Mit csinálnátok hogyha egy idegen lány odamenne hozzátok az utcán és megölelne?

Hmm... nem tudom, elég zárkózott vagyok. Amikor veled egyidős voltam, mindig azok az osztálytársak akartak a nyakamba borulni, akikkel alig volt kapcsolatom, és mindig vijjogtak.

Idegeneket ölelgetni szerintem felszínes dolog.

Megpróbálnálak minél hamarabb levakarni magaről.

Borsod, 19/l

Csak akkor engedném, hogy megöleljen egy lány, vagy egy nő, ha én is megölelhetem őt.

Annyi lenne a feltétele, hogy ne rögtön öleljen a lány, hanem előbb mondja el, hogy mit akar.

És, ha szimpatikus, -akár csak egy kicsit is,- akkor nem mondanék nemet.

Mert én is, ha nem is minden nap, de "imádok" ölelkezni. Csak hát engem már húsz évvel ezelőtt is furcsán néztek volna miatta. Pedig semmi rossz nincs benne. És szerintem akkor a legjobb, ha nem csak ünnepekkor, vagy valami nagy eseménynél jut eszébe ilyen az embernek, hanem tényleg szeretetből csinálja.

Kb. két perc öleléstől két hétig lennék optimista és boldog. És hinném, hogy van még értelme az életnek.

(Lakhely: Valahol Budapesten)

(Kor: Jó-kor, csak nem jó helyen.)

#17: "de abban, hogy egy idegen ölelget, nincs szeretet. Akkor számít az ölelés, ha olyanoktól kapod,

akik ismernek és szeretnek, és azért akarnak megölelni, mert te TE vagy, téged, XY-t akarnak."

Ezért is írtam, hogy: "hinném", hogy van még értelme az életnek.

Ha olyasvalakiről lenne szó, akinek már volt ideje rendesen megismerni és ezért megszeretett engem,

akkor már nem csak "hinném", hanem: "Tudnám", hogy nem éltem hiába.

És miért ne lehetne abban szeretet, ha olyan ölel meg, akit csak néhány perce ismernék?

Ha egy 14 éves lány ölelne meg, akkor elképzelném, hogy akár az én lányom is lehetne.

A szeretetnek sok fajtája és formája létezik, de szerintem most nem kéne túlbonyolítani.

És említettem is előzőleg, hogyha valamennyire "szimpatikus", akkor és csak is akkor engedném

és nem csak úgy ész nélkül mindenkinek. (Azaz pontosabban: Ha szimpatikusak vagyunk egymásnak...)

Ha úgy alakult volna az életem, ahogy szerettem volna, akkor most az én lányom, vagy esetleg fiam

ölelne meg és úgymond hidegen hagyna, hogy egy "idegen" ölelgetni akar.

(Hozzáteszem, -még mielőtt valaki azt is beleképzelné a leírtakba,-

hogy nem írtam olyat, és nem is gondoltam, hogy csak ezért rohannék egy ismeretlenhez.)

Annyit azért meg lehetne érteni, hogy nem minden ember gondolkodik egyformán:

-A többségét meg sem lehetne szólítani az utcán, mert éppen rohan valahová. És csak elküldene melegebb éghajlatra.

-Én viszont ahhoz a nagyon kevés százalékához tartozom az embereknek, akinek

jól esik, ha egy "idegen" megszólítja és kér, vagy kérdez valamit, ami nem kerül pénzbe és az időmbe is belefér...