Esetleg hasonló gondolkodású emberek?

Detto:)

csak 17 vagyok, nem 15

Én is detto :)

15/L

Hasonló alkat vagyok, csak jóval idősebb (28 éves). Meg leszámítva azt, hogy mások szükségleteit nem helyezem előrébb a sajátoménál. Csak akkor szeretek és tudok adni, mindegy hogy fizikai, lelki vagy szellemi szinten ha nekem is van miből és marad is. Adni jó, de az önfeláldozás kizsigerelő.

Mivel igyekszem fejlődni, ahogy te is, így az önbizalmamat fejlesztem már évek óta. Olyan emberek társaságát kerülöm, akik érzelmileg erősen manipulálnak másokat, akiknek ha a kisujját nyújtja az ember, akkor az egész karjára igényt tart. Az ilyen kapcsolatokból többnyire csak csalódás lesz ugyanis.

Az, hogy igyekszel a jót és a pozitívat meglátni, az tulajdonképpen annyira nem rossz, mert nyitottabb leszel, kevesebb előítélettel mások felé így. De azért nem árt, ha figyelsz és nem tárulkozol ki hamar nem megfelelő embereknek. Vannak jelei, hogy ki nem megfelelő, nekem például szerencsére vannak megérzéseim, látom, hogy ki közelít jó vagy rossz szándékkal, de könnyű figyelmen kívül hagyni ezeket a megérzéseket. A tapasztalataim rákényszerítettek, hogy ne tegyem, hosszú távon jobban járok így. Inkább utasíts vissza valakit, ha van olyan érzésed, hogy nem feltétlenül megbízható, akkor is, ha megsérted vele. Nem kell mindenkinek megfelelni, nem kell mindenkivel jóban lenni.

Az, hogy a szívedre veszel dolgokat (de ismerős), az valószínű, hogy az önbizalomhiányodból ered, meg a megfelelési vágyadból. Ha az önbizalmad fejlődik, akkor ez is eltűnik.

Úgy tapasztaltam, hogy mások túl érzékenynek és befolyásolhatónak tartják az ilyen személyiséget és akiknek szándékukban van érzelmileg manipulálni az embereket, azok hamar lecsapnak rájuk.

Én 26 vagyok, de régebben én is úgy gondolkodtam mint te. Mások érdekeit/boldogságát mindig előrébb helyeztem a sajátomnál. Próbáltam mindenkiről a jót feltételezni és emiatt gyakran naiv voltam és elvakult. Többen ki is használták ezt, ahogy a 28 éves is írta fentebb. Ekkor én is rájöttem, hogy nem szabad mártírt játszanom, ezért megfogadtam, hogy bizonyos dolgokat el kell tudni engednem, vissza kell tudni utasítanom, ha abból tudom, hogy nekem nem lesz semmi hasznom, esetleg még árt is nekem. Mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy lesz-e ebből vagy abból nekem bármi (tényleg akármilyen) hasznom? Visszakapom-e az életben a valamibe vagy valakibe befektetett energiám/időm/pénzem? Tudom, ez most eléggé önzőnek tűnik első olvasásra, de ha jobban belegondolsz, akkor csak annyiról van szó, hogy nem hagyom magam kihasználni, nem vagyok manipulálható mások kénye-kedve szerint.

Ha valakinek segítek, akkor most már legtöbbször tudom, hogy később én is számíthatok a segítségére, akármiről is legyen szó. És ez fordítva is igaz, ha nekem segít valaki, akkor ők is számíthatnak később az én segítségemre. Vagy ha barátkozok valakivel, akkor olyan emberekkel barátkozok, akik valóban érdekelnek vagy jól érzem magam velük. Akik pedig nem tetszenek, azokkal vagy nem foglalkozok vagy tartok egy bizonyos távolságot (mint megfigyelő) és a helyén kezelem az esetleges helyzeteket. Túl rövid az életem ahhoz, hogy érdemtelen emberekre vagy dolgokra pazaroljam.

Ehhez sokat kell fejleszteni az ember- és önismeretet. Hogy tisztában legyünk önmagunkkal, illetve, hogy minél hamarabb felismerjük az olyan embereket, akiknek csak egy darabig kellünk, hogy aztán meg félreállítsanak vagy bármikor eldobjanak minket.

Egyébként a szemléletem abból a szempontból nem változott, hogy továbbra is a jót keresem minden emberben, csak azzal a különbséggel, hogy már nem vagyok teljesen elvakult hanem megfontoltabb lettem. Most már ha akarnak sem tudnak megbántani, mert belül tisztában vagyok önmagammal és a hibáimmal így nem tudnak támadási felületet találni rajtam vagy olyan újdonságot mondani amire ne számítanék. :)

Azóta a helyére billent az önbizalmam is és sokkal sikeresebb lett az életem. Nem kell, hogy éreztessék velem, hogy jó ember vagyok, hiszen mint mondtam, tisztában vagyok a jó tulajdonságaimmal (és a rosszal is!).