Beteges lustasággal mit lehet tenni?
Nem akarok ilyen lenni, de egyszerűen nem tudok kimászni ebből. Most is tudom, hogy amíg ideírom ezt a kérdést, simán mosogathatnék vagy tanulhatnék inkább, de nem vagyok rá képes.
Mindenki azt mondja, hogy nagyon nehezen veszik rá magukat dolgokra, de ha egyszer elkezdik, már nem is akarják abbahagyni.
Ehhez képest én ülhetek két órán keresztül egy feladat vagy egy könyv felett, akkor is csak szenvedés lesz. Már belekezdeni se akarok semmibe, utálom ezt. Mivel lehet ezt megszüntetni?
Ennek fejben kell eldőlnie.
Elmesélem az én történetem, olvasd el ha érdekel.
19 évesen, mikor befejeztem a gimnáziumot, semmi életcélom nem volt, csupán annyi, hogy haverokkal, akik szintén velem együtt érettségiztek, bulizhassunk minden nap. Semmi más cél nem volt. Tovább tanulni nem akartam. Szüleimtől nap mint nap ezt hallottam, hogy így semmi nem lesz belőlem. Nem tudtam felfogni, így nem is érdekelt amit magyaráznak.
Mára, (21 vagyok) elértem elég sok mindent amit egy 21 éves elérhet.
Először csak pici célokat tűztem ki magam elé.
-Minden nap 15 perc súlyzózás, guggolás, edzés. 1 hét után rendszer lett belőle.
Aztán jöhetett valami pénzszerzési forma. Elkezdtem keresgetni, de hosszú idő után feladtam. Ugyebár egy 3-as érettségivel ki venne fel bármilyen munkára? Nem fizikaira gondolok.
Így hát feladtam egy hirdetést valamilyen szellemi munkára, jött is a telefon, behívtak állásinterjúra, és fel is vettek mint weblapkarbantartó (ezt magamtól sajátítottam el a neten, nem tanultam).
Lett munka, szóval valamit kezdeni kéne.
Egyre nagyobb célok jöttek.
Szerezzek egy barátnőt. Nagy lelki erő kellett a változáshoz, végül meghozta a gyümölcsét a sok fáradozás.
Lett barátnőm 20 évesen, kivel mai napig együtt vagyok.
Mégnagyobb cél 20 évesen? Naná, kíváncsi az ember mire is képes. Jött az ötlet, munka van, barátnő van, legyen egy autó is. Lett is, nem írom milyen, mert ezen menne a csámcsogás, lényeg, 1994-es, 300.000 forintért.
Úgy éreztem magam, mint valami fontos ember. Minden megvolt amire vágyok.
Felmerült bennem, hogy mi mindent elértem ahhoz képest, hogy milyen egy semmittevő ember is voltam.
Mégegy kihívás? Naná mehet!
Szerezzünk egy motort is. Hosszas spórolással és túlórával megvettem életem első motorját.
Aztán egy egyedüli borozgatós estén gondolkoztam ezeken. MINDENNEK FEJBEN KELL ELDŐLNIE!
Tudnod kell a korlátaidat, és tudnod kell átlépni. Senki sem mondta hogy könnyű lesz, de a kemény munka meghozta a gyümölcsét.
Ennyi a lényeg. Most olvasod, "naigen én is megakarok változni".. de mihint bezárod ezt az ablakot, el is felejtetted.
NEM!
Kapcsold ki a gépet, csinálj egy tervet. Afféle időbeosztást minden napra egy héten. Legyen rendszer az életedben. Napi 5-10 percet minden nap fuss, edz egy kicsit. Tanulást is integráld be azért :D
Lényeg, akarni kell, motiválódva lenni, mert ugye ha nincs ami hajtson, akkor nincs eredmény sem.
Gondolj arra, hogy sikeres életet akarsz élni felnőtt korodban, biztosítani a fix életvitelt gyermekeid és párod számára. Tudom hogy nehéz, tudom hogy kemény, de menni kell.
Awful (személyes) barátomat idézve: "Fel kell állni, menni kell előre! Mert ha leülsz, nem lesz semmi belőle!"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!