Mi a véleményetek az írásomról? ( kicsit bővebben lent )
Ezt a rövid írást körülbelül 1 éve írtam, egy ismerősöm bíztatására. A Merengőn meg is osztottam,de senki sem olvasta, véleményt meg pláne nem kaptam. Ez zavar. Sherlock fanfiction-nek szántam, de fanficben nem vagyok jó. Szerintem elég sajátságos felfogásban írtam. Kicsit depressziós, tele érzésekkel, amiket Sherlock soha nem osztana meg senkivel.
Talán annyira nem is lényeges, hogy a sorozat szolgált ihlettel, csak Sherlock személye…
Ami a lényeg, hogy azt szeretném kérni Tőletek, írjatok véleményt. Érdekelne, hogy milyennek találjátok a stílusom, hogy tudom- e érzékeltetni a borongós hangulatot, illetve, hogy szerintetek eléggé összeszedett-e és érthető-e gondolatvezetésem… Persze minden más esetleges észrevétel is érdekel!
Köszönöm, hogy olvastátok és a válaszokat is előre!
(L/20)
~Árnyékdallam~
Betűk. Szavak, melyek mondattá lesznek. Tehát vannak olyan gondolatok, melyek korábban nekem nem jelentettek semmit… Lapok. Fehér üresség, amit sötét bőrkötés tart össze…
Léteznek olyan érzések, melyektől mostanáig irtóztam. Nem hittem, hogy bennem is elindulhat valami… Csend és nyugalom. Az a két dolog, amitől megfoszt az emlékezés. Talán az írás gyógyír lehet rá? A legtöbben nem látnak ellenséget egy tollban.
Képesek füzetlapoknak bizonygatni, hogy igen is van szívük és lelkük. De nekem is sikerülhet ez?
Ostobaságnak tartom és gyengeségnek. Az utóbbi napok azonban megtörtek. Most engedek a kísértésnek. Írok.
Sose vallanám be senkinek, de megváltoztam. Félek, John tudja, hogy csak látszat, álca, amit a világnak mutatok. Valami, amitől különbnek mondhatom magam a hétköznapi emberektől. A ridegség számomra mindig az erő egy meg nem értett fajtáját jelentette. Még mindig nem tudom elfogadni, hogy megtörténhetett.
Akadt valaki, aki képes volt rést ütni a páncélomon. Nem csak rést ütött, de meg is sebzett.
Közelférkőzött hozzám, olyan közel, hogy emlékek százát hagyta bennem. Ezek az emlékek pedig csak helyet foglalnak. Nincs hasznuk. Mégis megragadtak és nem tudom elengedni őket. Szeretném azt hinni, hogy legyőzhetem saját magam. De eddig tartott az önámítás. Be kell látnom, hogy valamivel nem lehet szembeszállni. Talán a látszatot sikerül fen tartanom,még akkor is ha elfogadom,hogy legbelül ugyan olyan egyszerű s gyenge vagyok mint bárki a világon. Beismerem, méltó ellenfelet találtam benne. Kis híján egyformák vagyunk.
Ő a legnagyobb félelmem, de valami olyat ébresztett fel bennem, ami sokkal inkább vonz, mint taszít.
Megmutatta egy másik felem, amiről nem akartam tudomást venni. Gyűlölöm azért az ostoba játékért.
Azért mert kísérletezett velem.
Nem is tudja, hogy sikerrel járt. Le nem győzött ugyan, de meggyengített. Elérte, hogy a győzelem, amit fölötte áradtam mostanra fájdalommá váljon. Sikerült neki, ami másnak soha nem fog. Felkeltette az érdeklődésem.
Mi több, beleégett az agyamba és fogást talált rajtam. Megkaparintotta a szívem. Addig szorította, míg nem maradt más fegyverem csak a kegyetlenség és a harag. A Nő. Irene Adler képes volt behálózni. Még most sem enged. A gondolat, hogy egy nő majdnem túljárt az eszemen, nem tölt el boldogsággal. Szánni való bolond vagyok. Ő maga a megtestesült veszély. Ezt teszi annyira érdekessé? A veszéllyel mindig is különös kapcsolatban álltam… Ami kihívást jelent azzal kész vagyok harcba szállni. Irene-nal is küzdöttem. Ma is küzdök. Ez a párbaj azonban egyikünk javára sem válhat… Csapást mértem rá, de úgy érzem ezzel nem értem el semmit. Láttam megsemmisülni. Mért nem tölt el elégedettséggel? Mért érzem azt, hogy helytelenül cselekedtem? Kínoz a tudat, hogy valami bennem akkor is azt súgta hallgassak a szívemre… A szívemre,amit titkolok,amiről nem akarok tudomást venni. Akkor is ellenszegültem a sugallatnak és hidegvérrel megkínoztam. Bosszú volt ez?
Megrémültem magamtól… Az álarc, amit olyan sokáig repedések nélkül őriztem, kezdett áttetszővé válni.
Így sem tudom, meddig rejtőzhetek mögé. Nem tudom, meddig lehetek a hideg és kemény detektív, aki maga is rejtély a világ számára. Döbbenetes belegondolni, hogy néhány perc vagy néhány óra egészen egyszerűen megrengethet egy stabilnak hitt jellemet. A tapasztalat mégis bizonyítja ezt. Nem tudom biztosan, mit érzek…
Valami olyasmi kerített hatalmába Irene által, amit eddig nem ismertem. A különös az egészben az, hogy egyre nő a vágy bennem, hogy ezt az érzést megismerjem… Zavarba ejtő ez a káosz. Sosem hittem, hogy van, ami kifoghat rajtam. Most szembe találtam magam egy olyan problémával, ami nem csupán az elmémet teszi próbára,de azzal a lehetőséggel fenyeget,hogy hosszú idő után megadom magam a csábításnak…
Itt még nem tartunk. A gondolat is nevetséges. Sherlock Holmes szerelmes?
Tény, hogy nehéz ellenállni, ha az ellenfél külsőre akár egy angyal is lehetne, de az esze az ördögé…
Kétlem, hogy képes volnék beleszeretni.
Ez a furcsa fájdalom amúgy sem lehet szerelem… Egyesek ezért adnának fel mindent? Felfogatatlan.
Akármi legyen is ami most megbetegít, én szabadulni akarok tőle. Mondjanak kegyetlennek, higgyék továbbra is, hogy nem vagyok képes érezni semmit… Sokkal biztonságosabb, ha az embert nem az érzelmei irányítják. Tisztább az elméd, ha nem befolyásol a szíved. Bár megszabadulhatnék az emlékétől… Felejteni akarom minden szavát és azt is, amit velem mondatott a félelem és a harag. A szerelem nem így beszél. Ezzel győzködöm magam… Nem helyén való, hogy félelemmel tölt el. Nem kéne, hogy szörnyet csináljon belőlem a tudat.
Vajon kellemesebb lenne, ha elfogadnám? Akkor még ennyire sem tudnám távol tartani magam tőle.
Tudom milyen, ha valaminek a rabjává válunk. Nem lehetek annyira ostoba, hogy ilyesmire pazaroljam az időm.
Próbálom ki ölni magamból Irene-t. Hihetetlen, újra és újra kudarcot vall a szándék.
Johnban a kezdetektől gyanút ébresztettem. Nem cáfolhatom sehogy, mert a tudatalattim kigúnyol engem.
Ahányszor csak győzni érzem, az érzelmeket a zenéhez menekülök. Kezdetben ugyan úgy megnyugvásra leltem hegedűm húrjainak búgásában, mint akár mikor az előtt. Számíthattam rá, hiszen a hangszer által szavak nélkül szabadulhattam meg az érzelmek feleslegétől. De ez is meg változott. Az első felelőtlen pillanatban a felejtés vágya íratta velem azt a dallamot. Mikor ott álltam az ablakban a lelkem kavargott. Nem akartam mást, csak hogy meg nem történné, tegyem a találkozást. Azzal a szándékkal idéztem fel az arcát, mozdulatait, s hangát, hogy amint a dalnak vége, megszabaduljak Irene-től. Azért írtam tele a kotta lapot, hogy aztán elzárjam egy fiók mélyére, akár az érzéseimet. Azóta nem először tört rám a késztetés és valamiért a lapok most megint itt vannak előttem…
válasza: válasza:Első válaszoló, nem mondom, hogy elsőre ez nem volt meglepő, vagy hogy kicsit nem esett rosszul, de köszönöm az őszinteséged!
Azért kíváncsi lennék más észrevételére is...
# 2
Tudtam,hogy lesz aki ezért rögtön kötözködni fog! :( Hát elnézést, hogy vannak saját gondolataim és engem pont ez és így ihletett meg... Tudom, hogy Sherlock valójában nem szerelmes senkibe, nem lehet egy kicsit elvonatkoztatni ettől?
Oké, talán kérnem kellet volna az elején, hogy aki ráveszi magát az olvasásra az nézze el ezeket és magára az írásra, a stílusra koncentráljon inkább...
válasza:Szia! Nekem fogalmam sincs erről a Sherlock dologról, soha semmit nem olvastam a témában, a filmet sem láttam... Így pusztán az írásodról tudok véleményt mondani.
Bevallom, nem bírtam végig elolvasni, csak félig. Pedig nem rossz a stílusod, lehet rajta fejleszeni!
Az a probléma, hogy nincs "tétje" az írásnak. Vagyis elkezdtem olvasni, és számomra semmit nem mondott, fogalmam sincs, miről szól, csak szavak vannak egymás után pakolva (és nem rosszul, nem ezzel van a baj), és számomra semmit nem mondanak.
Erre válaszolhatod azt, hogy persze, hogy nem mondanak semmit, hiszen nem ismerem az alaptörténetet, amiről szól. De ebben nem lenne igazad. Egy jó írás ugyanis mindenkit meg tud szólítani, bárkinek fel tudja kelteni az érdeklődését, még akkor is, ha esetleg az olvasó nem ismeri azt, ami az író fejében van. És ez a lényeg itt, hogy csak magadnak írtál tulajdonképpen és nem az olvasónak. Ha jó lenne az írás, akkor most rohannék elolvasni az összes Sherlock könyvet vagy nézni a filmet.
Tehát a tanácsom az, hogy ha írsz, akkor ne csak egy dologról írj, hanem tegyél bele mást is. Így túl egysíkú. Keltsd fel az érdeklődést, hogy ha valaki elkezdi olvasni, az első mondat után érezze azt, hogy "ezt nekem el kell olvasnom, mert érdekes; ha nem olvasom el, akkor lemaradok egy izgalmas dologról". Szerintem ez hiányzik belőle.
A stílusoddal, nyelvezettel stb. szerintem nincs baj, tehát jó lenne az írás, ha valamiről szólna is, és nem csak egy számomra teljesen ismeretlen ember öncélú gondolatainak a felsorolása lenne, ami nekem tök érdektelen.
Bocsi, nem akartalak megsérteni, remélem nem veszed magadra, de véleményt kértél. Nekem ez a véleményem.
# 5
Nagyon szépen köszönöm! :) Pont ilyesmire voltam kíváncsi, mert gondoltam, hogy valami hiányzik belőle. Tényleg az a problémám, hogy nehéz úgy írnom, fogalmaznom, hogy az az olvasónak is szóljon, holott pont ez lenne a lényeg... Azt tudom, hogy a történet maga egyenlő a nullával, de ez egy fanficnek indult és ezt nem mentegetőzésből írom, csak akkor úgy gondoltam, jobb ha rövidebb... Ez úgy látszik inkább rontott rajta. A véleményed viszont segített megerősíteni azt amit magam is éreztem és így talán tudok majd ezen javítani. Köszönöm!
Szia! A szókincseddel semmi probléma nincs. Túl egyszerű mondatokat használsz. Folyamatos, rövid kijelentések halmaza a mondandód. Nem gördülékeny, ezáltal monotonná válik az olvasó számára a közlésed. Segítség lehet számodra, ha a falak közé zárt mondataidat összekötöd, növeled az összetett mondatok használatát.
Én így írnám pl. ezt a részt:
"Ő a legnagyobb félelmem, de valami olyat ébresztett fel bennem, ami sokkal inkább vonz, mint taszít.
Megmutatta egy másik felem, amiről nem akartam tudomást venni. Gyűlölöm azért az ostoba játékért.
Azért mert kísérletezett velem."
"Irene! Csodálatos félelmem megtestesítője, mely inkább a vonzódás lángját gyújtotta meg bennem, mint a gyűlöletét. Mellette lelkem elnyomó sötétségben élt része is felszínre került egy pillanat alatt. Gyűlölöm, és mégis tűrtem az ostoba játékot, amit velem játszott."
válasza:# 7
Az a helyzet, hogy nagyon sokat olvasok és az írást is régóta szeretem, igaz mostanában nem igazán megy...
A lényeg, hogy a rövidség itt szándékos akart lenni, mert Sherlockból én nem nézek ki olyan gyönyörű és költői mondatokat mint amelyeket Te írtál most , az az, hogy úgy gondoltam, hogy azért kis határt szabok ennek, visszafogom magam, elvégre ő inkább szociopata... Nekem különben borzalmasan hosszú, barokk körmondataim vannak néha. :) Anyukám még régebben azt javasolta, hogy ha tehetem akkor vesszők helyett pontot tegyek, egy túl hosszúnak ítélt mondatba...
A véleményedet köszönöm! Tetszett a színesített mondat! :)
Kurtz Bickle! Örülök, hogy azért nem volt teljesen hatástalan! Én magam is sokat gondolkozom ilyesmiken, bár én nem vagyok szociopata, de szocio fóbiám van sajnos... Köszönöm, hogy olvastad! :)
válasza:Ez a sok tőmondat egy idő után zavaró. Én sem bírtam elolvasni.
Egyébként szerintem tudnál te írni, csak ne ragaszkodj ehhez a stílushoz, inkább bontsd ki a mondatokat és a cselekményt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!