Tudnátok ajánlani egy szép, megható történetet az emberi jóságról?

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt

egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan

hatalmas volt, hogy az erdő

legmagasabb fája is csak a térdéig ért,

feje pedig a felhőket súrolta, ám

amilyen nagy és erős volt, épp olyan

szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent

üldögélt a folyóparton, kétségbeesett

sírásra lett figyelmes. Felnézett, és

egy kismadarat pillantott meg az egyik

nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen

keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

- A sas elragadta egyetlen fiókámat ! -

zokogta a kismadár - Ki segít most, ki

ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a

csapást ?

Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge

alá nyúlt. Amikor előhűzta a kezét, a

tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó

szív lüktetett.

- Az én erőm a szívemben lakozik. -

mondta - Most megosztom veled ezt az

erőt.

Azzal a kismadár felé nyújtotta a

szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy

valami melegség járja át a testét.

Felröppent az óriás vállára.

- Köszönöm neked ! A te erőd most már

az enyém is ! - csivitelte hálásan, azzal

elrepült az erdő irányába. Félútról még

egyszer visszanézett az óriásra. "

Milyen furcsa ! " - gondolta - "

Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb. "

Az óriásnak ettől a naptól fogva

rengeteg tennivalója akadt : az erdő

összes állata hozzá jött el bánatával,

hogy erőt merítsenek tőle a

reménytelenségben. És ő adott

mindenkinek.

Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár.

Őszre az óriás már épp csak elérte a

legcsenevészebb fa legalsó ágát, de

továbbra is odanyújtotta szívét

minden rászorulónak. És eljött a tél ...

Az óriás - aki most már akkora volt

csak, mint egy nagyobbacska fúszál -

az erdei úton sétált. Meg-megállt,

néha szaggatott köhögés rázta meg a

testét. " A végéhez közeledik az

esztendő. Nemsokára újra eljön a

tavasz, majd a nyár. De nekem nem

lesz már több tavasz. " Idáig jutott

gondolataiban, amikor egy csendesen

pityergő kisleányt pillantott meg az út

szélén.

- Miért sírsz, kisleány ? - szólította

meg.

" Nini, egy manócska ! "- csodálkozott

a kisleány és abbahgyta a pityergést.

- Segíts rajtam ! Mindenki csak engem

bánt ! Elfogyott az erőm !

Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta

tenyerét, amelyben ott feküdt egykor

oly hatalmas szíve összeaszva,

megfakulva. Már alig dobogott, csak

néha futott át rajta egy-egy gyenge

remegés.

- Hunyd be a szemed, és érintsd meg !

- mondta a kislánynak.

Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a

szemét, és megérintette a szívet. Az

összerándult, majd felizzott. A kislány

érezte, ahogy az ismeretlen erő

átáramlik a testébe.

- Köszönöm, manócska ! - suttogta

halkan, és kinyitotta a szemét.

De az óriás addigra már eltűnt. Csak

egy maréknyi szív alakú hamukupac

maradt a helyén, amit a szél felkapott

és szétszórt...

az anya félrelökte az úttestre kiguruló babakocsit, a busz elől, hogy ne a 3 hónapos gyereket üsse el a busz, így sajnos őt ütötte el, meghalt!

nemrég történt a környéken.

Igen, üljetek le és nézzétek meg együtt például a következő filmeket:

- Az élet szép (La vita è bella)

- A boldogság nyomában (Pursuit of Happyness)

- kicsit idősebbeknek az Életrevalók (The intouchables)