Melyik az előnyösebb?

Érdekes kérdés, engem megfogtál vele :) én úgy gondolom, hogy akiben van valamiféle (lehetőleg nem kis mértékű) művészi adottság, az máshogy tekint a vlágra. Kicsit érzékenyebb, máshogyan fogja fel a kívülről érkező dolgokat, más módon is fejezi ki magát. Nem feltétlenül lesz depressziós (illetve, nem annak indul), de érzékeny. Az ilyen emberek a magukban zajló problémaíkat is máshogyan kezelik, néha nem úgy közelítik meg, ahogyan például az átlag kezelné, hanem a másik irányból. Már pusztán ez okozhat némi problémát a számára, főleg ha egy olyan meghatározó dologról van szó, mint az identitás, szexus. És, igen, ha emellé még betársulnak a külső problémák is, az csak tetézheti a helyzetét (különösen akkor, ha a külső problémák amiatt vannak, amivel ő saját magában küzd).

A másik eset (szélsőseg) amit írtál, nos lehet neki is ugyan ennyire nehéz. Csak számára máshogyan csapódik le, ő talán kevésbé érzékenyen fogja fel (bár ez függhet attól is, mennyire súlyosak a problémák). Lehet hogy különbség leginkább a feldolgozásban látható (szerintem, persze vannak kivételek!) A művészibb lélek máshogyan fejezi ki magát, ő (ahogy mondtad is) kiírja, kirajzolja magából. Lehetséges az is, hogy ő kicsit jobban megmerül ebben a depresszív helyzetben, magában elemezi, saját részének érzi a szomorúságot. A másik típus is érezheti higy valami nem oké, hogy ő valami miatt depressziós kezd lenni, de ilyenkor ő (eddigi tapasztalataim szerint) elkezdi keresni a boldogságot, mondjuk sokat jár bulizni annál inkább tereli a problémáról a tudatát, hátha jobb lesz és pótolhatja, ami hiányzik neki.

Hát, jó hosszú lett, összességében én így tudtam most megfogalmazni, ez jutott eszembe, de lehet, nincs minden téren igazam :) bár, ez is egy meglátás. Kíváncsi én is vagyok mások válaszára, ötleteire is ^^