját lelkiismereted szerint jó, ez majd alakul) akkor az erőd használod a valóságban az egység ápolására, és ekkor lesz benned szeretet. nem muszáj cselekedni aktívan, hogy szeretet legyen benned, hiszen adni csak akkor tudsz ha fogadni is tudsz.

Az erő ami hajtsa az élőlényeket nem működhetnék ha nem volna mibe beleölni, és ha semmibe ölöd bele téged emészt fel.

A szerettek irányából kisebb ellenállásra számít az ember ha rájuk zúdítja mérgét, mert ők toleránsabbak, mert ők ismernek, szeretnek, nem engednek el olyan könnyen. Pl: Apukát cseszteti a főnök de neki csak nem szól vissza, aztán hazaérvén agyonüti az asszonyt.

A lényeg az volna, hogy minden helyzetben légy őszinte, és nyilatkozzék meg belőled az ami te vagy igazán, és az nem a sátán lesz. :D Ahol nem vagy őszinte ott feszültség gyűlhet aztán másutt meg kiszabadulhat. Törekedj a jóra, de ne görcsösön. Lélegezz fel, hogy semmit sem kell tökéletesen végrehajtani, hiszen azért vagy, hogy tanulj, de ez nem egy elméleti tanulás, hanem a megannyi tapasztalat fog összegződni benned, csak légy mindig éber, élj a valóságban.