Felnőttként az élettől elzárkózó magányos farkas hogy válhat ember szerető, társaság kedvelő családos emberré? Részletek lent.
Kezdek aggódni. 25 éves leszek és nem tudok normális emberi kapcsolatot létesíteni.
Az exemnél rüheltem azt, hogy állandóan, ahova mentem, neki ott kellett lennie. Volt, hogy egy rokonom szülinapjára mentem és megkértem, ne jöjjön velem és ő mondogatta, hogy de jön és az utolsó nemem után (kb fél óra vita) olyan szintű dührohamot kapott, hogy végül el kellett vinnem.
Utáltam, hogy állandóan beszélgetni kellett vele és okoskodott, néha ostobaságokat mondva.
És gyűlöltem, hogy folyton fogdosott. Jó, ha kettesben voltunk, nem, de a nyílt utcán, kb fejbe tudtam volna verni, amikor elkezdett fogdosni és simigatni.
A családomat kb 15 percig bírom elviselni. Utálom, hogy mindenki ömleszti rám az emlékeket és a gondolatait, pörög a nyelvük, amerre megyek, jönnek utánam és, ha valamit mesélnek, kezdik az ősrobbanástól. Egyedül élek, így bírnom kéne, de mégis, idegrohamom van, amikor 10 perc magányra és elmélkedésre vágynék, de valaki mindig a fejembe kell, hogy másszon ilyenkor.
Hülyét kapok az emberektől az utcán, nyihogniuk kell vagy hangosan dumálniuk vagy fütyülniük vagy kornyikálniuk vagy gusztustalan dolgokat művelniük, amit egy óvódában se néznek már jó szemmel és vadidegenek dumálnak, hogy kihez, azt a Jó Ég tudja és, ha véletlenül szemkontaktust teremtesz velük, odajönnek és Neked mondják tovább.
Emellett minden téren hátráltatják az embert a szöszmötölésükkel, a csevelyeikkel vagy folyton útban vannak.
A kisgyerekek meg... Folyton bőgnek, visítanak, elérve egy hangfrekvenciát, ami még a denevéreket is őrületbe kergetné. Emellett nyávognak, hisztiznek, állandóan ordibálva dumálnak, nem bírnak nyugton maradni, nem bírnak szót fogadni...
Új baráti kapcsolatok... Új embereket egy napig bírok elviselni, utána lerázom Őket, sok nekem.
Ja és nyávognak folyton, legtöbb olyan dolgon, hogy elküldeném szolgálni a hadseregbe, had tanulja meg mit is jelent valójában szenvedni.
Persze ezt nem mutatom ki nyílvánosan mind és igyekszek illemtudó és kedves lenni.
Én tudom, ez így nem helyes és nem akarok egyedül megöregedni, családot szeretnék.
De hogy lesz így, ha ennyire magányos farkas vagyok.
Van, aki esetleg ilyen volt, de azóta boldog házasságban él és gyerekei vannak vagy csak szimplán már bem így érez?
Esetleg van, aki ugyanilyen, mint én?
Ezt az idő meghozza - de lassan 25 leszek, már rég ki kellett volna ezt nőnöm.
Hogyan tudnám másokban meglátni a szépet?
válasza: válasza:Minden emberenek megvan a maga utja, es, hogy jarhato legyen, ismernie kell onmagat. Felkell tenni a kerdest önmaganak, Miert?
Abban biztos hogy valoban szeretne csaladot? Vagy az ismet csak egy elvaras lnenne On fele, amit ugy erez teljesítenie kell?
Ugy gondolom, On nem bízik az emberekben, es nem szeretne. Es a legfobb gond, mivel valoszinuleg nincs semmi erzelme, igy nem szeretne nemet mondani az elvarasokra.
Gondolja at, tegyen probat, Keressen egy szemelyet akinek oszinten feltetl nelkul elmeri mondani azt amit gondol. Majd vegye eszre, hogy az az ember többet soha nem fog "locsogni". Csak kizarolag lenyegre toroen fog valszolni, es ahogy On latna, "megjavult".
Merjen NEM-t mondani, mert mas On helyett nembiztos, hogy megfogja tenni.
Ha pedig fel kimondani a Nem-t, akkor meg mentheto. Meg, elhet.
válasza:Siman szociopata vagy. Vagy jobb esetben csak sulyosan antiszocialis.
Orvos latott mar?
Es ezt amugy komolyan kerdezem, mert a te allapotod nem egeszseges - attol fuggetlenul, hogy par dologban siman igazad is van.
válasza:
válasza: válasza: válasza:Off: miért kell rögtön szociopatázni vagy antoszociálisnak titulálni? Azok elég komoly "betegségek" és nem hiszem, hogy orvosok, sőt olyan profi orvosok vagytok, hogy ezt így ennyiböl megállapítjátok. Am meg szerintem asszociálisra gondoltatok (legalább a fogalmakat nem ártana tisztázni, mielőt használjátok)
Boccs az offért, de ez nagyon fel tud húzni, mert engem is is mindig le szociopatáznak...
Kedves kérdező!
Először is köszönöm, hogy megnyugtattál, hogy nem csak én vagyok ilyen. Hasonló szemlélettel rendelkezem és baromira utálom, ha ezt kritizálják. Nem szeretm ha az utcára viszik az emberek a hálószobát (sőt kifejezetten gusztustalannak tartom amikor az utcán nyalják egymást...) Magánügy, úgy gondolom. Előző barátommal is (nem csak ezért, de többek között ezért is) ezért szakítottunk, mert neki nem volt probláma, hogy a tömött bkv-n "nyalogasson". A gyerekeket meg messziröl kerülöm, ilyenkor szoktak gyerekfóbiásnak nevezni...
De a lényeg, hogy nem csak Te vagy ilyen. Szerintem ezzelbsemmi gond nincs! :
ui.: bocsi az elírásokért/helyesírásért, telóról béna vagyok :D
válasza: válasza:7, mert a kerdezonek a leirasa szerint ez van?
Ha beteg, akkor abban semmi szegyen nincs, viszont ha egesseges(ebb) eletet akart elni, akkor az a megoldas, hogy orvoshoz fordul.
Ez enynire egyszeru. A leiras szerint ez nem egyszeru "utalom az emberisseget" atitud, hanem valami komolyabb.
válasza:Hasonlóan érzek a külvilággal szemben, mint te, kérdező, sőt, van mikor már annyira az önuralmam végén járok, hogy akár idegeneknek is rögtön kimutatom nemtetszésemet. Ilyenkor kell elgondolkodni, hogy valóban akar az ember családot, képes lenne-e valakivel egy fedél alatt több évtizedet leélni, el tudná-e viselni a gyerekeit? Vajon tényleg képes lennél megváltoztatni az alaptermészetedet? Nem lenne ez csak szenvedés? Nem vágynál egy idő után mindennél jobban a magányra? (csak akkor már késő lesz, mert van egy családod, és ha elválsz, akkor sem lesz már ugyan az a szabad egyedüllét, mint régen...)
Én miután ezeket a kérdéseket feltettem magamnak, rájöttem, hogy nekem egyedül kell élnem, másképp nem bírnám sokáig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!