Te képes lennél csalni a céljaidért?
Ez valami új sorozat címe -vagy valami film, nem tudom, nem néztem utána-, de nem is lényeges.
Ma láttam ezt a kérdést (a metrón) egy plakáton.
Majd fejben rögtön megválaszoltam, hogy "igen". De a valóságban mégsem tettem meg.
Ti csalnátok, s tényleg megtennétek? Miben merül ki a csalás fogalma?
Egyet értek a 10.-el.
Eleve ki tudja mi történik velünk halálunk után, ezért szerintem az a fontos, hogy céllal éltünk a földön.
Van akinek az a célja, hogy sok mindent kipróbáljon az életben, ne szalassza el a lehetőségeket, legyen sok pénze, szóval elérjen valamit még ha csalással is.
Van aki inkább jótékonykodik, erkölcsös ember, őket az teszi boldoggá, ha majd visszaemlékezhetnek haláluk előtt, hogy hány és hány embernek segítettek, volt értelme megszületniük.
Kis emberként a legfontosabb, hogy a saját életem úgy alakuljon ahogy megterveztem. Miután elértem a saját céljaim, segíthetek másoknak is elérni az övék.
Pont ezért szidják a politikusokat, mert amennyi pénzük van abból milliókon segíthetnének, úgy hogy ők ezt alig éreznék meg. Szóval én lennék egy "jó politikus", de ha nem lehetek marad az, hogy csalással is de elérjem azokat a célokat amiket pénzért adnak (más céljaim nincsenek).
Ha politikus csal, akkor nektek is kell?
Én hiszek benne, hogy mindenki visszakapja az élettől, amit csinált.
Álszent lennék, nem hiszem, Én még nem csaltam és nem is áll szándékomban.
Tudjátok hogy is mondjam, nem akarom hogy a csalás az eszközeim között szerepeljen.
De látszik a 21. században a csalás szó inkább pozitív jellegű mint negatív, ezt látom a százalékokban is... Hát hajrá. Esetleg a gyilkosság mikor fog ilyen népszerűségnek örvendeni? A 22. században? Valakit pl leölünk és a cél szentesíti az eszközt és mindenki egyetért? Ezen sem csodálkoznék már...
Ja és álszent duma lenne, akkor csak annyit fűzök hozzá, nem 1 embert ismerek, aki munkahelyi lopás végett a börtönben csücsül. Elég nagy trend ez is.
Pofámba tolhatta a milliós vagyonát, most pofán röhögöm, hogy semmit se ér vele.
És minden embernek oda is kell jutnia, aki ilyet csinál.
Amúgy 48%-os én 2 naponta vásárolok az interneten évek óta de aligha akart valaki átverni.
Ebay-en, a világ minden tájáról.
ellenben a magyarok, igen, ez a féreg nép engem is leakart húzni.
de a spanyol, az angol, a kínai, amerikai mind-mind becsülettel elküldte a cuccot, legyen szó 1000 forintról, vagy 100.000-ről !
Én is egy vizsgáról beszéltem, de nem bírtam csalni. Lehetőségem lett volna rá, de nem tudtam megtenni. Érdekes érzés volt...
Mindenkinek ment a zöld pacsi, mert véleményt kértem és kaptam is. Köszönöm!
ui.: a kérdést nem provokációnak szántam, nyilván eltérőek a vélemények
Egy korábbi válaszoló írta "En hiszek abban hogy az élettől mindenki visszkapja azt amit erdemel". Én óvodás koromtól az általános iskola végéig hajléktalan voltam a családommal, raktárakban meg pincékben laktunk, ablak és fürdőszoba nélküli helyeken. Később kaptunk egy egyszobás szükséglakást egy házban, ami életveszélyes volt az ott hemzsegő legelvetemültebb kisebbség miatt, de onnan is kilakoltattak, mert nem illettünk a képbe. Amikor az édesanyám segítséget kért, csak megfenyegették, hogy elveszíti a gyerekeit.
Nyilván nagyon gonosz kisbaba lehettem, ha ezeket kaptam vissza.
Később egy szintén szorult helyzetű ismerősünk mentett meg attól, hogy az utcán éljünk, és azóta sem jutunk egyről a kettőre, az ő életét is megrekesztettük.
Soha nem csaltam semmiben. Az iskolában sem puskáztam, mindig mindent becsülettel csináltam végig, mert azt gondoltam, elcsalták tőlem a gondtalan gyermekkort, elcsalták tőlem a létbiztonságot, ha bármiben csalnék, nem maradna már semmim sem.
Azt hittem, ezt így kell csinálni.
Megdöbbentem, mikor gimnáziumban igazgatói dicséretet kaptam azért, mert találtam a folyosón egy pénztárcát tele pénzzel és szóltam, hogy mondják be a rádióba, hogy visszaadhassam. Úgy éreztem, jó úton járok.
De az élet nem ezt bizonyítja. Nyáron meghalt a testvérem olyasmi miatt, amibe abszolút nem kellett volna, de elcsalták tőle az életét, mert nem fizettünk senkinek és ezért nem figyeltek. Most pedig végignézem, ahogy az édesanyám lassan haldoklik. És megint nem tudok fizetni azért, hogy az emberek a munkájukat végezzék, ezért úgy bánnak vele mint egy darab szeméttel.
Kezdem úgy érezni, hogy a becsület olyan luxus, amit nem mindenki engedhet meg magának.
Kérdező, bocs az offért
a kérdésedre válaszolva, szerintem biztosan volt oka annak, hogy nem bírtál csalni a vizsgádon. Vannak olyan vizsgák, ahol a másik fél, a tanár teljesen korrekt és mindent megtesz annak érdekében, hogy átadja a tudását, és energiát fektet a tanításba... ezekben az esetekben érzed úgy, hogy nem szabad csalni.
Van olyan vizsga, ahol a tanár tökéletesen érdektelen a tanítással szemben, nem érdekli, hogy hogyan fogsz teljesíteni, sőt gyakran még utálja is a diákokat, vagy esetleg direkt irreális a követelményrendszer.. ezekben az esetekben valószínűleg nem fogod azt érezni, hogy csalás a puskázás.
Én sosem tudtam puskázni, de már bánom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!