Miért nem tudok kommunikálni? Miért nem találom a helyem?

Ha valaki megirna miert vagy ilyen az miben segitene neked?

Hogyan probaltad eddig megoldani ezt, vagy mik jutottak eszedbe?

Nagyon egyénfüggő az erős önbizalomhiányra a megoldás, és az hogy mi fog beválni Neked.

Azért megpróbálok ajánlani pár dolgot, hátha beválik valamelyik, sosem tudni.

Tulajdonképpen nekem is ugyanezek a problémáim, csak nagyobb intenzitással.

Én amiben gondolkoztam, min megoldás, az én esetemben pl már csak a pszihológus válna be, de mivel anyagilag nem állok olyan jól jelenleg, de valószinű még a jövőben sem lesz akkora összegem pluszba hogy egy egész kezelést végigvigyek.

Viszont alternativát tudnék ajánalni :

- motivációs könyv / pszihológiai könyv / lelki táplálék

- motivációs film

- nyugtató új hobbi / régit csináld sűrűbben

- több olvasás

- csinálj logikai feladatokat / törd a fejed stratégiai játékokon

- sport (jóga az amit ajánlok vagy kocogás)

Több ilyen ember van, mint gondolnád :) Én is ilyen voltam egészen középiskolás korom végéig. Addig görcsösen próbálkoztam megfelelni mindenkinek, igyekeztem normálisnak tűnni, úgy mentem el "haverokkal" mindenhová, hogy semmi kedvem nem volt igazából hozzá, csak gondoltam ha többet vagyok társaságban, megoldódik.. hát nem oldódott meg. Aztán eljött a pillanat, amikor feltettem magamban a kérdést: Akarok én emberek között lenni? Hát rájöttem, hogy nem akartam, így egyszerre csak mindent letojtam, jött egy otthonülős korszakom. Fősuli elején nem volt nehéz, senki sem ismert, nem voltak kötelező-jellegű bandázások, elkezdhettem a saját magam iránti elvárásaimmal törődni. Végre nem kellett azon gyötrődnöm, hogy ki mit gondol rólam. Többet olvastam, elkezdtem futni, rajzolni, gitározni, csomó egyszemélyes dologra rákaptam és ez nagyon kellett, végre boldognak éreztem magam. Teljesen feltöltött életkedvvel. Aztán ahogy telt az idő, észrevettem, hogy egyre több mindenről tudok dumálgatni a körülöttem lévőkkel, egyre többen érdeklődnek felőlem, és 4 év elteltével mára egy teljesen közvetlen baráti társaság aktív tagja vagyok, akikkel végre igazán szívesen, boldogan és hasznosan tudom tölteni az időt :) De ehhez kellett az a kb 1 évnyi magamba zárkózás, hogy rájöjjek, ki is vagyok. Azóta se vetem meg az egyedüllétet, sokszor van rá szükségem, de már tudom, hogy ilyen vagyok, ez tesz boldoggá, és ez kell a kiegyensúlyozott szociális életemhez is - hogy néha hagynom kell leülepedni magamban az élet pezsgéseit.

Persze mindenki máshogy működik, ez csak az én történetem, lehet neked teljesen más lenne a megoldás.. de ilyen téren is tehetsz egy próbát :) Fel a fejjel!