Senkinek sem kellek? Velem van a baj?

azért tettem ebbe a kategóriába a kérdésem, mert így remélem több választ kapok. köszönöm, aki elolvassa. 17 éves átlagos lány vagyok. nincsen nagy önbizalmam, soha sem volt, csendes, visszahúzódó, itthon ülős vagyok. nincsenek barátaim, nem tudok emberi kapcsolatokat kialakítani. nem találom meg a közös hangot senkivel sem. amit én szeretek, azt ők nem vagy nem is tudom. netes barátaim vannak, de hát ugye ez nem helyettesíti ezt. ezek és egyéb problémák, amiket fel fogok sorolni valószínűleg arra vezethetők vissza, hogy elváltak a szüleim, apám tönkretette az életünket, ami engem nagyon megviselt, anya majdnem meghalt (stroke-ot kapott ennek következménye, hogy apám elhagyta). az általános iskolában az állítólagos barátaim elhagytak, kihasználtak és ahogy elkerültünk középiskolába szépen semmibe vettek és elfelejtettek. amikor eszembe jutnak ezek, mindig sírhatnékom támad, de tudom, hogy nem érdemlik meg a könnyeimet. az első nagy szerelem részemről hetedikes koromban volt, persze viszonzatlan volt. mit is vártam annyi évesen? egy távkapcsolatban bíztam, de abból se lett semmi, mint az esetek 80%-ban. nem volt még barátom, de úgy érzem nem maradtam le semmiről sem. nem tartom magam szépnek, de láttam már csúnyácskább embereket is tőlem.. nehezen nyílok meg emberek előtt, félek, hogy mit gondolnak rólam, hogy kiröhögnek azért, hogy hogy beszélek, vagy öltözök, ha suliba megyek buszon vagy akárhol, akkor csőlátásban megyek. félek szeretni, hogy megint kihasználnak vagy átvernek. de ismertebb társaságban pl: itthon beszédes vagyok, nevetek állandóan, csak emberek között blokkolok le. tudom, hogy bennem is van hiba, mert el vagyok cseszve, de egy önbizalom hiányos, csendes, visszahúzódóbb, érzékenyebb lelkű ember, aki csak egy idő után bízik meg másokban és ismertebb társaságban képes megnyílni, nem kell senkinek?