Egy szakadek szelen alsz es ket masik szemely fogja a kezed. Az 1ik teged szeret, a masikat meg te szereted. Kinek engeded el a kezet, annak akit szeretsz vagy aki teged szeret?

"Lelököm mindkettőt oszt elmegyek sörözni.

"

Nekem is ez volt az első gondolatom a kérdés elolvasása után :D.

"Amennyiben optimista ember vagyok, akkor annak a kezét engedem el, akit szeretek. Azonban ha pesszimista, akkor annak a kezét engedem el, aki szeret. Viszont van egy harmadik lehetőség is. Amennyiben nem hiszek, hanem már tudom, hogy a szakadék csupán egy illúzió, akkor mindkettejük kezét elengedem."

Ezt korábban írtam, de kifejtem bővebben, csak mert szerintem egy válaszolónak sem volt elég "gógyija", hogy értse a kérdést. :))) (bár az is lehet, hogy én filozofáltam túl a dolgot, de legalább jól szórakozom közben) :D

Legfontosabb dolog, hogy a szakadékot, mint leküzdhetetlen próbatételt veszem alapul. Ezen felül mindegyik esetben, csupán az egyik fél szeret.

Tehát ha optimista vagyok, azért engedem el annak a kezét, akit szeretek, mert hiszek benne, hogy minden jóra fog fordulni. Akit szeretek, őt megtisztelem azzal, hogy elengedem, mert tudom, hogy ő nem szeret viszont, azonban én szeretném, hogy legyen esélye a boldogságra. Mivel továbbra is optimista maradok, így megadom az esélyt annak, aki valóban szeret engem. Ez még nem feltétlenül jelent boldog jövőt együtt, de bizakodom!

Amennyiben pesszimista vagyok, úgy vélem, hogy ez az akadály leküzdhetetlen lesz és elsodornak majd a problémák. Ennek fényében nem vagyok hajlandó feláldozni azt, aki valóban szeret. Ő többet érdemel. nem vihetem magamma, mert van mit veszítenie, ami valószínűleg be is fog következni, hiszen nem hiszek a sikerben. Akit pedig szeretek, hát magammal rántom és jöjjön aminek jönnie kell. Ő nem szeret, tehát ha jön a probléma, gond nélkül elvának majd az útjaink. Ebben az esetben csak én járok rosszul érzelmileg, viszont mint igazi férfi, ezt bevállalom.

Az utolsó esetben pedig, amikor felismerem a probléma valódi gyökerét, megtudom, hogy minden ami valaha is gátolt abban, hogy megoldjam a problémát, az nem volt más, mint én magam. Áll mellettem két nő. Az egyik nőt szeretem, de nem szeret viszont. A másik nő szeret, de én nem szeretem viszont. A felismerés után azonban rájövök, hogy a "szakadék" (alias probléma) nem más, mint maga a két nő és az "űr",ami közöttünk van és feltehetően lesz is örökre. Vannak dolgok, melyeket természetüknél fogva lehetetlen megváltoztatni. Ősi, felülírhatatlan "szabályok", érzelmek férfi és nő között. Minden egyes esetben már első pillanatban el tudjuk dönteni, hogy kitart e végig az a bizonyos kapcsolat és amennyiben látjuk hogy nem, akkor nem tehetünk semmit. Lehetünk optimisták, vagy pesszimisták, de a boldog életre csak akkor van esély, ha elfelejtjük az ego-t. nincs "esetleg" ő, vagy "esetleg" én, mi vagyunk. Ha "mi" nem lehetünk, akkor meg kell adni az esélyt mindhármunknak külön, mely abban merül ki, hogy elengedem mindkettejük kezét. Így az is megkapja az esélyt a boldogságra, aki szeretett és az is, akit én szerettem, de én sem maradok ám ki a sorból. :)))

End.