Pszichológusoktól, és a vagány fiúktól kérdezem, hogy mi az oka, hogy a fiúk annyira vagánykodni akarnak, és minden áron menők akarnak lenni? Mi motíválja ezt a viselkedést, és mi a szerepe a személyiségfejlődésükben?

Aha, nem olvastam végig a válaszokat, de a kérdésed kb. a "milyen színű a fű?" c. kérdéssel van egy kategóriában.

A válasz pedig a pina. Ennyi, semmi több.

Egyrészt a "falkavezérségre" való törekvés, tehát, hogy az illető elismertebb legyen a saját baráti körében, kivívjon magának olyan tekintélyt barátaitól, amitől ő kerül a csoport befolyásosabb részébe, illetve dominanciakérdés. Biológiai okok miatt legtöbbünkben benne van a törekvés minél jobb feltételek megszerzésére. Szóval szerintem a másik nem "megnyerése"miatt is. A fiatalabb generációra egyébként jellemző ez a folytonos "többet, jobbat" felfogás, de mindenkinél más a mérce. Valakinek az elismerése a cél, ezt kivívni. Sokana szülők, tanárok, mégtöbben a korukbeliek és a népszerűbbek elismerésére hajtanak, azt tekintik példának. Tulajdonképp ez tesz csak különbséget a "bandavezérek" az élsportolók és a kitűnő tanulók közt. Az érzés, ami miatt teszik, azonos, csak a cél és a példa (tehát a személyes értékrend) eltérő.

Remélem, tudtam segíteni.

Attól függ, milyen a közösség. És a fiatalok életkora. Na meg attól, mit nevezünk „vagánynak”. A „vagány” csak a közösség értékrendjéhez viszonyítva nyer értelmet, megléte előnyt, hiánya hátrányt. Nem lehet „menőségről” beszélni anélkül, hogy a közösséget ismernénk. Hiszen a vagányságnak csak a másik fiatal ad értéket. És ez nagyon fontos a kérdésed szempontjából. A „vagyánságot” mások mondják ki, biggyesztik a fiatalra, mint egy címkét. Az, hogy valaki jól érzi magát „lúzerként” ezzel szemben belülről ered, és alap esetben független a közösség ítéletétől. A „vagyán” egy külső értékrend szerint, a „jól érzem magam” belső értékrend szerint lesz kimondva. Innentől az fontos kérdés, hogy a „lúzert” (aki egyébként teljesen jól elvan a bőrében), hogyan kezelik a társai. Egy élsportoló/éltanuló közegben pl. menő lehet az, aki halmozza a versenyeredményeket, míg az, aki fittyet hány a közösség vagy a felnőttek által hozott szabályokra, lúzer. Ha viszont veszünk egy olyan osztályt, ahol a tanulás / élsport nem értékes, és a felnőttek véleménye / értékelése lényegtelen, a helyzet fordított lesz. Hiszen szembemenni a szabályokkal, fittyet hányni a felnőttek által fontosnak tartott dolgokra (pl. tanulás vagy sport), ebben a közösségben alapvető, és aki mesterszintre emeli, menő lesz.

A szerepe lehet társas és egyéni. Társas szempontból csajok, dominancia, hírnév, elfogadás, csodálat, szeretet, stb.. Közösségtől függően ezt mind megszerezhetik. Ha belenézel az egyénbe, lehet mögötte jártasság a társas helyzetekben, érezheti magát a fiatal jól a bőrében „menőként”, vagy kiváló teljesítményt nyújthat valamiben, amit a közösség nagyra tart (tanulás, sport). Itt nincs különbség közte és a lúzer között: mindketten jól érzik magukat a bőrükben, és a személyiségüknek megfelelően működnek, nem mondanak ellent önmaguknak. De az is lehet, hogy a „vagány” sosem kapta meg otthon a családjától mindazt, amit a bekezdés elején leírtam. Ebben az esetben a „vagányság” azt a célt szolgálja, hogy legalább a társak tiszteljék és megbecsüljék (ha már a szülei nem törődnek vele). Ha a társas megbecsülés alapja mondjuk a szabályok feszegetése, a tanári akarattal való harc (ami gyakran a szülőkkel szembeni harc maradványa, vagy figyelemfelkeltés, ahogy ezt előttem írták), cigi/pia/nők, akkor megbecsülést úgy fog kapni, hogy ezeket viszi tökélyre.

Hogy mi lesz velük? Attól függ, milyen volt a közeg, és milyenbe kerül utána. Ha a vagányság alapja a teljesítmény és egészséges önbizalom, bátorság volt, és a fiatal jól érezte magát a bőrében, akkor társas és munka-téren jól járt. Ha az alapja a szabályszegés, "nagypofájúság", akkor rosszabbul: hiszen nem tanult, nem tanult meg tanulni, és a „felnőttek” világában, aki nem tud együttműködni a szabályokkal, az megszívja. Az is lehet azonban, hogy sokra viszi a munkában (aki domináns, extrovertált, kockázatvállaló, azt szeretik), de a magánélete romokban hever majd (nehezen elviselhető, megbízhatatlan vagy elnyomó lesz, mondjuk).

Ha a lúzerség alapja az volt, hogy valaki a számára rossz közegben nőtt fel, akkor a lúzer kivirulhat, amint elfogadó közegbe kerül. Hiszen ki lehet lúzer? Pl. aki kiváló tanuló vagy sportoló, esetleg ritka hobbija van (amit a„vagányok és dominánsok” nem becsülnek sokra), ami akár értékes munkaerővé teheti (pl. a számítógép-mániásból programfejlesztő lesz). A jó teljesítményhez egy rakás olyan tulajdonság kell (pl. kitartás, áldozatvállalás, figyelem, fegyelem, intelligencia, türelem, megbízhatóság, stb.), ami felnőttként igen értékes lehet. De a lúzerséggel gyakran magány és félénkség jár (pl. nőkkel szemben, mert fiatalkorában mindig lekoptatták a „vagány” csajok), valamint alacsony önbecslés (pl. cikizték, kiközösítették). Ezért, ha nem elfogadó a közeg, lehet, hogy a lúzer még magányosabbá válik.

Minden azon múlik, hogy a „lúzer” talál-e olyan közösséget magának, ahol értékesnek tartják őt, ahol megtalálja a helyét, a barátait. Ha valaki úgy érzi jól magát, ahogy van, az rettentő fontos. Rengeteg felnőtt szenved attól, hogy a többiek elfogadása érdekében magára öltött egy maszkot, másnak mutatja magát, amilyen, és ettől szenved. De a legfontosabb: a „lúzer” csak akkor lesz „lúzer”, ha elfelejti, mire képes valójában, mi értékes benne, és mire büszke. De ha a "lúzerség" alapja a szabályszegés, közöny, ami gyakran a rossz szülői gondoskodás eredménye, akkor a "lúzer" elindulhat a lejtőn, ha nem kap segítséget.